JÚN.
9.
2025
Bakancslista 16. rész
családi, hetero, apa, lánya, szabadban-természetben, CGI/számítógéppel generált
A buli javában zajlott. Csak nyolcan voltunk, de bőven elegen. Csodálatos Nyolcaknak hívtuk magunkat. Springfield négy legmenőbb párja. Valószínűleg bárhol a négy legmenőbb pár.
A srácok huszonkilenc év körül mozogtak, azaz Jarod és én, míg Gary és Hugo huszonnyolc éves voltak.
A lányok huszonhét évesek voltak, kivéve Carlát, aki huszonhat. Mindannyian a Chicagói Egyetemen találkoztunk. Az órán igazából csak Jaroddal találkoztam, mindketten mérnöki tanulmányokat folytattunk. A többiekkel együtt eveztünk, onnan az ismeretség.
Jarod, Gary, Hugo és én versenyszerűen eveztünk egy kormányos nélküli négyesben, ami azt jelenti, hogy egy-egy evezőt használtunk, tehát két evezőt...
Elérkezett a szerda reggel, szokásomhoz híven korábban keltem és mentem is zuhanyozni.
Zuhany után felöltöztem és mentem reggelizni. A konyhában már apa és anya készítette a reggelit.
– Jó reggelt. Csináltok nekem is valamit ha megkérlek titeket?
– Jó reggelt. Sejtettem. Mit kérsz? Kérdezte anya.
– Mindegy, amit ti is esztek, jó az nekem. Brigi nem fog elaludni?
– Ma nem megy suliba, apáddal közösen meggyőzött, hogy a mai napot kiveheti.
– Hogy, hogy kiveheti? Kérdeztem, mintha nem tudnék róla.
– Nincs első két órája, megengedtem neki, úgy is beteg volt. Nem történik semmi ha egy fél napot kihagy. Mondta apám kissé mogorván, miközben anyámra nézett....
Hajnali négyet ütött az óra, az ég forró, vöröses-sárgás színt vett fel, a levegő kellemesen hűvös volt, noha egyáltalán nem volt hideg. Kaliforniában sohasem volt hideg, pláne a Mexikói határ közelségében, ahol maga San Diego is elterült. A város hangjai nyugtató, mindent betöltő morajlása visszhangzott szerteszét. Nem sokan gyönyörködhettek ebben a meseszerű atmoszférában, Leonard Robins-nak akkor azonban megadatott ez a lehetőség, Rico Souza apró garzonlakása teraszán ácsorogva, ami lényegében a többi, negyedik szinten található lakásé is volt egyszerre, és ahonnan a tűzlétrán keresztül is el lehetett hagyni az épületet, ha esetleg beütne a gebasz.
Leo az ágyban feküdt Rico-val...
Annyira nedves vagyok már, hogy a műfasz gond nélkül csúszik belém tövig, szinte eltűnik bennem. Pucsítok Tomi felé, amennyire csak tudok. Lassan mozgatni kezdi bennem, ki-be. Aztán meg is forgatja bennem.
– Ahh ez az! – csúszik ki a számon.
Nem akartam, hogy tudja, mennyire élvezem. Büntetésnek szántam, de nem tudom visszafogni magam. Hátra pillantok rá: szemei a puncimat és a fenekemet pásztázzák folyamatosan, farka újra életre kel....
Verőfényes, meleg áprilisi szerda volt. Az elmúlt esős időszak után végre hétágra sütött a nap, a madarak csicseregtek, lágy szellő lengette a lassan zöldbe boruló fákat. Tipikusan az az idő, amikor az embernek mindenhez kedve van, csak éppen a munkahelyen punnyadáshoz nem. De dolgozni sajnos muszáj. Nem panaszkodom. Szeretem a munkámat, én vagyok az IT csoport vezetője. Csak az a fránya dresszkód ne volna. Öltöny, nyakkendő. Na, azt utálom....
A bandában szaxofonozott. Fura banda volt, nem a szokásos, divatos hangszereken játszottak, és nem is olyan zenét, amit ma elad a média az agyatlan fiatalságnak. De az a bár önmagában fura hely volt, pár hete nyílt, és máris voltak törzsvendégei, fiatal huszonévesektől, idősebbekig sokan megfordultak arra. És ott volt az a jazz banda, amelyik olyan sokszor lépett fel.
A férfi tehát szaxofonos volt. Nem a zenéből éltek meg, csak hobbiból...
Kicsit furcsa volt a kocsi üressége. A vonat ilyenkor rendszerint tele volt a Sanderson bentlakásos iskola diáklányaival, akik élénk csevegésükkel zavarták a többi utazó nyugalmát. Ma viszont az egész vonat kihaltnak tűnt, csak itt – ott bámult ki egy arc kifejezéstelenül az ablakon.
Madeleine végigsétált a peronon az utolsó kocsi nyitott ajtajához. A magas sarkú cipője kopogott a betonon, a haját pedig a kis vidéki állomáson átsüvítő...
Hajnali három. A telefon rezeg, aztán csörög is. Csak nézem a kijelzőt. Nem mozdulok, nem gondolkodom, csak bámulom. Valami nem stimmel. Ismerős név, ismerős betűk, de az agyam még nem rakja össze.
Böbe. Böbe?!
Mi a fene lehet ilyen sürgős? Kivel van baj? Aztán, mielőtt felveszem, kiszökik belőlem a káromkodás. „Mi a faszomat akarsz? ” De a telefonba csak annyit mondok:
– Mi a baj? Geri beteg? – Kérdeztem.
Geri az én kisfiam. Hat éves. Ha vele van valami...
– Nem, Zitus – mondta, és elcsuklott a hangja. – Keservesen, vigasztalhatatlanul sír.
– Gyere, kérlek.
Böbe a volt nejem. Zitus az új gyereke. Az új apától. Az „új élet” része. Még nincs egy éves....
Nem akarta elhinni. Nemcsak azt, hogy megtörtént, hanem hogy vele történt meg. Hogy valaki, egy nő, nemcsak odáig eljutott vele, hogy levetkőzzön előtte, hanem... mindenestül megnyílt. Testben, szóban, mozdulatban. Irén. A negyvenkilenc éves, szemüveges, kicsit túlsúlyos, de annál bátrabb Irén. Nem úgy bátrabb, mint egy vagány csaj, hanem valami mélyebb, valami belső bátorsággal. Aki tudja, mit akar és nem fél azt elvenni. Egész szombat éjjel, meg vasárnap délelőtt is újra és újra lepörgött előtte minden. Nem a dugás volt a legerősebb, hanem az a pillanat, amikor Irén ott guggolt a traktor hátsó kerekénél, kissé széttett térddel, az alteste nyitva előtte és csak úgy, természetesen, mintha a...
Második hét a pótfeleségemmel. Ez a Krisztina most már szexmániás lett! Segítséééég! Mi vagyon én, üregi nyúl? De a stílusa megváltozott, mert alig egy-két perc múlva már seggbe kéri! Ez belepistult a popószexbe? Kapott belőle bőven, és belátta a hason alvás előnyeit. Durva nem voltam, de túl finom sem.
Közeledett a második hét vége is, most akkor hogyan tovább? Mi a fenét csináljunk? Krisztina már úgy befészkelte magát tényleg mint egy második feleség. De azért a második hét végére mondjuk úgy hogy megszoktam a jelenlétét, és mint ahogy a párom említette, használtam. Juti, itt mese nincs nekem te kellesz ez már tény! De azért ha van egy állandóan rendelkezésre álló punci/popsi, akkor...
