Másnap – vasárnap reggel – lassan felébredtem. Előző este rendszereztem és válogattam az anyámról készített képeket. Mindent elő akartam készíteni amikor jön és megnézi őket. Kis barátom tegnap este ismét megkeményedett a gondolattól. Meztelenül feküdtem az ágyamban és könnyedén játszottam a farkamon, visszaemlékezve a tegnap estére.
Nagyszerű volt amit megtapasztalhattam, és reméltem, hogy ez nem egyszeri eset lesz. De ebben azért nem voltam olyan biztos. Mindenesetre meglepett, hogy ilyen messzire hagyta magát elmenni. Hogyan reagál, ha a konyhában találkozunk? Nem tudtam megmondani.
Halk kopogtatás hallatszott az ajtón, és azt hittem anyám az, mert vasárnap mindig ő kel fel...
Szeptember végi, forró, vénasszonyok nyara volt. Bugyiban feküdtem az ágyon elterülve, munka után a felforrósodott panel harmadik emeletén, 34 évesen, egy – az élettől kapott marha nagy – pofoncunami után.
Az anyukám strókot kapott. Végzett ápolónőként, az MRI leletet látva tudtam, hogy az esélye szinte nulla. Ha a mélyaltatásból felébresztik, egy élettelen élete lesz. Apa a romjaiba zuhant. Magatehetetlen, karnélküli óriás lett. Ő, akit a nap 24 órájában kiszolgáltak, aki még a fenekét sem törölte ki kérdés nélkül, ott találta magát egyedül, tehetetlenül. A háztartáshoz fingja sem volt, még azt sem tudta, hogy hol keresse a ruháit, ráadásul élete szerelme mélyaltatásban alszik. Naponta...
Van úgy az életben, amikor megéri zsákutcába kanyarodni, tövig nyomni a gázpedált a sötét éjszakában, és nekiszáguldani a falnak. A zsákutcába, amit már jó előre táblák jeleznek,
mégis ott fénylik valami a legvégén, ami olyan lendülettel hív magához mielőtt még el sem fordítottad a kormányt, hogy nem is akarsz, nem is tudnál neki ellenállni, és amint bekanyarodsz, magába szippant. Hogy az én esetemben mi volt ez a valami? Még ha bizonyos...
Klárinak.
Kicsi volt, éppen csak vállamig ért, pedig én se vagyok egy kosaras termet. Teste formás, keble telt. Sohase hordott melltartót, így még ruhán keresztül is mindig örömet szerzett hullámzó mellei látványa. Vállig érő haja és szeme fekete, bőre viszont szinte teljesen fehér volt. Szemöldöke nem volt túl vastag, de orrnyergénél a szálak szanaszét álltak. Orra egyenes volt és nagyobb, mint amit arca mérete indokolt volna, ettől egy...
Esteledett. Angyal készülődött. Szokásos módon átgondolta a teendőit, mielőtt új szolgálati helyére indult, de a szokottal ellentétben, most erősen izgult. Hiába őrzött már sok csacsogó-totyogó, folyton potyogó apróságot, azért az mégis merőben más feladat volt, mint a mostani.
Egészen más csetlő-botló gyermekek hóna alá nyúlni, elkapni, vagy más irányba terelni a magukra rántott vázát, virágcserepet, forró levest, mint egy 30 év körüli...
"Csak egy dézsa forró víz, és ugyanolyan leszek mint előtte, csak lesz egy újabb mocskos emlékem ", valahogy így mondta az isteni C. C. (vagy az isteni B. B.? ) a "Volt egyszer egy vadnyugat"-ban. Most rám férne az a dézsa forró víz.
Lassan mozdultam, felvettem a köntösöm. A melltartómat hagytam a padlóra esni. Nem érdekelt. Azóta nem éreztem magam ilyen nirvánásan, hogy rajtakaptam Lórit Ildivel, pont itt, ebben az ágyban. Előkapartam...
Béla
Merengésemből Anna hangja térített vissza a valóságba.
– Meg tudsz nekem bocsájtani?
– Persze, gyere, had öleljelek meg. – Tártam szét a karjaimat, álló fasszal.
– Én bízom benned! Nagylány vagy már, azt csinálsz, amit akarsz. Szeretlek, és megtennék érted bármit! Érted? – Folytattam, mélyen a szemébe nézve.
Közben meg kattogott az agyam a hallottakon, és különös izgalommal töltött el, milyen lenne, ha meglesném, amint Andris meghágja a nejemet. Megcsókoltam Annát, és a gyengéd odaadást éreztem rajta.
– Drágám, magamban akarlak érezni! – Markolta meg meredező férfiasságomat.
– Tégy magadévá! Azt szeretném, hogy mutasd meg nekem, mennyire...
Huszadik érettségi találkozómra készülök felfokozott izgalommal a mostani nevén Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolába. Ez lesz az első, mert az előző háromra más elfoglaltság miatt nem tudtam menni. Kapcsolatot sem tartottam senkivel, mert a csak lányokból álló osztályunkban az elitkék között kiríttam a sorból, mivel én egy paraszt családból valóban a tudásom alapján kerültem felvételre a megyés püspökünk ajánlásával, ami szintén rossz indítás volt, csókosnak tartott mind diák, mind tanár. Nekem jó menekülés volt a 0-24 órás tanulás. Én valósan voltam kitűnő tanuló négy éven át, szín ötös, elnöki dicséretes érettségivel. Jogra mentem, ahogy...
Még mindig valahol a döbbent és a megkövült közötti állapotban vagyok.
– Kérlek! – szól újra, kissé kétségbeesetten.
Ez az elkeseredettség az egyetlen ok, amiért követem őt. Lassan felkapaszkodok a kis dombra, ő pedig megvárja, míg utolérem. Hosszú, mély pillantást vet rám. Aztán továbbmegyünk, ő pedig beszélni kezd.
– Tudom, milyen vagyok. Pimasz, kíváncsi, tudálékos, parancsolgató, nyers, csípős, ironikus, szarkasztikus. Igen, tudom, hogy mindenki mit gondol rólam. Én ilyen vagyok.
Tart egy kis szünetet, mert különösen mélyre süllyed a hóba, és küzdenie kell, hogy kiszabadítsa magát.
– Igen, néha egy picsa vagyok! Mindig kifejtem a véleményemet. És imádom, ha a...
