A+ A-

Szökés

Nem arról volt szó, hogy nem szerettem volna a családtagok körében lenni. Egész jó viszonyom volt a szüleimmel, a bátyámmal, az összes nagynénimmel, nagybácsimmal, nagyszülőmmel és unokatestvéremmel. Csak így mindannyian egyszerre egy helyen kicsit terhelőek voltak, hogy finoman fogalmazzak. Anya oldalán a család meglehetősen kiterjedt volt. Évente egyszer családi összejövetelt szerveztünk és aki ráért eljött. Minden évben két szélsőség között ingadoztam: egyszerre akartam velük találkozni és valami kifogással kerülni a tömeget. Az érzéseim persze nem sokat nyomtak a latban. Anya kiváló érzékkel tudott bűntudatot kelteni bennem, ha a részvétel iránti vonakodás legkisebb jelét mutattam. Néha megfordult a fejemben hogy könnyebb lenne ha fiúnak születtem volna. A család kissé matriarchális volt és a lányoktól elvárták hogy részt vegyenek bizonyos beszélgetéseken és tevékenységekben. A bátyám bezzeg rendszerint szabadon mehetett ahová akart. Abban a furcsa életkorban voltam, amikor már nem voltam gyerek de még nem is voltam igazán elfogadott felnőtt. Vagyis egy csomó felnőttes beszélgetés várt rám, ahol nem sokat adnak majd a véleményemre.
Unatkozva ültem az egyik ilyen társalgás szobájában körülvéve nagynénikkel és persze anya is ott volt, amikor hála istennek a telefonom rezgéssel jelezte hogy üzenetem érkezett. Számos közepesen rosszalló pillantás kereszttüzében előhalásztam a telefonomat. Úgy voltam vele, hogy amíg közvetlenül nem kapok utasítást az eltételére, örömmel adom meg magam minden figyelemelterelésnek. Az üzenetet a bátyám, Simon küldte:
“Milyen a titkos gyűlés?”- olvastam.
“Fájdalmas. Szerencséd hogy ezekből kimaradsz.”-írtam vissza.
“Tudom.”
Az elítélő pillantások egyre nyilvánvalóbbak voltak és tudtam hogy csak másodpercek kérdése hogy udvariasan megkérjenek a telefon eltételére. Hirtelen megszáll az ihlet. Nem volt vesztenivalóm. Legrosszabb esetben Simon nem törődik velem.
“Pár perc múlva hívj fel és lekötelezel vele!” -írtam.
Eltettem a telefont és próbáltam bocsánatkérően nézni. Ha Simon nem segít, akkor maradhatok itt és legfeljebb az Armageddon bekövetkeztéért imádkozhatok. Már kezdtem feladni a reményt, amikor megszólalt a telefonom. Persze tudtam hogy ki az, de azért látványosan megnéztem a hívót.
- Marcia kedvesem, nem tudnád pár percre letenni a telefont? -kérdezte anya.
A “pár percre” kifejezéstől majdnem felnevettem.
- Bocsánat! Jill az, a barátnőm. Most szakított a barátjával és meglehetősen zaklatott. Írtam neki hogy később majd beszélünk, de a úgy tűnik….
Anya arckifejezése gyanakvást fejezett ki a sztori hitelességét illetően. Én aggódó arcot vágtam a következő pár csengésnél, anya pedig végül intett hogy menjek. Én kilőttem a szobából, de azért még hallótávolságon belül beszélni kezdtem:
- Helló Jill!
- Helló kis hazug! -felelte Simon.
- Annyira sajnállak! -mondtam.
- Hátul vagyok ha van kedved csatlakozni hozzám Pinokkió!
- Rögtön ott vagyok. -feleltem halkan, kikerülve a nagynénik halláskörzetéből.
A hátsó terasz egyik oldalán apa és néhány nagybácsi ült, a kertben pedig unokaöccsök rohangáltak. A bátyám terasz lépcsőjén ült és egy dobozból sört ivott. Megkönnyebbült sóhajjal csatlakoztam hozzá. Lehet hogy kapok a gyűlésről való ellógásom miatt, de annak is jó esélye volt, hogy távozásom gyorsan feledésbe merül valamelyik kisebb kaliberű családi dráma kibeszélése miatt.
- Köszönöm hogy segítettél!
- Nincs mit! Főleg hogy ezzel leköteleztelek.
- Még így is megérte. -mondtam, majd megböktem a karját és a kertben játszó fiatalságra mutatva folytattam:
- Néha azt kívánom bárcsak még mindig ilyen fiatal lennék!
- Tudom mire gondolsz. A dolgok akkoriban egyszerűbbek voltak, még ha akkor nem is éreztük ezt át.
- És több vidámság is volt. Semmi felelősség a nyakunkon…. Amúgy nem értem hogy anyáék miért nem vettek ki pár szállodai szobát. Az esti zsúfoltság őrjítő lesz.
- Te hol alszol?
- Még nem tudom. Nincs eldöntve. Valószínűleg két-három fiatalabb unokahúggal osztozok majd egy szobán. És te? Gondolom nem lépsz olajra egy alkalmas pillanatban és nem viszel magaddal.
- Attól tartok nem. Viszont előre gondolkodtam és hoztam magammal egy sátrat. Csak fel kell állítanom valahol az udvarban és máris lehet egy kis magánéletem.
- Véletlenül nem kétszemélyes az a sátor?
- De az. Miért?
Előrenyomtam az alsó ajkamat és a legszánalomraméltóbb kiskutyapillantással ránézve, kis nyüszítést is beleadva megkérdeztem:
- Neeehhhemm akarsz velem osztozni? Léééééci nagy tesóóóóm!
- Ezt hagyd abba, mert röhejesen nézel ki. Ráadásul azért pitizel, hogy egy szűk sátron osztozhass és a kényelmetlen földön feküdhess?
- Még mindig jobb mint egy szobát a kölykökkel megosztani. Volt már részem ebben az élményben és nincs kedvem újra átélni.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 9.72 pont (93 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#15 Andreas6 2019. 04. 14. vasárnap 14:02
Kitűnő, gratulálok!
#14 sunyilo 2019. 03. 22. péntek 20:11
Hohó, ez remek!
#13 Bizse42 2019. 03. 19. kedd 23:05
Bizsergett mindenem. Én is ott éreztem magam kettőjük között a sátorponyva alatt, a zsákjuk között..... ( s engem is simogattak.... jó.. nagyon jóóóóóóóóóóóóó, mindent én is átéltem ott ...)
#12 jedi64 2019. 03. 19. kedd 22:55
szuper
#11 joe013 2019. 03. 19. kedd 21:13
tetszett!!
#10 szekely18 2019. 03. 18. hétfő 16:29
Nagyon tetszett!
#9 listike 2019. 03. 18. hétfő 10:21
Tetszett, de egy folytatással jobb lenne.
#8 Bizse42 2019. 03. 18. hétfő 09:30
Gyönyörű, érzelmes kis kamaszos, szeretkezés volt! Elérzékenyültem..
#7 veteran 2019. 03. 18. hétfő 09:08
Nekem is nagyon tetszett.
#6 cscsu50 2019. 03. 18. hétfő 08:38
Nagyon jó!
#5 gyuri0926 2019. 03. 18. hétfő 08:26
Én 15 voltam , a húgom 12 imádtam szeretkezni vele .
#4 fiesta14 2019. 03. 18. hétfő 08:24
Jó. kicsit hosszú az eleje .
#3 A57L 2019. 03. 18. hétfő 04:36
Szerintem is,jó írás.
#2 Olvasó 2019. 03. 18. hétfő 02:14
Nagyon jó! smile
#1 Törté-Net 2019. 03. 18. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?