A+ A-

Egy kis bécsi kurva emlékezései 18. rész

Eredeti író: Josefine Mutzenbacher
Gyóntatóm azt kérdezte:
"Tehát sok férfival paráználkodtál, leányom?"
"Igen, atyám" - így én.
"Megkúrattad magad" - szögezte le.
"Igen..."
"Szádba vetted a hímtagokat?"
"Igen..."
"Cselekedtél még más egyebet is?"
"Igen"
"Mit?"
"Hátulról is megizéltettem magam."
"Megizéltetted magad... hátulról is?"
"Meg."
"De nem a... segged likában?"
"De, tisztelendő atyám."
"Tegnap erről meg is feledkeztél."
"Atyám nem kérdezte."
Eltűnődött:
"Sajnos, valóban megfeledkeztem erről magam is. Mondd csak, cselekedtél más egyebet is?"
"Igen."
"Ugyan mit...?"
"Kinyalattam a pinámat."
Szigorúan felelte:
"Azt nem kell meggyónnod, az nem volt bűn."
"Atyám" - feleltem erre - "nem atyám esetére gondoltam... hanem hogy valaki mással is."
Rám förmedt:
"Hé, de hát azt mondtad, ezt veled még senki nem cselekedte."
"Nem is, akkor még nem" - mondtam erre én - "de utána még délután."
"Aztán ki?"
Ezt igencsak ámulva kérdezte.
"A Leopold..."
"Az meg kicsoda?"
"A fizetőpincér a Melanie-éknál..."
"Hogy jön össze mindez?"
Elmeséltem hát. Csóválta csak a fejét.
"Ej, ej... tettél netán még valami egyebet is... női testrészekkel?"
"Igen, a Melanie melleivel... meg még mások csöcsével is."
"És vérfertőző kapcsolatba keveredtél saját testvérbátyáddal?"
Továbbra sem értettem ezt a "vérfertőző" szót, de nem akartam magamra haragítani gyóntatómat, hát engedelmesen azt mondtam, hogy igen. Kirótt egy csomó Miatyánkot, Üdvözlégyet, Hiszekegyet, aztán megkérdezte, megbántam-e bűneimet, ellene mondok-e ezentúl az ördögnek. Feleltem, hogy meg, és hogy ellene mondok. Akkor így búcsúztatott el:
"Menj hát, tovább ne vétkezz. Bűneid megbocsátást nyertek. Javulj meg! Ám ha ismét bűnbe esnél, kétségbe akkor se ess, jöjj hozzám, én újra megtisztítalak. De ha egy léleknek is elárulsz a dologból akár csak egy szót is, a poklok örök kínja lesz részed, ott fognak lassú tűzön pörkölgetni az ördögök."
Megkönnyebbült szívvel távoztam a gyóntatószékből. Az iskolában viszont pár héten át úgy éreztem, hitoktatónk furcsán méreget. Valahogy félni kezdtem tőle, igen, attól tartottam, pikkel rám. Ahogy föl-le járkált a padsorok közt, kezét kedvesen a fejemre tette, megsimogatta a hajam, de úgy, hogy érintésébe beleremegtem. Hátamat is cirógatta, így beszélt tovább az osztályhoz. Most rájöttem, tévedek, igen, hogy mégis megkedvelt, hát szeretettel néztem utána, ahogy sétált tovább. A következő órán feleltetés következett, vizsgaféle. Tanárunk kérdéseket diktált nekünk, ő maga fent ült a katedrán, s egy lány mindig mellette volt, válaszolgatnia kellett. A válaszokat is fel kellett jegyeznünk. S akkor felszólított két lányt, majd engem. Úgy rendelkezett, álljak oda őelébe, háttal a tanári pultnak, s így az osztály nem láthatta... hogy így mondjam, az alsó fertályomat. A tanár ült, én lábai között álltam.
"Készültél, ugye, rendesen?" - kérdezte ő, de közben baljával megfogta s vezette kezem, úgy, hogy az máris a sliccénél járt. Nem is sejtettem először, mit akar. Hanem aztán egyértelmuvé vált az ügy. Ahogy a nadrág slicce alatt megéreztem azt a "valami keményet". A tanár rám nézett. Akkor még jobban odanyomta, majd elengedte kezem. Nem vettem el a sliccéről. Mire ő ismét rám tekintett, rezzenetlen pillantása elárulta, mit akar. Bár a szöveten át csak fél kézzel, jól megmarkoltam a farkát. Majd hosszú tollbamondásba kezdett, s én tudhattam, azt akarja, maradjak ott vele minél tovább.
Közben mindegyre összefonódott a tekintetünk. Hirtelen kigombolta sliccét, és mint a rugós bábuk a dobozból, előugrott a szerszám. Görbe volt, akár a hitoktatónk orra, de hatalmas, forró, szinte égetett. Meg kellett veszni tőle. Még mindig egymást néztük, így kezdtem el lassan dörzsölgetni a kívánt
"tárgyat" - vigyázva, senki észre ne vegyen a dologból semmit. Láttam, tanárunk elsápad. Akkor előrenyomtam hasam, óvatosan felhúztam a szoknyám, s ő megértette. Szerszámával meglelte, oda se nézve, a kérdéses helyet, izgatni kezdte a rúd hegyével. Néztük egymást. Tekintetünk összefonódott. S neki egyébként szeme se rebbent, diktált tovább a legnagyobb lelki nyugalommal. Végre kegyesen elbocsátott, visszaülhettem helyemre. Akkor a Ferdingert szólította ki. Ment ő is, odaállt, láttam, nyomban szétteszi a lábát. S elkezdődött a velem abbamaradt játék, de mert a Ferdinger nem volt olyan ügyes, én meg tudtam, mire kell figyelnem, hát
"jól láttam
". Nyomban azután engem hívott ki megint.
"A füzetedet is hozd..."
S hogy ott álltam fenn nála, hozzátette:
"Írhatsz itt is."
Háttal voltam neki, állva hajoltam a katedrára, tudván, most "továbbiak" következnek majd. És így is lett, való igaz, elkezdte felhajtogatni a szoknyámat a valagamon. Segíteni akartam, még jobban kinyomtam hát neki hátsó felemet - közelebb, közelebb.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.06 pont (31 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 A57L 2014. 11. 6. csütörtök 06:56
Ez jó lett.
#3 genius33 2013. 01. 25. péntek 13:52
Érdekes nyes
#2 tiborg 2011. 10. 25. kedd 12:52
Ez nekem magas. Apjanak psyhologiai gyotrelmei vannak???!!
#1 Törté-Net 2008. 11. 13. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?