Az élet rejtelmei 1. rész

Harminc évvel ezelőtt

Reggel hétkor indult a busz a Városháza elől. Keserédes volt a hangulatom, mert ez volt az utolsó angoltáborunk. A következő évben már érettségi, nyárra meg mindenki megy a maga útjára. Az utastérben süvített a klíma. A mellettem lévő helyet Virág foglalta el, mivel az egész társaságban csak mi ketten voltunk a sulinkból, így egyértelmű volt, hogy összetartottunk.
Három évig szó szerint el voltunk egymás mellett. Ült már mellettem bioszon, meg néha átrakták hozzám matekon, de úgy igazán sosem beszélgettünk. Csendes lány volt. Kicsit mindig úgy húzta maga után a lábait, mintha nem akarna zajt csapni még a járással se. És persze mindig volt rajta valami furcsa pulcsi vagy póló, amin totál abszurd angol szövegek virítottak. Aznap is egy olyanban ült. „I’m not weird, I’m limited edition. ” („Nem furcsa vagyok, hanem limitált kiadású. ”) Ránéztem, nevetnem kellett. Ő észrevette, de nem szólt semmit.

– Most mi van? – Kérdezte végül, mikor már a negyedszer néztem rá.
– Semmi. Menő a pólód – válaszoltam. – Limitált példány, mi?
Megvonta a vállát, aztán kinézett az ablakon. A tábor egy erdei panzióban volt, körülötte patak, fák, friss levegő, de semmi net. Az első nap délutánjára már az is kiderült, hogy az angoltanárunk, egy huszonéves kocka srác, Peti, inkább tőlünk tanulna, mint minket tanítana. Virággal mi ketten a tábor előtt pár héttel felsőfokúztunk angolból. A többiek még B1-en küzdöttek. Szóval Peti „tanár úr” lazán azt tanácsolta, hogy mi ketten csináljunk valami „haladó beszélgetési gyakorlatokat” egymással. Köszönjük, Peti!
Így történt, hogy a nap további részében Virággal lógtunk együtt. Először fura volt, aztán valahogy belejöttünk. Kártyáztunk, dumáltunk, délután elmentünk a patakhoz. Ő levette a cipőjét, belelépett a vízbe, én meg csak néztem, ahogy a térdig felhúzott farmerja alól kilátszik a mentőreklámnak is beillő hófehér lába. És valamiért az volt az első gondolatom, hogy ez... aranyos. Mármint... másképp aranyos. Nem úgy, mint a szoknyás csajok a suliudvarról, bulikból. Valami más volt benne. Megfoghatatlan.
Másnap délelőtt Peti „tanár úr” lazán bedobta, hogy „kommunikatív túra” keretében Virággal menjünk el kettesben a patakhoz, hogy a többiekkel gyakorolni tudja a 12 igeidő egyikét.