Angyali történet 3. rész

Vajon itt lesz-e, amikor felébredek? Evvel a kérdéssel aludtam el, de az álmom nyugtalan volt. Kint még sötét van, a redőny résein még nem szűrődik be fény. Ilyenkor, ősz vége felé későn világosodik. De a szobában halvány fény dereng. Apró csillagok hunyorgó fénye világít a plafonról, a szekrény mögül kilátszik a Hold sarlójának csücske.

Most ébren vagyok, vagy álmodok? Már régen tudom a választ: nem tudom eldönteni.
Régebben próbálkoztam avval, hogy a benyomásaimat a valósághoz hasonlítsam. Legutóbb is azt álmodtam, hogy csapágyakat tervezek és akkor azt hittem, hogy tudatosan tudom, hogy gépészmérnökként ez a tevékenységem. Pedig most tudom, hogy geográfusként a Földön szinte minden érdekel, de a csapágyak és egyéb gépelemek biztosan nem, de nem is értek hozzájuk. Az sem lehetet valóság, hogy egy hűvös, sötét szobában egy angyal mellett aludtam el. Most valóságos a szoba: a csillagok a helyükön vannak, és mellettem...

Jéé! Az lehet, hogy az angyal valóság volt? Itt látom magam mellett popójának az immár jól ismert kontúrjait a derengő fényben. Meztelenül, kitakarva alszik a meleg szobában.
Talán megérezte álmában, hogy hosszasan bámulom, megmozdul. Hanyatt fordul, mellei a légzés ütemére incselkednek velem, lábait szétvetve puncija . De szeme még csukva, bár szempillája remeg, ami a félálom jele.

Nem állhatom meg, hogy ne kezdjem simogatni a nagyajkak közötti kissé szétnyílt rést. Két ujjal óvatosan még jobban szétnyitom, hogy középső ujjamat mélyebbre ereszthessem, a hüvely bejárata körül simogatom körkörös mozdulatokkal. Még mindig csukott szemmel is gyorsan reagál – ez alighanem az esti csata utóhatása – még jobban szétnyitja térdeit és apró sóhajok szállnak fel ajkáról. Hamarosan érzem, hogy puncija nedvesedik és jobb keze, még álmában, elindul a punci felé. A szétnyitott nagyajkak között hamar rátalál csiklójára és ujjbegyével kezdi simogatni, majd két ujjával morzsolgatja. Középső ujjamat benyomom hüvelyébe és belülről folytatom a simogatást. Sóhajai egyre intenzívebbek, apró remegéseket és a punci izmainak reflexmozgásait érzem. Kinyitja szemét, tekintete még (már? ) homályos. Rám néz, mintha emlékezetében kutatna, azután elmosolyodik.
– Segíthetnél egy kicsit jobban. Ugye, nem kell mindent egyedül csinálnom? – kérdi pajkosan és punciját lágy csípőmozdulatokkal kezemhez dörzsöli.