Rejtett életem 3. rész

Hétközben az egyetemi katedrán mindig kétségeim voltak, mire készülök a hét végén. Hiába tudtam, hogy az egyetemen és még a tágabb értelemben vett ismerőseim között sincs olyan ember, aki ezt a szolgáltatást meg tudná fizetni. Mégis volt egy félsz, hogy mégis. A lebukás egyenlő lenne a kitaszítással, a kirekesztéssel.

Fura ez a világ. Ha egy férfi professzort ilyen helyen látnak, az büszkeség. Vállát veregetik, kérdezik, milyen, hogy történt, hogy lehet bejutni ebbe a körbe.

És ha egy nő bukik le egy ilyen helyen – ahol nem szórakozik, nem aláz meg egy kiszolgáltatott nőt használ, hanem szolgáltat, örömet nyújt –, azt megvetik, leköpik, megkövezik, kiközösítik. Nem csak a munkáját veszíti el, de kitaszítottként a világ másik felébe is utána nyúlnak. Hol lehetne ezt nyilvánosan is kitárgyalni? Hiába mennék akár a pszichológusokhoz, jogászokhoz. Hmmm... ha egy nő lebukik, még keményen meg is büntetik. Egy férfit, ha rajtakapnak egy ilyen szituációban, a rendőr elengedi, maximum pénzbüntetést lap.

Ez a kettős mérce. Ez az, amit a professzori énem, az aktivista énem, a feminista énem – ha ezt a szót használhatom – nem tudott elfogadni. De a rejtett énem tudta, hogy ez a valóság. És a valóságban élni kell.

Mégis pénteken, ahogy a kupémmal beálltam a garázsba, már tudtam, holnap Matteóval fogok menni a régi pajta alatt kialakított kéjbarlangba. Már nem kellett sállal bekötni a szemem. Pár ajtót már az én ujjlenyomatom is nyitott. Nevem Matteón kívül senki nem tudta, csak Il voltam. Arcom sem láthatták, hiszen az öltözők nem voltak bekamerázva.

Igazából szerettek a kiszolgáló kollégák, hiszen rájöttem, nekem a borravaló nem oszt, nem szoroz, így Ti-nek adtam az összeset, aminek mindenki örült. Ja, nem a kolléganők – a csajok, a valós dolgozók, a nők nem örültek. Tudtam, hogy a hátam mögött ment a suttogás. Miért akar minden pasi hozzám jönni? Miért van, hogy nekik a pénzes emberek nem jutnak, csak ha én nem akarok menni? Miért tudok előre gondolkodni a pasik vágya iránt? Ma a legidősebb dolgozó csaj, a hatvanpluszos is orrolt rám, a hozzám jövők közül mindig a legidősebbet választottam, azokat, akik előttem mindig neki maradtak.

Nekem megvolt a koncepcióm. Az idős emberek még az utcai kurvát is tisztelik, minket a tenyerükön hordanak. Nem vadak, durvák, tiszteletlenek, és még érzik a partnerüket.