MÁRC.
25.
2024
– Köszönöm a fuvart, egy élmény volt veled... – Köszönt el.
– ... és makktársaimmal – tettem hozzá gondolatban, de hangosan csak annyit mondtam:
– Pihend ki magad, holnap benn találkozunk! Hazafelé még a kocsiból felhívtam Petit, hogy röviden tájékoztassam, miről maradt le.
Hétfőn hajnalban még pizsamában kortyolgattam a reggeli kávémat, amikor megcsörrent a telefonom. Peti volt az. Rettentően izgatott volt a hangja. Köszönés nélkül kezdte el hadarni.
– Basszus, egész éjjel nem bírtam aludni, a szombat esti videokonferencián elhangzottak, és a tegnap esti beszámolód alapján ki kell dolgoznunk egy olyan parfümöt, amelyben a legutóbbi öt hatóanyag...
Wendy felöltözött, és elindult a Destinations-béli lakosztályába, de előbb megígérte Tonyéknak, hogy újra összejönnek egy kis móka kedvéért. Zuhanyozás után az ágyába esve szinte azonnal elaludt, csak délelőtt ébredt fel. Reggelit rendelt a szobaszerviztől, evett, lement a medencéhez, egy nagy ernyő alá helyezte a nyugágyát, majd úszás után elaludt. Felébredve, újra úszott, visszament a szobájába zuhanyozni és átgondolni, mit szeretne enni ebédre. A zuhany alól kilépve hallotta a telefon csörgését, és Mary hangja hallatán jókedvűen vette fel.
– Most jöttem ki a zuhany alól – Wendy kihangosította a telefont. – Ebédet akartam rendelni. Szeretnél csatlakozni hozzám?
– Úristen, igen –...
Ez most hosszú lesz és mesélős. Ráébredtem hogy úgy belecsavarodtam Évikébe mint ahogy az a nagykönyvben meg van a írva. Nem érdekelt hogy ő is anyám korabeli, én a magam részéről úgy tettem mint egy tizenötéves kamasz. Mivel elszólta magát, hogy őt a vízrajzos srácok dicsérgetik, ebből nem volt nehéz rájönnöm hogy a vízügynél dolgozik. Az itteni vízügyhöz kerestem valami kapcsolatot, megsúgták hogy náluk pénteken fél 2-ig van munkaidő, én meg egyik pénteken egy malomkerék méretű csokorral szobroztam Évike munkahelye előtt. Kilibegett a hajözönével, megörült és pánikba esett egyszerre. Megörült mert a legtöbb nő elolvad ha virágcsokorral várják, és pánikba esett hogy mit szólnak majd hozzá a...
Az ellentét köztem és Szilvi között már az általános iskolában kezdődött. Szomszédos tanyán laktunk. Apáink a csatlakozó földek, a paraszti élet miatt lehet kényszerből, de jóban voltak. A gyereki lelkem két dolog zavarta. Fiúként mindkettő mélyen érintett. Az én szüleim szerelemből házasodtak össze míg Szilvié haszonszerzésből, hogy a birtokok összekapcsolódjanak. Következmény, hogy Szilvi anyját elszerették, hisz a paraszti élet neki büdös lett és csapot-papot magaután hagyva pestre, majd Londonba költözött és örökre eltűnt. Anyukám lányaként gondozta próbálta nevelni ami nekem rosszul esett és fújtattam Szilvire. A másik gond az hogy, Szilvi örökölte anyja büszke génjeit, felsőbbrendű...
A napköziben a gyerekeket felügyelve gondolkozom életemen, a jövőmön. Lassan huszonkilenc leszek. Szüleim korai halála miatt egy szem lányukként örököltem a parasztházat, amiben lakom. Kicsike kétszoba-konyhát, utólag hozzáépítettem zuhanyzót, wc-t. Ennek a felújítása – önerőből – szinte életem végéig tart majd a tanári fizetésemből. Az apu régi Opel Astrája is már nagykorú és törődést kíván. Pasik lennének ugyan, de én még reménykedem a hercegben fehér lovon. Alkalmi – ne csak maszturbáljak – mindig akad, de azok is mind a belefáradt házasemberek, kikről tudom, hogy nem akarnak rám telepedni. Nagyon sötét a jövőm, jövőnk. Ezt erősítik a rossz példák is.
Még az én tanár nénim – Matyó...
A zuhanyzóból a szobámba átszűrődő halk vízcsobogás hangját lassan felváltotta a békés csend, melyet a szememre nehezedő álom hozott magával. Gondolataim lelassultak és csak egy-két képfoszlány cikázott lehunyt szemhéjam mögött.
Az esti történések egy része képről képre, mintha a szempillantások a pillanat töredékéről, másodperces hosszúságra váltottak volna:
A buli sokrétű, színes fényei...
Hangfoszlányok...
Majd Timi gyönyörű tekintete, amit az alkoholtól ködössé vált szemem egyre élesebben kivehető sziluetté rajzolta ki előttem, miközben táncunk alatt testünk egyre közelebb került egymáshoz, mígnem arcomon éreztem finom leheletét és egy pillanat múlva...
A minap Zürichbe kellett utaznom, egy gyógyszergyárnál kaptam állásajánlatot. Felkészülve a tárgyalásra, fodrász, barber shop, hasonlók, rendbe szedettem magamat, bepakoltam a kis kézipoggyászomat, és útnak indultam. Hogy időt és fáradságot spóroljak, repülővel terveztem menni, ott meg bérautó, valami felsőkategóriás modell, hogy megjelenhessek, jó benyomást nyújtsak. A gépen el is foglaltam az ablak melletti helyemet, az utolsó előtti sorban. Általában ez a legkevésbé zavart rész, nyugodtan olvasgathatok. Ahogy a többi utas is megérkezett, egy 50-es éveibe lépő nő, igencsak tekintélyes idomokkal megáldva állt meg a folyosón, az ülésem mellett, lehajolva bíbelődött a bőröndjével. Amikor...
- Nos akkor kezdjük! – szólt komoran Elvira, a "kis igazgató"
– Rendben – tért a tárgyra Iván, az igazgató – Tehát! Mindannyian itt voltunk, mikor Timi, megütötted Imrét.
– Pontosan így történt – kotyogott közbe Timi.
– Tehát elismered? – szegezte neki a kérdést Iván.
– Igen.
– Nos akkor nincs más? – nézett a kollégákra Iván. A kollégák csak megértően bólogattak – Ez esetben, nincs más, mint a döntéshozatal. Hivatalilag megoldhatjuk házon belül. Hogy ez lehetséges, az köszönhető Imrének is, aki nem tett rendőrségi feljelentést. Ezért Timi, külön köszönettel tartozol majd Imrének. Belsőleg az ilyenkor szokásos megoldás a fegyelmi büntetés, amivel tudjuk, hogy...
