A falu szolgálatában 4. rész

Most kezdtem igazán megérteni, mire célzott Zalán azzal a sejtelmes félmosollyal meg a „kicsi pluszokkal. ” Az ember nem gondolná elsőre, hogy a falugondnoki munka mellé hárem is járhat, de pár hónap leforgása alatt szépen kialakult egy három fős „váltásom”, észrevétlenül, természetesen. Már nem volt szükségem a markom hűséges szolgálatára, mert mindig akadt egy meleg test, egy puha comb, egy hívó tekintet, ha úgy kívántam. Logisztikában is fejlődtem. Tudtam, mikor ki a soros, mikor kitől kell távol maradni és hogyan lehet úgy szervezni a délutánokat, estéket, hogy senki ne találkozzon senkivel és hogy mindenki úgy érezze, ő a kivételes. A faluban persze suttogtak. Azok se voltak buták. Sejtették, hogy valami történik a munkaidő után is. De mivel senki sem sírt, senki sem vetett keresztet a hátam mögött és én is diszkrét maradtam, a titok csak félig volt titok. A háztetők alatt már nem a füst gomolygott a legvastagabban, hanem a kíváncsiság.
Zalán polgi ismét rám bízott egy új dolgot. Egy takarítónőt, aki nemrég került a falunkba és egyelőre csak hét közben tartózkodott itt, míg a férje valami hivatalos áthelyezésre várt. Engem kért meg, hogy reggelente hozzam be a faluba, este pedig haza, plusz a felmosók, vödrök, tisztítószerek hurcolásában a falu fenntartásában lévő épületek között is legyek a segítségére. Nem nagy ügy, mondta, de tudom milyen vagy, Robi, legalább lesz kivel szót váltania a nőnek.
A neve Annamari volt, de csak harmadik alkalom után derült ki, mert addig annyit szólt összesen, hogy „jó reggelt” meg „köszönöm”. Mégis volt benne valami. Nem a kirívó szépség, nem az a harsány „nézz rám” típus, de úgy öltözött, hogy ne lehessen nem észrevenni. Mindig rendes, mindig tiszta. A színeket finoman válogatta össze és a mozgása... olyan kis visszafogott rugalmasság volt benne. Nem riszált, mégis minden lépése mögött volt valami nőies tudatosság. A falu egyre inkább úgy kezelte őt, mint egy díszt, amit nem lehet megérinteni. Én meg ott ültem mellette reggelente, és néztem az ablakon át a ködös határt, miközben ő csendben igazgatta az öltözetét vagy az ölében pihentette a kezeit. Néha csak a parfümje árulkodott róla, hogy ott van és lélegzik, valami enyhén fás illat, semmi édes, inkább hűvös és komoly.