Tudatosság 2. rész
Megjelenés: ma
Hossz: 28 736 karakter
Elolvasva: 29 alkalommal
(Minden résztvevő a képzelet szülötte (így nincs vérségi kapcsolat közöttük), a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.)
A változás egy telefonhívással kezdődött. Anya hívott.
– Fiam, otthon vagy? Apa és én megyünk. Fél óra múlva érkezünk.
A hangjából kiéreztem, amit nem mondott ki: ha nem vagyok egyedül, gyorsan ürítsem ki a lakást az általa idegennek tartott lénytől. De egyedül voltam. Tata tiszteletére nem hoztam senkit haza. Ha nem volt lakásuk, nekem jó volt a kocsim hátsó ülése is, a motorháztető, vagy egy ligeti eldugott pad. Még csak adok és nem kapok viszonzást – csak lehetőséget ürítésre, addig nincs az a nő, aki átlépi a küszöböm.
Fél óra múlva csöngettek. Anya jött elől, apa mögötte, gondterhelten. Már a küszöbön éreztem, hogy valami nincs rendben.
– Fiam – kezdte apa, és a hangja elakadt. – Tudod, a nővérem... három éve meghalt, a temetésen ott voltunk.
– Tudom – vágtam közbe. – Emlékszem.
– Most két hónapja a férje is meghalt – folytatta apa, és a szeme könnyes lett. – És Eszter, a lányuk nagy bajban van.
– Milyen bajban? – kérdeztem óvatosan.
Anya elébe vágott:
– A keresztelőjén fogadalmat tettünk, hogy ha kell, gondját viseljük. Most rajtunk a sor. Vagyis rajtad, befogadod egy időre.
A következő szavakat már ordítottam:
– Nem! Nem! NEM!
Apa elfordult, és megtörölte a szemét.
– Kérlek, fiam – mondta halkan. – Nagy bajban van. Nem hagyhatjuk cserben.
– És azt akarjátok, hogy hozzám költözzön? – kérdeztem, a hangom még mindig éles volt.
– Egy ideig meghúzhatja magát a nyári konyhában – mondta anya határozottan.
Felnevettem, de nem volt benne öröm.
– Anyám! A nyári konyha lomtár. Egy gyufásdoboz nem fér be. Most komolyan?
Anya szeme villámokat szórt. Ő soha nem tűrt ellentmondást. Főleg, hogy tata halála után a házat nekem ajándékozta, de a haszonélvezet rajta maradt – ami köztudottan erősebb a tulajdonjognál.
– Nem kérdeztelek – vágta rá. – Értesítelek. Eszter ideköltözik.
Aztán kiment. Anya kinyitotta az ajtót és betessékelte Esztert. A temetésen nem néztem rá. Nem mentem oda részvétet nyilvánítani – olyan röhejesnek tartottam, had fájjon már neki, ne kelljen még a kényszert is elfogadni.
Eszter belépett.
– Fiam, otthon vagy? Apa és én megyünk. Fél óra múlva érkezünk.
A hangjából kiéreztem, amit nem mondott ki: ha nem vagyok egyedül, gyorsan ürítsem ki a lakást az általa idegennek tartott lénytől. De egyedül voltam. Tata tiszteletére nem hoztam senkit haza. Ha nem volt lakásuk, nekem jó volt a kocsim hátsó ülése is, a motorháztető, vagy egy ligeti eldugott pad. Még csak adok és nem kapok viszonzást – csak lehetőséget ürítésre, addig nincs az a nő, aki átlépi a küszöböm.
Fél óra múlva csöngettek. Anya jött elől, apa mögötte, gondterhelten. Már a küszöbön éreztem, hogy valami nincs rendben.
– Fiam – kezdte apa, és a hangja elakadt. – Tudod, a nővérem... három éve meghalt, a temetésen ott voltunk.
– Tudom – vágtam közbe. – Emlékszem.
– Most két hónapja a férje is meghalt – folytatta apa, és a szeme könnyes lett. – És Eszter, a lányuk nagy bajban van.
– Milyen bajban? – kérdeztem óvatosan.
Anya elébe vágott:
– A keresztelőjén fogadalmat tettünk, hogy ha kell, gondját viseljük. Most rajtunk a sor. Vagyis rajtad, befogadod egy időre.
A következő szavakat már ordítottam:
– Nem! Nem! NEM!
Apa elfordult, és megtörölte a szemét.
– Kérlek, fiam – mondta halkan. – Nagy bajban van. Nem hagyhatjuk cserben.
– És azt akarjátok, hogy hozzám költözzön? – kérdeztem, a hangom még mindig éles volt.
– Egy ideig meghúzhatja magát a nyári konyhában – mondta anya határozottan.
Felnevettem, de nem volt benne öröm.
– Anyám! A nyári konyha lomtár. Egy gyufásdoboz nem fér be. Most komolyan?
Anya szeme villámokat szórt. Ő soha nem tűrt ellentmondást. Főleg, hogy tata halála után a házat nekem ajándékozta, de a haszonélvezet rajta maradt – ami köztudottan erősebb a tulajdonjognál.
– Nem kérdeztelek – vágta rá. – Értesítelek. Eszter ideköltözik.
Aztán kiment. Anya kinyitotta az ajtót és betessékelte Esztert. A temetésen nem néztem rá. Nem mentem oda részvétet nyilvánítani – olyan röhejesnek tartottam, had fájjon már neki, ne kelljen még a kényszert is elfogadni.
Eszter belépett.
Ez csak a történet kezdete, még 14 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
T
Törté-Net
ma 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1