A+ A-

Egy kis bécsi kurva emlékezései 20. rész

Eredeti író: Josefine Mutzenbacher
Mostanság, ha apám reggel, öltözködéskor elmarta a mellem, vagy bárhová odakapott rajtam, nem nyugtalankodtam, mert tudhattam jól, a Rudolf alszik. Sőt, elfordul, hogy még én évődtem vele aztán:
"Hé, ma rajtakaphatott volna minket reggel a papával..."
"Megkefélt...?" - Így ő.
"Á, reggel nem... vagyis ő soha..."
A Rudolf összevonta szemöldökét.
"Mindig csak smárol."
"Hát azért."
Engedékenyen tette hozzá:
"Valami kis örömöt ő is megérdemel."
És egyre azt hajtogatta, hogy mióta baszhat velem, nem leskelődik. Hittem is, nem is, de valaki szavában csak bíznunk kell, és apámnak is ezt mondtam, dolgunk kezdetén, mindig, ő azonban gyanakvó maradt.
"Vigyázz, te..." - figyelmeztetett, mikor a második numerákat kértem tőle, megannyiszor - "hazajöhet a Rudolf..."
Vagy ha olyankor történt:
"Jöhet a Rudolf..."
Értelemszerűen azt feleltem:
"Á, nem jön az még..."
Vagy:
"Alszik az még..."
És így.
Apám egy reggel, évődés közben, lemeztelenítette a melleimet - amihez nem sok kellett persze -, csókolgatni kezdte a csöcsöm bimbóit, játszani kezdett velük, esküszöm, jól is esett, ahogyan ez, igen, ha a mellem szopja bárki, a mai napig nagy kéjt okoz nekem, azonnal megkívánok tőle bárkit, és kész vagyok akármire. Mivel apám is hálóingben volt még, alsónadrág semmi, hamar el tudtam marni a szerszámát, munkába vettem, hogy munkára foghassam. Begerjedt, ledöntött az ágyra, látott volna hozzá, de most énbelém szállt valami félsz, mondtam:
"Ne, papa... jöhet a Rudolf..."
"Á, mit, alszik az" - így ő - "meg aztán úgyis mindjárt elsül."
Feltápászkodtam azért, így munkálkodtam a farkán, mondtam neki, jó, jó, de siessen.
"Annyira azért ne..."
És visszadöntött az ágyra. Jó, verje be, gondoltam, hamarabb elélvez, baj nem lehet. Mármint ami a Rudolfot illeti. Hogy bennem volt már, persze nagyon finom volt, könyörögtem, erősebben, gyorsabban, ki-be, nyögtem, hogy milyen jó, milyen jó. És hogy én mindjárt elélvezek, azt sem titkoltam.
"Na, pár lökés, aztán elsülök" - biztosított. E pillanatban pedig - pontosan, amikor a magömlés bekövetkezett - megtörtént, amitől úgy rettegtem. Nyílt az ajtó, lépett be a Rudolf.
"Szomszéd úr" - kérdezte - "maga meg mit csinál itt?"
Apám ettől úgy megijedt, hogy lemászni se bírt rólam, sőt, tovább löködött, még kéthárom dugattyúzás erejéig, hogy minden kimenjen belőle. Mert most már úgyis mindegy volt, és ebben igazat is adtam neki. Akkor azért végre felugrott, zihálva állt oda a Rudolf elé. Csak hát mit is mondhatott? Igaz, a Rudolf se szólt, így bámulták egymást. Én magam az ágyon maradtam, pucéran, szétterülve, mert mi a nyavalyát tehettem volna.
"Először is takarjuk be a kislányt" - mondta a Rudolf, de én akkor már kaptam is magamra a szoknyám, blúzom. Vagyis hogy a blúzom csak kaptam volna, mert a Rudolf azt mondta:
"A didiket ne. A meztelen didik engem nagyon megragadnak."
Jóllehet ő szokta a dudáimat megragadni! De mindegy. Apám továbbra se talált szavakat. A Rudolf annál inkább. Úgy kezdte a kérdezgetést, ahogyan az a csinos felügyelő csinálta a rendőrségen:
"Hát szomszéd úr, halljuk, mit művelt itt a leánnyal?"
"Rudolf úr" - dadogta apám - "könyörögve kérem, ne akarjon engem tönkretenni..."
"Ugyan már, szomszéd úr, kinek mi köze ahhoz, hogy a lányával mit csinál. Ezt nekem ne is mondja."
"Jaj, viccel, Rudolf úr?" - így apám.
"Özvegy ember vagyok, a keresményem szinte semmi, nem kapnék nőt magamnak... aztán a kezembe élvezni örökké, az is unalmas..."
"Szomszéd uram" - így a Rudolf, - "én senkinek a magánéletébe beavatkozni nem szoktam... hányszor mondjam, hogyan mondjam..."
"Rudolf úr" - mondta azért csak apám - "fogadja szent esküvéssel, de itt a leány színe előtt... és istennek színe elott, hogy elfelejti a látottakat..."
Rudolf úr ezen valami rettenetesen jót nevetett.
"Szomszéd úr, szomszéd úr" - mondta - "felejtsem el, hogyan kell baszni? Akkor én nagyon rosszul járnék, nem gondolja?"
"Nem így értettem, tudja maga azt jól, Rudolf úr" - így apám.
"Könyörgök az élő szentekre, esküdjék..."
"Nem esküdözök én sose" - mondta a Rudolf úr - "mi a francot ér az olyan... ellenben öltözzék fel, aztán jöjjön ki utánam a konyhába, de hamar, ott majd váltunk pár férfias szót..."
Apám nekivörösödve öltözött, ment ki a konyhába - ott azonban nem volt már senki, a Rudolf úr a jelek szerint elpályázott. Apám egyszerre holtsápadt lett.
"Ha ez engem följelent... hát agyonverem, aztán legyen, aminek lennie kell!"
Ezt mondta. Ám én szentül megfogadtam, hogy másképp oldom meg a dolgot. A Rudolf úr az én részemről se fogja megúszni, ha bármi piszokságot csinál. Elaludtunk, felébredtünk megint, semmi nesz. Megint elnyomott minket az álom, hát egyszerre csak arra ébredünk, hogy kint valami zaj van. Léptek...(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.67 pont (27 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 deajk2008 2016. 11. 20. vasárnap 09:05
nekem ez a rész is tetszett... 8p
#5 A57L 2014. 11. 6. csütörtök 06:55
Ez gyenge lett.
#4 genius33 2013. 01. 25. péntek 13:49
Nekem bejött ez a rész is.
#3 tiborg 2011. 10. 26. szerda 02:04
Ez a resz bena volt!!!
#2 gyuri0926 2011. 09. 8. csütörtök 15:11
Ez a történet létezik filmen is , nagyon , javaslom megnézni
#1 Törté-Net 2008. 11. 25. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?