Gizi története

Nem dicsérem az anyámat. Soha nem is fogom! Sőt! Átkozom. Nem volt benne semmi, ami dicséretet érdemelne. Mások, amikor szóba kerül az anyjuk, ellágyulnak. Vagy legalább egy pillanatra megállnak, és nem köpnek a földre. Nálam ez fordítva van. Ha az anyám szóba kerül, ökölbe szorul a gyomrom. Nem azért, mert meghalt. Hanem mert nem halt meg elég korán.
A nevem Gizi, de nem az a rózsaszínű cukifalat. Én az a Gizi vagyok, aki a 7-es főút melletti kocsmák hátsó vécéi egyikében fogantam meg. Anyám akkor volt a legédesebb, amikor teli torokból ordította az utcán, hogy „ne rugdoss már odabent, mert odaverlek a falhoz! ”
Nem emlékezhettem rá, csak elmondásból tudom. De a testem emlékszik. Valami ilyesmit hívnak sejtszintű gyűlöletnek. A mások által „baba hotel”-nek hívott helyen kezdtem én is, mint mindenki más. Számomra azonban ez nem Disneyland volt, csak így hívták azt a túlélő helyet, ahol két sejtből lettem egy selejt, egy szerencsétlen szervezetben. Együtt mentem anyámmal, amikor piálni indult, vagy verekedni. Vagy detoxba. Vagy előzetesbe. A sorrend néha változott, de a sablon ugyanaz maradt.
Kocsma – detox – kocsma – verekedés – kocsma – előzetes – kocsma – árokpart. Ott találtak rá, a hasán fekve, úgy nézett ki, mint egy szétfolyt konzervdoboz. Épp rajtam feküdt, mikor bealudt. A hasában szenvedtem. Mert akkor még csak néhány sejt voltam, vagy valami félig emberi állapotban lebegtem benne. A mentősök szerint pár percen múlt, hogy nem lettem kukázott magzat. Sajnos korán jöttek. Ahogy én is korán jöttem, túl korán. Az orvos azt mondta, csak az agyam „úszta meg”. Ironikus, nem? Csak az agyam. Az, amiben ez az egész megmarad. A többi...
Fejletlen tüdő, satnya végtagok, látás, hallás minimum kétséges állapotban, meg két kifejletlen veseszerűség. A kórházi nővér, aki akkoriban hozzám volt beosztva, elnevezett Kis Harcosnak. Szerintem csak próbálta menteni a lelkemet,... meg a sajátját. Hónapokig gépek tartottak életben. A gyerekorvos túlórapénzét én lélegeztem be. A gyerekosztály csendes csodája voltam, nem azért, mert aranyos voltam, hanem mert még éltem.
Mire kiengedtek, az anyámat már lecsukták. A rendszer szerint állami gondozásba kellett volna kerülnöm, de volt egy ember, az én tatám, az anyám apja.