A+ A-

Beszélgetések Veronikával - avagy a világ tele van hülyékkel 6. rész

Igen. Úgy jártam, mint Nemo kapitány hajója, amikor fennakadt a zátonyon, és többé nem mozdult sehová Azt azonban utasai kellemes kalandokra használhatták fel, az én apályom azonban véglegesnek bizonyult.
Veronika nem ismert meg.
Biztosan megártott neki az igazság, hiszen az igazság az volt, hogy őt tényleg nyomták, ahogy bölcs mamikája az úton megtippelte, nem is tudta szegényke, mennyire igaza van, azt meg végképp nem, hogy az ő kislányát épp a fal túloldalán "nyomják". Hát még ha arról a szerelmi pozitúráról is lettek volna halvány gyanúi, amelyben ez épp végbement.
Veronika egy álszent kis dög, mert igenis nyomatta magát, ahogy az anyja mondta. Az más kérdés, hogy ettől még nem feltétlenül ribanc, mint a kedves asszony ezt kiabálta, de a probléma azért megfeküdte az agyát. A logikus agyműködés érzelmi befolyásoltságból következő kihagyása, és már ki is vagyok rúgva, míg a drága mamikával már pár nap múlva egymás seggéből fogják szemelgetni a főtt kását.
Némileg felvidított ugyan az a piszkos gondolat, hogy a nénike épp arról a helyről szemelgeti majd a rizibizikéjét, amelyet én most épp elárasztottam, de azért a szőlő savanyú volt nagyon.
Az is egy jó téma, hogy nekem miért kell az igazsággal kokettálnom, mikor épp tövig vagyok annak asszonykának a fenekében, akit az anyja épp most mószerol be a szomszédasszonynak. Ha nyugton maradok, és átpumpálom a beleibe a kijózanító adaggal együtt nemes felháborodásomat is, akkor most semmi bajom, van egy remek kis tyúkocskám, aki mindennap megtojja nekem a boldogság tojását. Nyilvánvaló, hogy a fickók sem komplettek, ez itt az őrültek bolygója.
Kinn a kertben legközelebbi találkozásunkkor intettem Veronikának, hátha, de ő látványosan a háta mögé nézett, hogy biztosan ott áll valaki, annak integetek, mint a vasutas.
Kedveset vicsorítottam, és megfogadtam, hogy ha a mindenható még egyszer rásegítene engem, szegény csórókát erre az izzó seggű macskára, hogy épp csak feltárt aranybányáját végre gazdaságosan kitermelhessem, akkor legelőször is üvegmosót csinálok a farkamból, és azzal úgy kisúrolom Veronika lepcses száját, hogy a mandulái elszállnak.
Meg kell azonban mondanom, hogy ez még csak a kezdete volt a kis drága szemétkedéseinek. Egyik nap azt mondja Saci néni, "Nézze má szomszéd, mér haragszik magára ez a kis asszonyka, tán megbántotta valamivel? "
- Miféle asszonyka? - kérdeztem fapofával.
- Jaj hát, ez a kis vékonyka fiatalasszony itt odaát e. Mondom neki, milyen rendes szomszédom nekem itt odaát ez a fiatalember, erre csak felcsapja az orrát, mint a teáskancsó, hogy aszongya, ez meg olyan, mint a kiherélt kutya, folyton egymaga kódorog abban a nagy kertben meg házban. Tudja, csak néztem, ennek meg mi baja van magával, de csak ment, mint akinek sietős az útja.
- No mondom - mondja meg neki Saci néni, hogy ha nem lenne deszkája, szívesen adnék neki, de mivel bőviben van, tőlem ne várjon semmit.
- Ejnye má! - nézett rám az öreglány - Ennek meg mi az értelme?
- Majd tudja azt ő, rá se nézzen, csak mondja meg neki.
- Én nem mondom - , adta a szerényet - , mert még énrám haragszik meg.
- Egyet se féljen attól, ha az nem izgatta magát, hogy én megharagszok azért, amit nekem meg rendesen elmondott.
Saci sunyított, de értett a szóból, mert délután már újságolta, hogy az asszonyka olyan veres lett az üzenettől, hogy az hitte, megüti a szél. És ekkor már jelentősen csippentett a szemével, hogy tudja ő, mi itt az újság.
Hosszú volt a tél, eljött a tavasz.
Veronika merőben új viselkedéssel mutatkozott be.
Mintha csak mindig így lett volna, egy rémes kis, fasz - sokkoló sortban kezdte riszálni magát a kertben. Hát ez rosszabb volt, mintha a heverőn láttam volna kiterítve és szétnyitva, mint egy mesekönyvet. Egy ilyen mesekönyvet mesésen meg lehet dörgölni ott, ahol éppen szétnyílt, de ezt a cafkát csak nézte az ember, ahogy azok a vékony, helyes combok villognak, mint a cimbalom ütői a fehér fogakkal ékes mosolyú barna mester kezeiben, miközben a szívemben úgy pengtek fájdalmasan a húrok minden combvillanásra, ahogy a nevezetes sokhúrú hangszeren. Ám a mondott körülményekből következően fájdalmas mélyütések voltak ezek, egészen mélyen értek el, a szívemben és a derekam alatt - mindig egyszerre.
Bementem, felkaptam a látcsövet (hát istenem), beélesítettem arra falatnyi kis valagára, és megnéztem, hol is menne be neki, ha ráfordulhatnék.
Volt, hogy kifeküdt egy szál pokrócra a napot élvezni, a kis vacakban. Látcső, kukkolás, támadóállásban a fehér combok, a vacak csíkja, ha kicsit elcsúszott, a hideglelés környékezett, ezért azt mondtam magamnak, egy római legyen római, emlékezz fiú Mucius Scaevolára! Jó, lángba azért nem tartottam a csupasz farkam, hogy teljesen rómainak érezzem magam, de a kukkert letettem, elzártam, jól is tettem, mert így nagyítóban, közelről már szinte az illatát is éreztem a vacak alatt örök mosolyban egzisztáló hosszú barázdának.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.82 pont (38 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#12 vakon53 2016. 03. 24. csütörtök 16:02
Tetszik folytazsd.
#11 cvirag 2016. 01. 5. kedd 00:26
Igazán megkísérthetné már Veronikát újra...
#10 Ulysses 2015. 08. 17. hétfő 17:05
Ezzel a sorozattal nálam Vadász örökre beírta magát azok közé, akiket évente újra kell olvasni.
#9 cvirag 2015. 05. 2. szombat 23:24
Igazán lehetne folytatni...
#8 tiborg 2014. 11. 18. kedd 06:41
Kituno a vege.Veronika kieggyenlitette szamlat. Igy mar egyenloen, szabadabban uzekedhetnek. jo bevezetes a folytatashoz......
#7 papi 2014. 05. 18. vasárnap 09:12
Tetszik
#6 A57L 2013. 10. 14. hétfő 04:28
Egész jó.
#5 Kata 2010. 03. 27. szombat 23:05
Ezt a sorozatot egy hajszállal gyengébbnek érzem, mint a korábbi írásaidat. Ezzel együtt is, messze kimagaslik, a nagy többség közül!Az első húszban lenne a helye legalább!
#4 TheGoj 2010. 02. 11. csütörtök 22:42
Végre valami, ami több az átlagnál.
Na,írja meg valaki más nyelven.
gratulálok !!!
#3 sarmos 2010. 02. 11. csütörtök 13:34
ja
#2 pisti47 2010. 02. 11. csütörtök 06:27
Bizony! Ennyire lehet szeretni a nőket. Azért nem mindenki tudná így leírni, vagy beszélni róla. Nagy különbség. Várom a következő részt és a többi írásodat. pisti47
#1 Törté-Net 2010. 02. 11. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?