Egy nem mindennapi házasság 9. rész
Megjelenés: ma
Hossz: 9 025 karakter
Elolvasva: 367 alkalommal
(Minden résztvevő a képzelet szülötte (így nincs vérségi kapcsolat közöttük), a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.)
Zita. Éjjel. Egyedül. De nem sokáig.
A szobában félhomály volt. Csak a sószínű fény szűrődött be az utcai lámpáról. Zita az ágy szélén ült, egy vékony köntösben. A haját kiengedte, a lábait maga alá húzta, és nézett – mélyen, némán.
– Késő van – jegyeztem meg.
– Tudom. De te még ébren vagy.
A hangja halk volt, de zeneien kemény. Mint aki eldöntött valamit, és most nem akar visszakozni. Felállt, lassan odajött hozzám, és két ujjal megérintette a pólóm szélét.
– Szeretkezni akarok. Nem gyorsan. Nem dühből. Hanem... mélyen. Hosszan. Egyszerre fájdalmasan és gyengéden.
Letérdelt elém. A mozdulataiban nem volt kapkodás. Csak céltudatosság. Az ujjaival végigsimított a combomon, felhúzta a pólóm, és csókolni kezdett. Nem hirtelen. Lassan, milliméterenként. A mellkasomra, a hasamra, a csípőcsontomra. Közben néha felnézett. A tekintete nedves volt, de nem könnyes – hanem tüzes.
A nadrágom lecsúszott. A szája ott volt. Meleg, puha, éhes. De nem mohó. Élvezte az irányítást. Játszott velem – szívott, megállt, újra csókolt, nyelvével körözött. Az ujjaival a combjaimat markolta, mintha meg akarna tartani, hogy ne zuhanjak szét.
Amikor érezte, hogy már nem bírom, megállt. Felállt, levette a köntösét. Semmi nem volt alatta.
– Most feküdj le. És ne mozdulj, amíg nem mondom.
Engedelmeskedtem.
Zita fölém mászott. Először csak térdelt, a combjai két oldalt feszesen szorítottak közre. Aztán ráült a mellkasomra. A mellei előre hullottak, a haja az arcomat súrolta. Lehajolt, és a nyelvét a nyakamhoz érintette. Nem csókolt. Nem harapott. Csak végighúzta, lassan, elnyújtva, amíg egészen az ajkaimhoz nem ért.
– Azt akarom, hogy ma csak rám emlékezz. Ne Kittire. Ne Gáborra. Ne a múltadra. Csak rám.
A nyelvünk összeért. A mozdulata egyszerre volt édes és követelőző. Ahogy csípőjével előre-hátra mozdult, nedvessége rácsorgott a hasamra. Nem csúszott rám rögtön. Inkább kínzott. Hosszú percekig. Feszített. Egyre közelebb volt, aztán távolabb. Egyszer ráült a combtövemre, aztán újra visszahúzódott. Azt akarta, hogy vágyjam. Hogy könyörögjek érte.
Végül, mikor már nem bírtam tovább, rám ült. Lassan. Mélyen. Teljesen.
A teste forró volt, puha, mégis szorosan ölelt körül.
A szobában félhomály volt. Csak a sószínű fény szűrődött be az utcai lámpáról. Zita az ágy szélén ült, egy vékony köntösben. A haját kiengedte, a lábait maga alá húzta, és nézett – mélyen, némán.
– Késő van – jegyeztem meg.
– Tudom. De te még ébren vagy.
A hangja halk volt, de zeneien kemény. Mint aki eldöntött valamit, és most nem akar visszakozni. Felállt, lassan odajött hozzám, és két ujjal megérintette a pólóm szélét.
– Szeretkezni akarok. Nem gyorsan. Nem dühből. Hanem... mélyen. Hosszan. Egyszerre fájdalmasan és gyengéden.
Letérdelt elém. A mozdulataiban nem volt kapkodás. Csak céltudatosság. Az ujjaival végigsimított a combomon, felhúzta a pólóm, és csókolni kezdett. Nem hirtelen. Lassan, milliméterenként. A mellkasomra, a hasamra, a csípőcsontomra. Közben néha felnézett. A tekintete nedves volt, de nem könnyes – hanem tüzes.
A nadrágom lecsúszott. A szája ott volt. Meleg, puha, éhes. De nem mohó. Élvezte az irányítást. Játszott velem – szívott, megállt, újra csókolt, nyelvével körözött. Az ujjaival a combjaimat markolta, mintha meg akarna tartani, hogy ne zuhanjak szét.
Amikor érezte, hogy már nem bírom, megállt. Felállt, levette a köntösét. Semmi nem volt alatta.
– Most feküdj le. És ne mozdulj, amíg nem mondom.
Engedelmeskedtem.
Zita fölém mászott. Először csak térdelt, a combjai két oldalt feszesen szorítottak közre. Aztán ráült a mellkasomra. A mellei előre hullottak, a haja az arcomat súrolta. Lehajolt, és a nyelvét a nyakamhoz érintette. Nem csókolt. Nem harapott. Csak végighúzta, lassan, elnyújtva, amíg egészen az ajkaimhoz nem ért.
– Azt akarom, hogy ma csak rám emlékezz. Ne Kittire. Ne Gáborra. Ne a múltadra. Csak rám.
A nyelvünk összeért. A mozdulata egyszerre volt édes és követelőző. Ahogy csípőjével előre-hátra mozdult, nedvessége rácsorgott a hasamra. Nem csúszott rám rögtön. Inkább kínzott. Hosszú percekig. Feszített. Egyre közelebb volt, aztán távolabb. Egyszer ráült a combtövemre, aztán újra visszahúzódott. Azt akarta, hogy vágyjam. Hogy könyörögjek érte.
Végül, mikor már nem bírtam tovább, rám ült. Lassan. Mélyen. Teljesen.
A teste forró volt, puha, mégis szorosan ölelt körül.
Ez csak a történet kezdete, még 5 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
s
sportyman (alttpg)
ma 11:30
#5
Szép szerelmes történet.
1
f
fiesta14
ma 07:30
#4
Jó de ez is kicsit rövid.
1
f
fiesta14
ma 07:30
#3
Jó de ez is kicsit rövid.
1
v
veteran
ma 02:52
#2
Továbbra is jő olvasni.
2
T
Törté-Net
ma 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1