Az új élet 1. rész
Megjelenés: 2025. június 3.
Hossz: 19 981 karakter
Elolvasva: 1 177 alkalommal
Folytatás
Az új élet 2. rész (hetero, középkorú)
Nem vagyok beszédes ember. Soha nem is voltam az. De ma este, ebben a sarki kocsmában, valami megrogyott bennem. Ott ültem a habos söröm fölött, már a második korsónál jártam és csak néztem bele, mint valami lyukba, ami beszippantja az ember lelkét. Az öcsém velem szemben ült, figyelt. Ő mindig tudta, mikor nem kell beszélni. Ma este viszont kellett.
– Elment – mondtam végül, halkan, mintha még mindig nem hinném el. – Az öcsém nem szólt. Csak egy kicsit bólintott, aztán kortyolt a saját söréből. Éreztem, hogy várja, mondjam tovább. Hát kimondtam, amit egész nap forgattam a fejemben, mint valami rozsdás vascsövet, amit nem merek eldobni.
– Levelet hagyott. Azt írja, hogy nem tud így élni. Hogy elfáradt. Hogy ő többre vágyik. És hogy talált valakit. Egy fiatal diplomás pasast. Budapestről. – Kipukkant belőlem egy rövid nevetés, de nem a jó fajtából. A sör keserű volt, vagy én voltam az. – Hát mit hitt? – folytattam. – Én csak a gépekhez értek. A földhöz. A növényekhez. Nyolc általános után mentem dolgozni, mert akkor az kellett. Nem papír. Kétkezi munka. Húzni az igát. Éjt nappallá téve. A jövőért. Értük. – Megcsóváltam a fejem, de a kezem ökölbe szorult a korsó mellett. – És most itt vagyok. Negyvennyolc évesen. Egyedül. Az a ribanc, most nem találok rá jobb szót, elhúzott, mint aki sose tartozott ide. A lányom meg külföldön él, valami feketegyerekkel. Már alig ismerem. A nyelvet is töri, a saját anyanyelvét, csak az az angolos mekegése. Nekem meg maradt ez. A föld. A traktor. A számlák. Meg te. – Felnéztem az öcsémre. Tíz év van köztünk, de most olyan volt, mintha ő lenne az idősebb. A felelősebb. Mert ő viszi a papírmunkát, az agymelót. Én meg csak tolom a fizikai részét, mint egy igás ló. Már évek óta így csináljuk. Ketten.
– Tudod mi a legrosszabb? – kérdeztem halkan. – Hogy azt hittem, ez elég lesz. Hogy ha dolgozom, ha eltartom őket, ha nem panaszkodom, akkor minden rendben lesz, tömöm őket pénzzel. De nem... Mert ezeknek már nem elég az, ha egy férfi férfiként viselkedik. Nekik karrier kell meg konferenciaterem, meg LinkedIn. Nekem meg csak az ekevas, meg a magtár. – Az öcsém nem szólt, de tudtam, érti. Ő még itt van. Még számítok valakinek.
– Holnap hajnalban ugyanúgy felkelek – mondtam aztán. – Mert a vetést nem érdekli, hogy összetört a szívem. – Koccintottunk. Nem hangosan. Mint két paraszt, akik csak röviden bólintanak a másiknak, aztán mennek tovább, amerre a soruk viszi őket.
– Elment – mondtam végül, halkan, mintha még mindig nem hinném el. – Az öcsém nem szólt. Csak egy kicsit bólintott, aztán kortyolt a saját söréből. Éreztem, hogy várja, mondjam tovább. Hát kimondtam, amit egész nap forgattam a fejemben, mint valami rozsdás vascsövet, amit nem merek eldobni.
– Levelet hagyott. Azt írja, hogy nem tud így élni. Hogy elfáradt. Hogy ő többre vágyik. És hogy talált valakit. Egy fiatal diplomás pasast. Budapestről. – Kipukkant belőlem egy rövid nevetés, de nem a jó fajtából. A sör keserű volt, vagy én voltam az. – Hát mit hitt? – folytattam. – Én csak a gépekhez értek. A földhöz. A növényekhez. Nyolc általános után mentem dolgozni, mert akkor az kellett. Nem papír. Kétkezi munka. Húzni az igát. Éjt nappallá téve. A jövőért. Értük. – Megcsóváltam a fejem, de a kezem ökölbe szorult a korsó mellett. – És most itt vagyok. Negyvennyolc évesen. Egyedül. Az a ribanc, most nem találok rá jobb szót, elhúzott, mint aki sose tartozott ide. A lányom meg külföldön él, valami feketegyerekkel. Már alig ismerem. A nyelvet is töri, a saját anyanyelvét, csak az az angolos mekegése. Nekem meg maradt ez. A föld. A traktor. A számlák. Meg te. – Felnéztem az öcsémre. Tíz év van köztünk, de most olyan volt, mintha ő lenne az idősebb. A felelősebb. Mert ő viszi a papírmunkát, az agymelót. Én meg csak tolom a fizikai részét, mint egy igás ló. Már évek óta így csináljuk. Ketten.
– Tudod mi a legrosszabb? – kérdeztem halkan. – Hogy azt hittem, ez elég lesz. Hogy ha dolgozom, ha eltartom őket, ha nem panaszkodom, akkor minden rendben lesz, tömöm őket pénzzel. De nem... Mert ezeknek már nem elég az, ha egy férfi férfiként viselkedik. Nekik karrier kell meg konferenciaterem, meg LinkedIn. Nekem meg csak az ekevas, meg a magtár. – Az öcsém nem szólt, de tudtam, érti. Ő még itt van. Még számítok valakinek.
– Holnap hajnalban ugyanúgy felkelek – mondtam aztán. – Mert a vetést nem érdekli, hogy összetört a szívem. – Koccintottunk. Nem hangosan. Mint két paraszt, akik csak röviden bólintanak a másiknak, aztán mennek tovább, amerre a soruk viszi őket.
Ez csak a történet kezdete, még 10 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Folytatás
Az új élet 2. rész (hetero, középkorú)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
De ez csak a kisebbik. A valódi bajoknak csak a felszíne, hogy létjogosultságot követel a "piszkos, mocskos" beszéd nem csak a kocsmában, de az irodalomban, közbeszédben is, parlamenti szintig kapaszkodva. Ássunk csak mélyebbre! "Normális" országokban, mint pl. Japán, egyszerűen nincs, nem létezik "csúnya" szó, trágár kifejezés. Mert egyszerűen mindennek NEVE van, amit arra használnak, amit jelent.
Itt a sötét Európában dühöngő káromkodásra, megvető gyalázkodásra használnak szavakat, amik a Természet természetes részeiről szólnak. Honnan is lendült idáig az inga? Több, mint két évszázada, hogy az amúgy is giccsparádés rokokóból kiburjánzott a precieuse stílus. Aki ekkor olyan alantas, trágár szót kiejtett, hogy "nadrág", az elvágta magát a finomabb társaságban. Igen, kedves frankomán barátaim, a kedvenceitekről van szó. Akik amúgy a vízzel-szappannal nem voltak tegező viszonyban. Menőbb volt az illatszer-kultúra sosem látott fejlesztése, hogy elnyomja a penetráns bűzt, pl. a márványcsipkés Trianonban...
Ahogy egész Európa, úgy mi sem úsztuk meg a francia hatást: a dolgok világos, egyszerű (horribile dictu őszinte) néven nevezése botrányos paraszti beszéd lett a Kazinczy erőszakolta "fentebb stíl" magasságában. Le is szorult az alsóbb néprétegekbe. Udvarházak, kastélyok, paloták lakói csak a legbizalmasabb körökben nyújtózhattak ki lelkileg a természetes, derűs, "póriasabb" beszéddel. Összekacsintó-körülnéző vigyorral, kéziratban csereberélve pl. Csokonai pajzán Geographicáját, vagy a zsoltárfordító Pálóczi Horváth Ádám kiadatlan verseit, amiknek a vallásos anyósom dupla csavart hátast dobott...
A nehéz évszázad után jelent meg Dr. Réthy László muzeológus, írói álnevén Lőwy Árpád. Szerinte már minden komoly és emelkedett témát megírtak-megverseltek, ő be fogja bizonyítani, hogy ebben a “műfajban” is lehet nagyot alkotni. Mit mondjak? Sokáig gyanakodtam, hogy talán egy derűs-malackodós, könnyed, borközi hangulatában írta Arany János a Pajzán Toldit, a szexuális őserő népies vígeposzát. Ám aki a századforduló pesti utcáin a zárt ablakon át is meghallotta egy férfitársaság harsogó nevetését, jó eséllyel fogadhatott, hogy Lőwy Árpád versét hallgatják. Ars poeticája: "Disznólkodni szabad, de csak szépen!"
Hogy mi a valódi baj? Úgy látom, az, hogy mocskolódó szitokszóvá módszeresen tették a Természetnek egy sor alapfogalmát, helyükre gyömöszölve a “nyelvújítás” finomkodásait, vagy egyszerű-kényelmesen vadidegen szavakat. Hogy kik? Kutassa, aki ráér bíróságra járni. Ezer “ó-egy-gét” üvöltő, kitűzőn hordozó szavazókorú honfitársunk közt hányuknál dereng, hogy az egyik legnemesebb emberi anyagról, az Élet továbbítójáról bérhőbörög? Amit bizony éppen Erdélyben még ma is használnak ősi családnévként a makacsabb hagyományőrzők. Alsógéc, Felsőgéc, Magyargéc: e palóc falunevekről már mit részletezzek?
Hogy mi lehet a megoldás? Öreg vagyok már népművelőnek, pláne egy ilyen irányban: visszahozni a becsületét a “csúnya” szavaknak. És a fenébe is már: úgy indult délután, hogy beleolvasok a Törté-net egy-két novellájába egy laza, könnyű matyizásra a lelkem csendességében. Ráakadva az Ön kritikájára, kedves Tiltakozó77, pár soros pontosításnak szántam a választ. Hetvenen túl az emberrel már könnyen elvágtat a toll. Bár az oldalába Maga vágta a sarkantyút... Most verjen a kezemre és zavarjon aludni, mert mindjárt holnap lesz. Mindenkinek jó egészséget és erektív, ejakulatív, dugadalmas jó éjszakát kívánok!
"Álmoska5"
a sorozat többi része megjelenése elött - kicsit a kocsma illatát kiengeded az ablakon
Indításnak különben jó: 7.p