Egy nem mindennapi házasság 3. rész

Ahogy telt az idő, úgy lett egyre terhesebb nekem ez a titkolózás. Zita látszólag jól viselte. Én úgy éreztem, maximálisan szerelmes vagyok újra. Nem felejtettem el Kittit, de az idő egyre halványította az emléket, néha, már ha rá akartam gondolni is Zita képe jött be. Zita nem engedett. Sokszor találkoztunk, sokat szerelmeskedtünk. Sokat beszélgettünk. Egy ilyen beszélgetésben megbeszéltük, hogy ki mit szeretne egyszer kipróbálni a szexben. Én a két nő egy férfi felállást mondtam. Ő is megemlítette a két férfi egy nő felállást. Ez a beszélgetés annyiban is maradt. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
– Még annyi minden van előttünk! Nem akarom elkapkodni! – válaszolta többször sürgetésemre, hogy mikor vállaljuk már fel, nyíltan a kapcsolatunkat.
Beszéltem vele Kittiről is, hogy nem tudom hova tenni a viselkedését. Türelemre intett, hogy a fiatal lányokhoz sok türelem kell. Mondta, hogy beszél vele. Egyébként szinte több időt töltöttek együtt, mint amennyit én Zitával. Időnként féltékenykedtem is a lányomra. Egyre többször fordult elő, hogy hetente kétszer is találkoztunk. A szexualitásom kezdett feltámadni. Már megnéztem a nőket férfi szemmel is.
Egyik ilyen titkos találkánkon történt, hogy becsöngettem, ő ajtót nyitott, megcsókoltam, de jelezte, hogy van valami. Odasúgta, hogy nem vagyunk ketten. A nappaliban egy csinos, magas, barna hajú nő ült.
– Csilla, a barátnőm – mutatott rá, majd rám nézve mondta – a sógorom! -
– Kérsz valamit inni? Mi már előnyben vagyunk kicsit! – láthattam előttük az italt, de Zita száján is éreztem, mikor megérkeztem. Valószínűleg valamilyen női italt ittak. Olyan átlátszó díszes üveg állt az asztalon, láthatólag félig volt valamilyen sötétebb itallal. Hogy mikor fogyott el nem tudtam. Nem látszott rajtuk az ital hatása.
– Köszi, de én vezetek. Csak valamilyen üdítőt kérek – érezhetően bosszús voltam, de nagyon igyekeztem nem mutatni.
Zita láthatóan nem törődött az én bosszúságommal, észre sem vette, vagy legalább is nem mutatta.
– És mi lett Pistával? – kérdezte a barátnőjét, miután leült mellém.
– Mi lett volna. Szakítottunk. Ki akart sajátítani, meg akarta határozni, mit vehetek fel, mit nem, kivel, mikor találkozhatok. Meg akart fojtani. Az ilyen embernek egy kell, nem egy társ. -