A+ A-

Decameroni este 5. fejezet

Részlet Julius J. Coach: Kollégiumi esték - Szünidei szerelmek művéből
- Filosz következik, a filozófus, aki biztosan elaltat minket száraz szövegével - szólt Kuki, és alapozásként befalt egy nagy darabot a pápai sonkából, hogy a móri ezerjóból is tudjon inni, mert azt ő nagyon savasnak tartotta.
- Nem kell az értekezésed fennkölt stílusában nyomni a szöveget, úgy mondd, hogy a műszaki faszik is megértsék - jegyezte meg Dodó, és megkóstolta a móri ezerjót.
- Örüljetek, hogy tőlem kapjátok azt a pluszt, amivel művelt emberként térhettek haza, és még pénzetekbe sem kerül - mondta Filosz, és mostantól pofa be!
- Várjatok, mindent elmondok sorjában. Azon a napon megbolydult idegekkel ténferegtem, míg belém nem kapaszkodott Kriszti, egy régi szépasszony-barátnőm. Csak néztem: nehezemre esett megérteni, hogy ő is nő lehet. A múlt végzete hozzásodort s lakásába vitt, hogy a jelen szenvedése a hétfordulós emlékekkel súlyosbodjék. Belém taposott a kérdés: élhet-e az ember a mának? S mikor még én azt mondtam, de még mennyire, csakis annak élhet, valóban úgy éltem-e? Most látom, tudom, hogy nem. Nem élhet olyan ember, ki annyira megveti önmagát, hogy a mának tudjon élni. Krisztus sem élt a mának, pedig azt hirdette, s ha valóban annak él, nem jutott volna a keresztre feszítésig.
Ha az emberben egy csöpp ember van, csak a jövőnek élhet. Mikor azt mondja az ember, a mának él, hazudik és piarcot ölt, hogy apró mocskosságait eltakarja, vagy megengedhetőnek minősítse, s ha lehet, kicsikarjon az élettől egy pillanatnyi megnyugvást. Ennyire aljas az ember.
Mikor Kriszti lakásában körülnéztem, valami múltat idéző kéjérzés az első, második együttlétünk feszegetésére indított. Akkor a félhomály tompa színárnyalata felolvasztotta lelkemet. Ő a pamlag mély lágyságú sarkán ült, háttal az ablaknak. Belém furakodott egy gondolat. Eljöttem hozzá, s azt sem néztem, szép-e? Ösztönösen mellé léptem, finom, simogató mozdulattal az ablakhoz vezettem, ahol a világosság felé fordítottam. Kissé távolabb mentem, s gyönyörködtem érett asszonyarcán, hatalmas mellein, karcsúságán és szép, kerek csípőjén. Megmozdult körülötte a levegő, édes illat bodrozott szőke hajából, melyen a fény édesen játszott. Nevető kék szemével pedig incselkedett. Gyönyörűnek találtam, s csak ennyit mondtam: Miért vagy ily gyönyörű? Ezt fenyegető, követelő, támadó, kérő, hízelgő hangon százszor is elmondtam. Láttam, hogy nagyon elégedett önmagával. Azon az éjszakán bunkócimat háromszor egymás után megmártottam gyönyört keltő testében. Egymást megértve és kölcsönösen kielégítve váltunk el.
Második látogatásomkor Kriszti ott állt az ablaknál, éppúgy, mint legutóbb, mikor szépségét szemléltem. Nagyon finom, áttetsző ruhát viselt. Érett testének olvasztó tüze, a fény és árnyék rendkívüli hatása nagyszerűen érvényesült, s alakjának finom kontúrjában összpontosult. Szent férfiú is dárdás vitézzé vált volna, ha egy percig nézi kibuggyanó mellének mozdulatlanságában is lüktető hullámait. Sokáig csak néztem, majd csendesen hozzáléptem, s úgy éreztem, mintha szomorú lenne. Hátulról átöleltem, és... varázsának boldog áldozata lettem.
- Enyém vagy - mondtam a gyönyör oly fenséges érzésével, mely Istennek sem adatott.
- Enyém vagy - mondta ő gyermeki játékmosollyal. Ölelve csókoltam haját, nyakát, ajkát, s ő, mint gyermeket csókolt vissza.
- Veled a szerelem hétszínű szivárványát éltem át ezen az éjszakán - mondtam, s ahogy hozzáértem magára dobott selyem pongyolájához, ismét elöntött a vágy. Ő a szőnyegre feküdt, lábát szétvetette, s várta, hogy elmélyedjek benne, hogy megtörténjen a varázslat, amely nem is késett sokáig. Az akkori érzés, bár sokszor találkoztunk, többé sohasem töltött el.
Megérintettem. Megborzongtam, nem értettem, miért is vagyok itt. Idegen volt, nem vágytam, hogy oly sok örömet nyújtó testét ismét megöleljem.
- Önző vagy - szólt, s vészes lángnyelv játszott a szemében.
- Önző vagy - feleltem én is tudattalanul, nem gondolva arra, hogy esetleg mindkettőnknek igaza van, sőt ez annyira természetes, hogy felesleges volt kimondani.
Alig mozdult, ruhája lecsúszott, s két rugalmas hússal kitömött mellének profilja újra megfogott. Nem tudtam kielégíteni a bunkócimmal. Két ujjal belemélyedve hoztam izgalmi állapotba, majd mikor csiklóját simogattam, kitört belőle az orgazmus boldog sikolya. Ez viszont bennem is újabb izgalmat keltett. Hasára fordítottam, mélyen belebújtam, és gyors, egyenletes ritmussal - véle nem törődve - kielégültem.
Hidegen váltunk el. Magamból semmi, talán a hamutartóba ejtett félig szívott cigarettám maradt ott.
Biztosan többet várt e találkozástól, s többet is érdemelt volna. A cigarettafüstöt bámulva gondolkodhat az életről, az emberekről, s arról, akit kölyökkirálynak nevezett. Kegyetlen voltam vele. Az emberekkel szemben a kegyetlenség nagyobb bűn, mint bármely istenkáromlás.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.79 pont (39 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 A57L 2016. 08. 21. vasárnap 07:46
Ez nem lett annyira jó.
#6 listike 2013. 11. 21. csütörtök 19:31
Nagyon jó. Várom a folytatást.
#5 x124 2013. 10. 16. szerda 21:40
Jó!
#4 Jedi 2013. 10. 15. kedd 11:03
Tetszik!
#3 Rinaldo 2013. 10. 15. kedd 09:39
Nagyon jó.
#2 papi 2013. 10. 15. kedd 06:03
Egyre jobb
#1 Törté-Net 2013. 10. 15. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?