Egy nem mindennapi házasság 10. rész

“Ketten voltak. Én meg középen. De nem úgy, ahogy eddig. ”
Zita már az ágyon feküdt. Meztelenül, féloldalt, egyik combját behajlítva, a haját szétterítve a párnán. A szeme puha volt, hívogató, mégis határozott. Tudta, mit akar. Tudta, hogy ma nem egyedül osztozik rajtam – és mégis ott volt. Nem menekült.
Kitti lassan lépett be a szobába, mint egy ragadozó. Nem volt benne bizonytalanság, de most nem uralni jött. A szeme Zita testén siklott végig, aztán rajtam állapodott meg.
– Készen állsz? – kérdezte.
– Kérdés, hogy ti készen álltok-e – feleltem őszintén.
Zita nem szólt. Csak felült az ágyon, és kinyújtotta a kezét. Én odaléptem. A tenyerével végigsimított a hasamon, majd lehúzta a nadrágom. A mozdulata lassú volt, gyengéd. Kitti mögém lépett, a mellkasomhoz simult, és a nyakamba suttogott.
– Engedd, hogy most mi játsszunk veled.
Nem kértek engedélyt. Nem is kellett. A következő pillanatban Zita a számhoz hajolt, míg Kitti hátulról simított végig a csípőmön, majd ujjai finoman megérintettek, elöl. Már nem voltam csak magamnál – beléjük csúsztam, testben és tudatban is.
Zita megcsókolt. Édes volt, puha, hosszan tartó csók, közben a keze a mellkasomra siklott. Kitti letérdelt mögém, és csókolni kezdett – a derekam vonalától lefelé, majd hirtelen a golyóimat vette szájába. Finoman, játékosan, majd egyre vadabbul. A nyelve körözött, miközben Zita ujjai végigsimítottak az álló farkamon, és lassan, nagyon lassan elnyelte a szájával.
Középen álltam, és remegtem. Az egyik nő a számba lehelte a szerelmét, a másik a testemet vette birtokba. Minden érzékszervem egyszerre lüktetett.
Kitti felállt, és Zita mellé feküdt.
– Fordulj felénk – mondta.
Letérdeltem az ágyra, ők ketten pedig széttárták combjaikat, egymás mellett feküdtek – készen, nyitva, izzón. Először Zita fölé hajoltam. Nyelvemmel köröztem a csiklóján, ujjaimmal hatoltam belé, miközben Kitti a hajamba túrt, és irányított.
– Mélyebben. Úgy. Igen. Istenem, nézni is kurvára izgató – lihegte.
Zita teste megfeszült, remegett, aztán elengedett. Halk, mély sóhaj szakadt fel belőle, miközben átölelte a fejem.
Aztán Kitti rántott magához.
– Most én. Most az én számom jön. És ne finomkodj – mordult rám.
Széttárta a lábait, ráhúzott az ágy szélére, és mielőtt bármit tehettem volna, maga irányította a nyelvem. A csípője hullámzott, a hangja egyre trágárabb lett.