Egy naplóból 13. rész

Sziasztok. Mostanában semmi új szeretőt nem találta, az eddigiekhez járok, ezért tovább olvastam a naplót. Komolyan gondolkodtam, közreadjam e, és én is csak több részletbe írtam, fordítottam le, mert erős. Erős sztori. Én el is határolódom tőle, és tényleg csak azért fordítottam, és írtam le, mert később pár év múlva lesz folytatása az esetnek. Tehát, innentől a napló általam zömített változata:
– Szóval elindultam vissza Európába, még hozzá nem egy saját teher hajómon, hanem egy utas szállítón. Szóval épp készültem már a Bostoni kikötőben a beszállásra, amikor hirtelen egy koszos, szakadt, szőke leányka csapódott mellém. Franciául szólított meg, amit hála első szajha feleségemnek már egész jól megértettem.
– Kérem, uram, segítsen egy elárvult tízenhat éves belga kislánynak hazajutni. A szüleim meghaltak, haza akarok jutni a nagynéném – hez.
– Gyorsan kellett döntenem, a jóindulaton túl bevallom, már akkor felmerült bennem a kép, ahogy a kislány a szájacskájába veszi a dorongomat. Akkor már nem áltattam magam, tudtam, vágyom az ilyen mocskos dolgokra a kislányokkal. Ráadásul igen csinos, jó formájú leányka volt aranyos kis arccal, és szőke hajjal.
– Hát persze, hogy segítek neked oda jutnod – Mondtam. Ezután vettem neki is egy jegyet, szerencsére a hajó csak háromnegyedik volt, én is eleve egy kétszemélyes kabinban kaptam elhelyezést, volt hely a kis Mabel – nek, mert így hívták. A vele való beszélgetés során kiderült, hogy nagy reményekkel jöttek ide. Aztán ebből semmi nem lett, egyre jobban lecsúsztak, elfogyott a pénzük, az apja kirabolta a helyi boltot, de a tulaj felismerte. Elvitték börtönbe, a rendőrök azt kérték az anyjától, emelje fel a szoknyáját nekik, bármit is jelentsen ez, akkor elengedik az apját. De nem engedték el, sőt, mikor rájött, hogy anyuka felemelte a szoknyáját a rendőröknek, fel kötötte magát a börtönbe. Erre az anyja rendőrökre támadt egy késsel, azok meg lelőtték. Őt árvaházba akarták vinni, de megszökött, és most itt van. Miközben beszélt, egyre csak a kis pici száját néztem, és arra gondoltam, milyen csodás lesz a dorongomat belecsúsztatni. Alig vártam az estét, mikor felvonultunk a hajó nagy ebédlőkéből a kabinunkba.