A+ A-

Egy kis bécsi kurva emlékezései 1. rész

Eredeti író: Josefine Mutzenbacher
Előrebocsátva

Josefine Mutzenbacher - akit valójában nem így hívtak - Bécsben született, 1852. február 20-án, az akkor még külkerületnek számító Hernalsban. Itt hamar kivívta az erkölcsrendészet megkülönböztetett figyelmét, bár eleinte csak szerényebb örömtanyákon forgolódott. Felfigyelt azonban adottságaira és tehetségére egy választékosabb kuplerájosnő is, aki a jobb köröket látta el virgonc pipihússal, s ilyesmire az 1873-as évben, a Nagy Kiállítás és az általános fellendülés idején érthetően nagy igények mutatkoztak. Josefine akkor egy orosz úrral tűnt el Bécsből, ahová azonban néhány év múlva ismét visszatért - vissza bizony, méghozzá fényűző gazdagon. Szülővárosa vezető kurvái között tartották számon még 1894-ben is, öltözködésének és meztelenkedésének választékos eleganciájával egyaránt kitűnvén, s a kívánatosnál is kívánatosabbnak mutatkozván. Saját kívánságainak kielégítésére pediglen szép kis birtokot vásárolt Klagenfurt közelében, itt töltötte későbbi magányos napjait, melyeknek kies élményéhez azonban csakhamar veszedelmes betegség társult, sajnálatos női baj, amely később végzett is vele. Közben viszont papírra vetette zsenge és érettebb fiatalságának elsősorban nem a szíveket facsaró történetét. A kéziratot akkor, épp a halálát hozó műtét előtt, operáló orvosának adta át. S tegyük félre itt az eddigi tréfát: meghökkentő dokumentumhoz jutott ekképpen a világ: a test pucérkodásai után kitárulkozott a lélek is, bizony, Josefine Mutzenbacher nem röstellte feltárni titkait, és ama régi kor, a régi Bécs oly erkölcsrajzulatát adta, melyet a mi modern időnk szerelmi szivárványvilága is tündöklőnek találhat. Ami az itt ezennel olvasható könyvet illeti, a kis ribanc feljegyzésein alig-alig változtattunk. Legföljebb apró stiláris javítgatásokra vetemedtünk, s nem tűrtünk olyan elvetemültséget, hogy Josefine emlékezéseiben a benne megfordult urak és személyek a maguk "becsületes nevén" szerepeljenek. Kis céda barátnénk - ennyit csak a pontosság kedvéért - 1904-ben halt meg egy jó hírű szanatóriumban.

Az eredeti kiadás gondozói
Hallani: akik fiatalságukban a legbuzgóbban teszik szét s még széjjelebb a lábukat, öregségükben annál áhítatosabban kulcsolják imára kezüket. Nálam e széttárások és kulcsolások így semminek sem kulcsai. Egyszerűbbre foghatjuk. Hamar belekóstoltam a kurválkodásba, aztán jött minden, aminek jönnie kellett - és de jól jött! -, és jött mindenhol: ágyban, asztalon, széken, padokon, nyirkos falnak döntve, fűben heverve, sötét kapualjakban, lakosztályokban (ah, chambres separées!), vonaton első-, másod-, harmadosztályon, laktanyában, bordélyházban, sitten, ám mindebből semmit, de semmit meg nem bántam soha. Persze, eljárt felettem az idő, lassan fogyatkoznak a gyönyör képességei a sokat próbált test különféle tájain; mit mondjak, virultam és elvirultam, jómódú vagyok mindeközben, csak olyan, de olyan magányos. Annak ellenére azonban, hogy az igaz istenhitet soha ki nem fetrengtem magamból, bűnbánatra nem fanyalodom! Itt se kerteljünk. Én, aki a nyomor virágaként láttam meg a napvilágot, szépséges és mohó testem jóvoltából mindvégig a fényben éltem. Nem is tudnám megmondani, mily hamar, igen, szélsebesen felébredtek porcikáimban a bűnök kezdeményei, aztán rajta! Rajtam! Rajtuk!
Züllött lettem volna? A csudát. Akkor züllöttem volna a mélyek mélyére, ha úgy élek, mint szerencsétlen sorstársnőim, akik szegényházban végezték - fiatalon! -, netán elaggott proletárasszonyként gürcöltek görbülésig, rogyásig. Hát én nem fulladtam bele a külváros mocsarába. Szépen kiművelődtem, s ezt ősi mesterségem művelésének köszönhettem, ne szerénykedjünk, a kurválkodás a legkiválóbb férfiak társaságába kerített-sikerített, és nem sokat vesztegettem időmet. Okultam, miközben "okítottam", s ezen okból megtanulhattam elsősorban azt, hogy mi, szegény nyomorult nők egyáltalán nem vagyunk oly romlottak és bűnösek, mint mondani szokás rólunk. Megismertem a világot, szélesült látóköröm, és ezt, utoljára ismétlem, annak köszönhettem, hogy nem szégyelltem itt meg ott, ezzel meg amazzal forgolódni. Ha ez "hitványság"...?! És megkérdezhetik most, emez irományommal mit akarok fitogtatni. Műveltségemet, vagy azt, amit műveltem? Egyik kérdés se jó. A már említett végtelen magány vesz rá, hogy papírra vessem az emlékeimet. Tollat szorítani: jobb híján alkalmasabb foglalatosság a sokat próbált női kéznek, mint imára kulcsolódni.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.76 pont (58 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 deajk2008 2016. 11. 12. szombat 11:54
érdekes és nagyon tetszett... 8p
#6 A57L 2014. 02. 21. péntek 04:55
Nem rossz.
#5 genius33 2012. 12. 5. szerda 10:33
Szupcsi nyes
#4 tiborg 2011. 10. 8. szombat 07:49
Erdekes emlekeket hoz fel. Szep ifjusag, jojj vissza egy szora....
#3 Ati 2008. 08. 6. szerda 00:33
Én meg láttam 1988-ban pornó filmen.
#2 Kika 2008. 08. 4. hétfő 09:56
Ezt lattam szinpadon, tok jo volt. Akit erdekel javaslom kukkolja meg, hebe-hoba jatszak Budapesten, a Spinoza hazban.
#1 Törté-Net 2008. 08. 4. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?