Agglegény feleség

Péntek este valamikor 1870 körül Mario szalonjában.

Tacy éppen az Arkansas Traveler egy lassú, érzelmes feldolgozását énekelte, amikor egy, a bárpultnál álló, viharvert külsejű férfi vonta magára a figyelmét. Tacy rápillantott és elmosolyodott, a férfi biccentett neki. Aztán türelmesen megvárta, amíg Tacy és négy fős zenekara befejezte a műsor utolsó dalát. A dobos, a szaxofonos, a gitáros és a zongorista elhagyta a színpadot, de Tacy még néhány pillanatig ott maradt, hogy borravalót fogadjon el a férfiaktól, akik kétségtelenül rajongtak érte.
Amikor végre lelépett a szalon padlójára, a napszítta arcú férfi odalépett hozzá, és azt mondta:

– Nagyon szép énekhangja van!
– Köszönöm – válaszolta a nő rekedtebb hangon, mint amire a férfi számított.
– Remélem, nem sértődik meg a nyíltságomon, de nagyon csinos is – mondta, miközben önkéntelenül megnyalta az ajkát, és figyelmesen tanulmányozta a lány kreol arcbőrét és vöröses haját, ami kétségtelenül annak volt köszönhető, hogy valahol a vérvonalában volt rabszolgatartó is.
– Még egyszer köszönöm, és nem sértődtem meg – felelte mosolyogva Tacy, és egy pillanat alatt lenyűgözte őt a férfi.
Úgy tűnt, mintha kemény életet élne, de a lánynak tetszett a partedliszerű bolyhos szakálla és a gyengéd tekintete, és ami a legjobb az egészben, tiszta illata volt, ami a minimumkövetelmény volt Tacy részéről, mielőtt időt szánt volna arra, hogy a hozzá közeledő férfiakkal beszélgessen.

– Hogy hívják? – Kérdezte, miután eldöntötte, hogy a férfi elfogadható.
– Ezekiel Prescott – válaszolta a férfi. – De szólítson csak Zeke-nek.
– Örvendek, Zeke, én Tacy Brady vagyok.
– Örülök, hogy megismerhettem, Miss Brady – jelentette ki a férfi, és megbillentette vadonatújnak tűnő kalapját.
– Kérlek, szólíts Tacy-nek.
– Rendben. Tacy, meghívhatlak egy italra?
– Köszönöm Zeke. De én nem iszom töményet. Nem tesz jót a hangomnak.
– Ha ez a helyzet, kérlek, ne igyál tömény szeszt, és ne rontsd el a hangodat. A mindenit! Még senkit sem hallottam úgy énekelni, mint téged!
– Ez azért van, mert a lelkemből énekelek – jelentette ki Tacy. – Akkor kezdtem el így énekelni, amikor a templomban megéreztem a Szentlelket. Így akartam dicsőíteni a Mindenhatót.
– Nem nagyon járok templomba, de azért elmennék, hogy halljam, ahogy énekelsz – Mondta Zeke csodálattal a hangjában.
– Köszönöm – válaszolta a lány, és őszintén elmosolyodott.