Újból 2. rész
Megjelenés: ma
Hossz: 16 936 karakter
Elolvasva: 67 alkalommal
Hajnalodott. A gyerekek halkan szuszogtak, Böbe neszezésére ébredtem. Először csak árnyékként mozdult, aztán hallottam a fürdőajtó halk csukódását, a víz surrogását. Zita szokás szerint már beindította a napot. A fiamhoz bújva feküdtem, és onnan néztem Böbét, amikor visszajött. A haját kontyba tűzte, de pár rakoncátlan tincs kiszabadult. Egy szál bugyiban volt, a mellére tapadva Zita csimpaszkodott, úgy, mintha ez a kép mindig is ide tartozott volna. Nem szóltunk. Csak néztem. És elöntött az érzés, hogy újra velük vagyok. A fiam haját simogattam. Apai mozdulat volt, ösztönös, védelmező, szeretettel teli. Böbe leült velünk szemben a szőnyegre, Zita még mindig az egyik mellén. Aztán ahogy áthelyezte a másikra, suttogva megszólalt:
– Azt mondtad, hogy költözzünk vissza hozzád. De akkor elvesztem a lakás feletti jogomat, nem?
Egy pillanatra elszorult a torkom. Ezt a kérdést nem lehetett elintézni egy legyintéssel. Felültem, és halkan válaszoltam, hogy fel ne ébresszem a fiamat.
– Ha csak egyetlen éjszakát is itt alszol a lányoddal, már jogosult vagy a használatra. Bejelentkezve is ide vagytok. És Károly, bármennyire is szereti önmagát, nem teheti ki a gyerekét az utcára. De ha kell, lelépési pénzt kérünk és végrendeletet íratunk vele a gyámhivatalban, amiben a lakást Zita örököli.
Böbe nem válaszolt rögtön. De láttam, ahogy megkönnyebbül. Aztán letette Zitát, óvatosan, mintha porcelánbaba lenne, és ő is mellénk ült. A két gyerek közt voltunk. Egy család. Aztán halkan, de valami sötét, kérlelő tekintettel nézett rám:
– És... Erzsi?
A nevétől egy pillanat alatt kihűlt a szoba. Mint amikor a meleg tejbe hideg vizet öntenek. Felnéztem rá. A szemeimben nem volt mentegetőzés, csak igazság. Nem kellett gondolkodnom. Olyan volt, mintha már rég megfogalmaztam volna magamban, csak most ért meg az a pillanat, hogy kimondjam. Böbe arcához nyúltam, tenyeremmel végigsimítottam az ismerős vonásokat, még most is ugyanazt a finom szomorúságot hordta, amit egyszer már elvesztettem. Most itt volt újra. És nem akartam, hogy bármi félreértés árnyékot vessen ránk.
– Erzsi – kezdtem halkan, visszafogottan, szinte érzelemmentes tónusban – tudod, ő az asszisztensem a kórházban is és az osztrák magánrendelőmben is. Nincs közel a határ, költségkímélőbb volt egy kocsival járni.
Láttam Böbe tekintetében, hogy ezeket eddig is tudta, beszéltünk róla. Nem ez volt az újdonság, hanem az, amit még sosem mondtam ki.
– Azt mondtad, hogy költözzünk vissza hozzád. De akkor elvesztem a lakás feletti jogomat, nem?
Egy pillanatra elszorult a torkom. Ezt a kérdést nem lehetett elintézni egy legyintéssel. Felültem, és halkan válaszoltam, hogy fel ne ébresszem a fiamat.
– Ha csak egyetlen éjszakát is itt alszol a lányoddal, már jogosult vagy a használatra. Bejelentkezve is ide vagytok. És Károly, bármennyire is szereti önmagát, nem teheti ki a gyerekét az utcára. De ha kell, lelépési pénzt kérünk és végrendeletet íratunk vele a gyámhivatalban, amiben a lakást Zita örököli.
Böbe nem válaszolt rögtön. De láttam, ahogy megkönnyebbül. Aztán letette Zitát, óvatosan, mintha porcelánbaba lenne, és ő is mellénk ült. A két gyerek közt voltunk. Egy család. Aztán halkan, de valami sötét, kérlelő tekintettel nézett rám:
– És... Erzsi?
A nevétől egy pillanat alatt kihűlt a szoba. Mint amikor a meleg tejbe hideg vizet öntenek. Felnéztem rá. A szemeimben nem volt mentegetőzés, csak igazság. Nem kellett gondolkodnom. Olyan volt, mintha már rég megfogalmaztam volna magamban, csak most ért meg az a pillanat, hogy kimondjam. Böbe arcához nyúltam, tenyeremmel végigsimítottam az ismerős vonásokat, még most is ugyanazt a finom szomorúságot hordta, amit egyszer már elvesztettem. Most itt volt újra. És nem akartam, hogy bármi félreértés árnyékot vessen ránk.
– Erzsi – kezdtem halkan, visszafogottan, szinte érzelemmentes tónusban – tudod, ő az asszisztensem a kórházban is és az osztrák magánrendelőmben is. Nincs közel a határ, költségkímélőbb volt egy kocsival járni.
Láttam Böbe tekintetében, hogy ezeket eddig is tudta, beszéltünk róla. Nem ez volt az újdonság, hanem az, amit még sosem mondtam ki.
Ez csak a történet kezdete, még 8 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
T
Törté-Net
ma 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1