A+ A-

Angyali történet 1. rész

Nyár, Alpok, magas hegyek között. Várom a csodát, mert ilyenkor a csoda menetrend szerint meg szokott érkezni. Már napok óta várom, amikor álmomban vagy félálomban motoszkálást hallok. Utána kéne nézni, mi volt a zaj.
1.
Félig kábultan botorkálok ki a spalettával lesötétített hálószobából. A nappali felé az előszobán át vezet az út. Az előszobában már dereng egy kis fény. A dzsekik mellett valami fehér körvonalait látom a fogason. Egy pár szárny - konstatálom, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
A nappaliba lépve az eddigi sötéthez képest erős fény fogad. A nyitott ablakon a telehold éles, ezüst fénye világít be a szobába. A fény egyenesen az ablakkal szemben álló heverőre esik. Ezek után már nem is lep meg, hogy a heverőn egy fehér fátyolba burkolt testet látok. Az Angyal. Nem, nem Simon Templair, hanem egy formás, pompás női test, az oldalán fekszik és egyenletes lélegzéséből ítélve, alszik. Vagy legalább is pihen. A Hold erős fénye átjárja a fátyolszerű anyagból készült köpenyt, gömbölyded feneke mintha pucér lenne - vonzza a tekintetemet. Formás mellei a lélegzetvétel ütemében ritmikusan mozognak, valószínűleg integetnek felém. Viszonzásul talán meg kellene simogatnom - morfondírozok. Az Angyal - talán hallotta lépteimet - megmozdul, felemeli fejét és teljes testével felém fordul. Első pillantásra egy kis fekete háromszög tűnik fel a combjai között, amely sötétségével elüt a csillogó, fehér környezettől. (Vajon az angyalok nem hordanak bugyit?). Fantáziát megmozgató látvány.
A második pillantás szíven üt. Megismerem az arcát (az arcodat). A harmadik másodpercben már nem is értem, miért kellett ezen meglepődnöm, hiszen napok óta erre vártam.
- Bocs, egy kicsit elpilledtem, mire ilyen magasra felértem, - simogat lágyan a hangja - ugye nem állsz itt nagyon hosszú ideje?
- Nem, épp csak megcsodáltalak. Hogy jutottál ide? Most ugye nem csak olyan rövid időre jöttél, mint szoktál? Velem maradsz legalább néhány napot?...
- Pszt! Ne kérdezz annyit, úgy sem mondhatok el mindent.
Az Angyal közben feláll és a mutatóujjának bögyét a számra teszi. Az érintésétől valami (vagy hideg vagy meleg vagy valami más) bizsergető érzés fut végig a gerincemen, az érzés megbénít, mozdulni sem tudok. Legnagyobb - de kellemes - meglepetésemre, ajkát odaérinti saját mutatóujja túloldalára, közvetlen közelről érzem a leheletét. Azután ujját -végtelenül lassúnak tűnő mozdulattal - kihúzza ajkaink közül. Ilyenkor nem is olyan nagy baj a szájtátiság. Nyelvünk erősen összefonódik. Szerencsére elég sokáig tart a szenvedélyes csók ahhoz, hogy közben magamhoz térjek a révületből. Átfogom a derekát és magamhoz szorítom, engedelmesen simul hozzám. A hosszú csókcsata közben már feneke domborulatait mérem fel és igen csak kedvemre való, amit találok.
Kézen fogva odahúz a heverőhöz, leülünk. Valamit mond (talán azt, hogy megint kevés az idő, ne fecséreljük), de nem tudok igazán odafigyelni. Leköti figyelmemet a ruháján átvilágító fényben előttem mozgó mellbimbója. Talán ismét nekem integet, hogy végre simogassam már meg. Nem várok több bíztatást, átnyúlok hozzá és megsimogatom. Az Angyal megfogja a mellét simogató kezem, először még jobban a melléhez szorítja, kissé meg is mozgatja rajta, majd lágyan eltolja.
- Mondtam, hogy ennek most nincs itt az ideje.
- És itt lesz? - kérdem, miközben próbálom felidézni, hogy mit is mondhatott. Nem megy.
- A végére kiderül. - mondja sokat sejtetően és szeméből biztatást vélek kiolvasni. Lehet, hogy csak azért, mert azt szeretnék látni benne.
- Gyere! - fogja meg a kezem, feláll és odavezet az ablakhoz. Kint az ezüst fényben csillogó vad sziklás gerincek és lágy völgyek harmonikus ellentmondása kötelességszerűen ragadja meg tekintetünket.
A gyönyörű hegyek és a gyönyörű angyal együttese soha nem érzett kellemes vágyat és várakozást ébreszt bennem. Érzem, valami rendkívüli történés vár rám. Lelkem megkönnyebbül és testemet is egyre könnyebbnek érzem. A talpamon már alig érzek súlyt. Lenézek és azt látom, hogy talpam már nincs is a padlón.
2.
Az Angyal jobb keze erősen szorítja a bal kezemet. Egy angyaltól nem is várt határozott erővel. Leszorított kézfejem a csípőjéhez nyomva, az övé az én csípőmhöz, igen kellemes érzés. Már megint arra gondolok, hogy meg kéne simogatni. De most nem lehet. Lassan felemelkedve már átjutottunk az ablakon és lágy szellőben emelkedünk egyre feljebb. Már méterekkel alattunk látni szállodánk néhány világos ablakát és a földszinti étterem fényeit.
A látvány lélegzetelállító. Nem emelkedünk tovább, hanem elszállunk a völgy felé. Alattunk fényes pontok: hegyi falvak, üdülők világítása, a völgy felé közeledve egyre nagyobb települések látszanak. A völgy alján már nem csak a kisváros jól kivilágított utcái, kirakatai fénylenek, hanem az országúton végig kanyargó autók fénye is.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.07 pont (41 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 deajk2008 2015. 12. 17. csütörtök 17:47
tetszett és szerintem lehet neki folytatása is
#5 Andreas6 2015. 01. 12. hétfő 16:41
Nagyon jó!
#4 papi 2013. 11. 15. péntek 14:39
Egész jó
#3 A57L 2013. 09. 29. vasárnap 06:34
Nem rossz.
#2 IQNQ 2007. 04. 16. hétfő 18:34
őőő, tartalmas
#1 Törté-Net 2007. 04. 14. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?