MÁJ.
6.
2024
( – Túlnyomórészt fehér, vagy vörösborokat iszol? – kérdezte Dan.
– Leginkább fehéret, vagy pezsgőt, de néha a vörösbor is jólesik – válaszolta Wendy.
– Hányan isszák még ezeket a borokat? – kérdezte Dan.
– Csak ketten vagyunk – válaszolta Wendy. – de néha a barátainkkal vacsorázunk, és mindannyian komolyan értenek hozzá. Ezért szeretnék venni egy borhűtőt, hogy ha átjönnek, finom borokat tudjak adni nekik.
– Nos, hogy őszinte legyek, látnom kellene azt a helyet – mondta Dan. – Ez lesz az első számú meghatározó vagy korlátozó tényező.
– Oké – mondta Wendy. – Úgy tűnik, az üzleted nincs messze innen. Most jöhetnél?
– A Destinations-ben laksz? –...
Már a kérdés is sértő lett volna hogy hova máshová mehetnénk, hiszen Juti főiskolás korában sokat járt a Francia Intézetbe, emiatt gyakorlatilag ráhagytam az egész szervezést. Annyi infót kért hogy mennyi oda az út kocsival, két napot saccoltam, szóval útközben München környékén egy megalvás. Bele is csaptam a lovak közibe, simogattam előtte épp eleget az öreg csotrogányt, hogy legyen szíves ezt bírja még ki. Aztán kiderült hogy a két nap, igencsak optimista becslés volt részemről, különösen hogy akkor még nem volt Strasbourgtól autópálya, csak Reimstől, addig nem is tudom hány falun kellett átverekednem magunkat. De második nap már késő este végre elértük a periphériqe-t (az a párizsi...
Harmadikos gimnazistaként hazafelé vánszorogtam pár héttel a nyári szünet előtt. A házunk elé fordulva az utcasarkon egy csoportosulásra figyeltem fel, hangos kiabálásra, lökdösődésre.
Első reflexszerű gondolatom az volt, hogy inkább megkerülöm a háztömböt, de a csoportban feltűnt két ismerős alak. Egyik a fogadott bátyám, Roni vagyis Ronaldó volt, – aki a mamáméktól három házra lakik, – Laci, a cigánypostás legidősebb fia. Mióta az eszemet tudom ismerem, egész nyarakat töltöttünk csapatostul együtt. Vigyázott, vigyáztak rám. A mai napig át-átjár mamámékhoz tojáslevest enni nudlival. A másik egy izompólós, izomagyú negyedikes sport tagozatos srác, – Gábor – aki a szomszéd lépcsőházban a...
Egyszer hallottam, hogy a férjem beszélget az unokaöccsével. Tulajdonképpen nem beszélgetésnek nevezném. Megszidta őt.
– Te nem vagy igazi férfi Masao! Ha egy nőt nem tudsz kielégíteni. Egyszer talán majd megérted, hogy nem lehet ennyire önző egy férfi sem.
Nem akartam megvárni a választ. Ez olyan pasis dolog. Majd lerendezik egymás között. Úgy tudtam, hogy jó viszonyban vannak, így nem hittem, hogy komoly vita lenne ebből. Nem is lett, mert nemsokára együtt iszogattak és a dolog feledésbe merült. Legalábbis én azt hittem.
A szomszéd lakásba költözött egy egyedülálló fiatal férfi. Pár nap múlva minden szomszédnál tett egy udvariassági látogatást.
– Jó, ha az ember...
Rohantam a kis boltunkba, hogy a kenyeret, söröcskét meg tudjam venni. Ez a nap egy elbaszott nap volt. A spirál ma beindult. Alig végeztünk a csőtöréssel, indulni kellett a másikhoz a főutcán ami a hivatalt és a rendelőket érintette. Mikor készen lettünk jött a panasz áradat, hogy barna a víz. Persze, hogy barna a rozsda lepattogott a csövekről. Vas kell az embernek, de a főnök a lajtos kocsikba engedtette a barna vizet a tűzcsapoknál, majd vinni kellett a tisztítóba egy szűrőn átengedni. A lényeg az, hogy Klárika a 8-9 hónapja idekerült boltos eladó még nem zárt be.
– De jó, drága Klárika. Szia, szép estét. Örülök, hogy még itt vagy.
– Szia Pista! Örülök, hogy jöttél. Mit kérsz....
Vidáman léptünk be barátommal a szellemváros kapuján. A volt szovjet laktanya hatalmas komplexumként tárult elénk; olyan kaland volt ez, amelyet már mindketten vártunk.
Hátunkon táskával indultunk el felfedezni a helyet. Célunk nem az volt, hogy bejárjuk az egész területet, csupán néhány épületet akartunk meglátogatni. Fákkal, gazzal és törmelékkel teleszórt utakat láttunk mindenütt.
Farmer rövidnadrágot és egy pánt nélküli topot viseltem a melegre való tekintettel, ám ahogy megláttam a bokrokkal benőtt talajt, kissé már bántam, hogy így öltöztem.
Egy közeli épület felé vettük az irányt, mely egy lepusztult tömbházra hasonlított. Hatalmas oszlopok ágaskodtak az egyik helyiségben....
Ritának hívták. Huszonkét éves volt talán. Csendes, visszafogott lány. Mikor megismertem, világosbarna haja volt, mindig kicsit kócos, kicsit hullámos. Szép arcú csaj volt, de nem feltűnően szép. Vékony alkata megfelelő ruhában vonzó, nőies volt. Engem levett a lábamról, sokan észre sem vették. Kicsit talán fura lány volt. Nem is tudom, volt benne valami idegen. Első randikon sokat sétáltunk, beszélgettünk, fagyiztunk. A szokásos. Aztán csókolóztunk. Sokat. Társaságban nem szeretett megcsókolni, csak amikor egyedül voltunk.
Nem szerettem soha szexet kezdeményezni egy új kapcsolatban. Ő meg olyan sérülékeny, halk lány volt, nem is tudtam, hogyan kéne rátérni a lényegre. Egyszer aztán,...
Visszasétáltunk a házba.
A drága Myrtill mosolyogva fordult felém. A két puha karját széttárta, és én életem legszebb, legmelegebb ölelését kaptam. Két oldalról megpuszilta az arcomat. Tekintetünk egymásra szegeződött, és arcunk egymáshoz érintéstől az orrunk is összeért. Mennyei érzés volt. Leírhatatlanul jól éreztem magam a karjaiban. Éreztem az illatát, az arcbőrének puhaságát és azt, hogy a puha mellei a mellkasomhoz nyomódtak. Már régóta nem éreztem így. Egy fiatal lány teste fonódott az én idős testemhez. Szinte bűntudatot éreztem az övön aluli érzéseim miatt.
A puszi után huncut tekintetével ránézett az elöl dudorodó nadrágomra. Ártatlan arccal feltette a világ...
