Angyali történet 16. rész - Muriel - 5. fejezet - Manzanares, Ineséknél

Ahogy megbeszéltük első látogatásuk után rendszeresen tartottuk a kapcsolatot Inesékkel. Többnyire én hívtam Inest. Eleinte ódzkodott a meghívástól. Sejtettem, hogy azért, mert a mi lakásunk elég elegánsnak tűnt nekik, az övék pedig sokkal szerényebb, egy szolgálati lakás a parkban nem lehet egy kastély. Mindenképpen ottalvósra gondoltunk, mert ivászat után nem autózunk és nem tudtuk, ezt náluk hogyan lehet megoldani. Kölcsönösen megnyugtattuk egymást, hogy mi nem igényeljük a luxust, és ha összehúzzuk magunkat, akkor ők meg tudják oldani az ottalvást. Végül is találtunk egy hétvégét, amikor ők nem dolgoznak és nálunk sem lesz olyan munka, amelynél mindenképpen ott kell lennünk. Megadták a címet, mert ez az üdülő újabb volt, mint amit Hector ismerhetett. A GPS segítségével simán odaértünk.
A ház kívülről nem tűnt kicsinek, de odabent tényleg nem volt sok hely. Ugyanis ez nem csak lakás volt, hanem munkahely is. Ines többnyire home office-ból dolgozott, Ernesto munkája meg jelentős részben abból állt, hogy ügyeletben volt, és ha valahol kellett valamiyen beavatkozás, akkor otthon is volt szerszámkészlete. És honnan tudta, hogy kell-e mennie? A wellness jól be volt kamerázva és segélyhívókkal is el volt látva. A dolgozószobájában volt a központ, számos monitoron szinte az összes helyiséget és folyosót figyelemmel tudta kísérni. Ott volt a technikai központ is.
Aznap az egyik segítője volt szolgálatban, ezért nyugodtan tudott vendéget fogadni. A jelzéseket átirányította hozzá Az este nagyon kellemesen telt. Minden feszélyezettség nélkül beszélgettünk, ettünk, ittunk. Elég sok bort ittunk. Mikor már oldódtak a gátlások, Ernesto felhozta a múltkori témát, a megcsalásról.
– Legutóbb olyan szépen elmagyaráztátok, hogy mi nem számít megcsalásnak. Azóta is furdalja az oldalam a kíváncsiság, hogy az csak az elmélet volt, vagy alkalmazzátok is a gyakorlatban.
– Volt, hogy alkalmaztuk.
– És az hogy történt?
– Mondhatom? – néztem engedélyt kérően Hectorra.
– Mondanod kell! – szólt közbe követelően Ines. Hector visszakérdezett.
– Helénere és Pierrere gondolsz?
Én határozottan bólintottam, Hector csak egy vállvonogatással reagált.