A+ A-

Beszélgetések Veronikával - avagy a világ tele van hülyékkel 5. rész

Ismét nagyon késő volt már.
- Veronika, te mindig sötétben jársz, mint az öregekhez a halál - mondtam neki, amikor a szám elvált forró, puha, csókra éhes ajkaitól.
- Elég szépnek találsz?
- Óh, igen!
- Itt akarsz leteperni?
- Miért, lehet máshol is?
Csak a vállát vonogatta, én viszont el voltam foglalva a nyakával, majd a leteperést követően meg valami egészen mással.
- Akkor most megpróbáljuk, amit a múltkor annyira szorgalmaztál - dünnyögtem a felizgatott kis mókusába, melyet úgy igazított a szám elé, mintha egy mikrofont tolt volna oda egy szép kerek szónoki beszédnek.
- Gondolod, hogy megpróbálkozzunk?
- Te akartad.
- Iiiigen... de most... már nem annyira ragaszkodok... hozzá. Nem baj? - nézett rám bocsánatkérően.
Hát, rendben vagyunk - gondoltam. Veronikában nehéz csalódni. Teljesen aszexuálisan tud viselkedni, ameddig el nem kapja a gépszíj.
- Ó, ha nem, nem. - mondtam nagyvonalúan, mint akinek ilyen apróság egyáltalán nem is számít. - Amúgy is csak te erőltetted, én kicsit sajnáltam azt a gyenge kis húsodat felszaggatni, ámbár - tettem hozzá savanyú a szőlő hangfekvésben - nagyon felizgattál vele a múltkor, amikor már majdnem rávettél. Hülye voltam, mert akkor kell verni a vasat, amikor... Akkor egy pillanat alatt rávonszolhattalak volna a karó hegyére, annyira be voltál zsongva. De egye fene.
- Nagyon rákészültél? - kérdezte bűntudatosan. - Tudod, elijesztett, amit hallottam.
- Mit hallottál.
- Hát, hogy ez veszélyes lehet.
- No és honnan az info?
- Több barátnőm is mondta, hogy borzalmas.
- Okos dolog ez, hogy a titkaidat szájukra pakolod? És ha a férjed fülébe jut? Ha elkezdik beszélni, hogy van valakid?
- Gondolod, hogy a fejemre ejtettek? Csak elsírtam nekik, hogy a férjem mostanában állandóan a seggem felé nyúlkál, sőt bele is kotort néha ujjal, meg hogy amikor a házban bugyiban járkálok, majdnem kiesik a szeme, állandóan a fenekemet gusztálja, holott korábban sose csinálta. Meg hogy amikor elkap és bevágja, pár húzás után kiveszi, a hasamra fordít, és nyaldossa a seggem lukát, az ujját próbálgatja bele, meg minden egyéb. De én nem hagyom, mert idegesít, és attól félek, egyszer rám kapaszkodik, és szétrepeszt, akkor aztán nekem annyi, stb.
No szép. Hogy én mekkora marha vagyok, de hát az ember folyton tanul.
- El se tudod képzelni, mennyi jótanáccsal láttak el!
- De, ezt éppenséggel könnyedén el tudom. A fantáziámmal nincs baj. El tudom. Ne mondd senkinek, de ezek már ültek a fasz hegyében mindnyájan, mert csak akkor tudnak rémtörténeteket egészen hitelesen mesélgetni, de akkor aztán nagyon.
- Akkor viszont tényleg fájdalmas, hiszen ők maguk tapasztalták! Lehetetlen, hogy ne mondjanak igazat!
- Az igazat mondják ők. Csakhogy az igaz meg a valódi egy nagy költőnk szerint nem ugyanaz.
- Ez nekem magas, de miért mondanák?
- Nézd, ne bosszants a hülyeségeikkel. Ha a múltkor csinálom, amit akkor nagyon akartál, ugyanúgy jártál volna, ahogy ők. A faszi ráugrik álomlányra, akaszt egyet, nekiveselkedik, mint muraközi ló a mélyszántásnak, fölkalapálja a cipói közé ütközésig, a kis selyemkesztyű meg nyiff. Aztán jön a népköltészet, meg dumából a tengerikígyó. De azért játszhatok vele? - néztem rá bizakodva - Remélem nem nyilvánítottad természetvédelmi területté?
- Úgy érted, hogy...
- Úgy. Nincs éleslövészet, de remélem kerékbilincset nem raksz a tökömre, ha a farkam nekiütődik a seggenek, mint bocika orra az anyja hasának.
Hogy ne legyen félreérthető, és ne kelljen gyanakodnod. Diákkoromban volt egy bomba pipém, akivel az első hónapok után csak úgy szeretkeztünk, hogy megkentük az apróbbik lukát jó alaposan, mint a zsíroskenyeret, meg a szörny fejét is leápoltuk, aztán betoltam neki az első gyűrűn, mint egy talicska dollárt, de a másodikon már nem.
- És az így jó volt? - kérdezte csodálkozva.
- Őt kellene megkérdezni, de nekem nem panaszkodott. Tudni kell, hogy csak a bot vége volt benne az ajándékkosárban, de nem érkezett reklamáció.
- És akkor így nem fáj?
- Nézd, mit mondjak? Volt ott minden, csak panasz nem.
- És soha nem húztad rá teljesen... a...
- Nem volt rá szükség. Az a teljes igazság, hogy meg - megfordult a fejemben, de egy úriember akkor se csinál segget a szájából, ha épp egy olyan príma kis kofferről van is szó, mint az övé is volt. Meg az is hozzátartozik a nagy fene igazsághoz, hogy egy pár hónap múltán ő tántorodott meg, egyenesen bele a szuronyba, de nem kellett mentőbe rakni.
- Ő maga kérte?
- Mit? A mentőt?
- Ugyan már
- Nem értetted teljesen, amit mondani akartam. Nem kért ő semmit ezután! Meg nem is én voltam.
- Valaki mással csináltatta meg? - sikkantott fel Veronika.
- No nem! Hogy nem én voltam, azt úgy kell érteni, nem én csináltam, bár velem történt.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.54 pont (28 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 papi 2014. 05. 18. vasárnap 09:11
Egész jó
#4 A57L 2013. 10. 14. hétfő 04:27
Nem rossz.
#3 simon 2010. 02. 9. kedd 15:20
ne állj meg, fojtasd még!
#2 pisti47 2010. 02. 8. hétfő 07:59
Csúcsvadász.
#1 Törté-Net 2010. 02. 8. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?