A+ A-

Páternoszter 5. fejezet - Gyermekek - 4-6. rész

- 4 -
Nem törekedtem arra, hogy minden nap találkozzunk, elvégre voltak olyan elfoglaltságaim, amelyek ezt nem tették lehetővé. Nemcsak a munkabeosztásom, amely hetente három délutánra is a mikrofon elé kötött, de egyéb dolgokkal is kellett foglalkoznom.
Néha vásárlójelöltek jöttek a házhoz, hogy megtekintsék, ezekkel alkudoztam, néha délutáni sajtótájékoztatón, vagy konferencián kellett részt vennem, és a munkámat, egy eléggé egyoldalú kapcsolat végett, amely számomra egyelőre csak időtöltés volt, nem akartam elhanyagolni.
Az egyik délutánon, egy parlamenti eseményen találkoztam Zsófival. Megtehettük volna mind a ketten, hogy mást küldünk magunk helyett, de mindkettőnkre az volt jellemző, hogy időnként kimozdultunk a szerkesztőség falai közül, hogy megőrizzük a kapcsolatunkat, a valódi riporteri munkával. Sajátos hangulata van az ilyen eseményeknek, és erről nem mondtunk volna le, azon kívül gyanítottam, hogy Zsófit még külön is motiválja ugyanaz, mint ami engem is serkent. Bármikor felhívhattuk volna egymást, egy mondvacsinált ürüggyel, és megbeszélhettünk volna egy találkozót, valamely még fennálló közös ügyünk rendezése végett, és beszélgethettünk volna egyet, de ez ellentmondott volna a szándékainknak. Elmenni egy hivatalos eseményre, és ott véletlenül összetalálkozni azonban, teljesen ártatlan dolog, ebben nincs szándékosság, és nem kell sajátmagunk előtt magyarázkodni, hogy mi a fenéért szakítottunk, ha folyton egymást keressük?
Ez volt az első eset a szétválásunk óta, hogy véletlenül összefutottunk munkaközben.
Mindketten az első sorban álltunk. Kis furakodás után mellé kerültem, és biccentettem felé. Rám nézett, és ceruzát tartó kezét egy alig látható üdvözlő mozdulatra emelte.
Kicsit anakronisztikus volt a kezében tartott jegyzetblokk, meg ceruza, a sok diktafon, meg laptop között, de neki a technikusok meg az operatőr képet és hangot egyaránt megörökítettek, így szabaddá vált kezeit arra használta, hogy egy jegyzetblokkra feljegyezze hirtelen benyomásait, vagy esetleg később feltenni szándékozott kérdéseit.
Nem volt meglepő, hogy mindketten az első sorban álltunk, és így egymásmellé kerülhettünk. Nem volt ugyan szabályos hierarchikus rend az ilyen eseményeken, de mégis magától értetődő volt, hogy a nagyobb tévék, rádiók tudósítói, vagy a nagypéldányszámú lapok riporterei állnak elől, mi pedig ebbe a kiváltságos kasztba tartoztunk mind a ketten.
Végig hallgattuk a miniszterelnököt, meg sportminiszterét, aztán még azt is megvártuk, hogy eltűnjenek a pódiumról, a sajtószóvivővel egyetemben.
- Kolosszális tervei vannak ezeknek. - szűrte a szót Zsófi a foga között, mert nem lett volna nagyon etikus, ha magánvéleményünket, mely eléggé elmarasztaló volt, kiteregetjük a kollégák előtt.
- Két zseni. - mondtam nem kisebb gúnnyal a hangomban, mint ő. - mit vársz tőlük?
- Ennél többet nemigen. - válaszolt, és táskájába tette a blokkot, meg a ceruzát.
- Tőlem viszont várhatsz egy kávét a büfében. - mondtam, - Ha elfogadod.
- Persze, hogy elfogadom. Amíg a technikát elcsomagolják, ráérek. Szia! - toldotta meg az előbbieket, hiszen addig még nem is köszöntünk egymásnak.
- Szia! - köszöntem én is, és üdvözlésképpen arcon csókoltuk egymást, aztán az általános lökdösődésben megcéloztuk a büfét az alagsorban.
- Hogy telnek napjaid? - kérdeztem, mikor már végre a kis pultocska előtt álldogáltunk, és a kávét kavargattuk.
- Megvagyok. - mondta röviden. - És neked?
- Én is megvolnék. - válaszoltam.
Akadozott egy kicsit a beszélgetés, pedig mindketten tele voltunk kérdéssel, és elmondani valóval, de négy hónap után nehéz újra felvenni a megszakadt beszélgetések fonalát, különösen azért, mert a kinyilvánított szándékunk az volt, hogy elvágjuk ezeket a fonalakat.
- Azt látom a képernyőn, hogy napról napra szebb vagy. - kezdtem.
- Köszönöm. Te is jól nézel ki.
Beleittunk a kávéba.
- Ugye nem csak udvariaskodni akarunk csupán? - Ez már a régi Zsófi volt.
- Bocsáss meg! Ennyi idő után nem könnyű újra beszélgetnünk, de még akkor is jó veled néhány szót váltani, ha csapán ennyit mondanánk egymásnak.
- Akkor most az igazat mondd arról, hogy vagy?
- Gyógyulok, ha erre gondolsz. - Bólintott, hogy eltaláltam. Aztán folytattam. - Zsófi! Semmi közöm hozzá, de megkérdez...
A szavamba vágott.
- Te vagy az egyetlen, aki megkérdezheti, és megmondom, én is gyógyulok.
- Nem csak erre lettem volna kíváncsi.
- Tudom. Azt akartad kérdezni, járok-e valakivel.
Nem várta meg, hogy helyben hagyjam, amit mondott.
- Találkozgatom az egyik rendezővel, de nem komoly a dolog. Még nem tudom magam túl tenni azon, hogy a mércét, ebben a tekintetben nagyon magasra tetted, és csak gyakorlom a nélküled való életet.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.29 pont (94 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#12 A57L 2016. 10. 29. szombat 05:16
Nagyon szép.10P
#11 Bikmakkocska 2013. 09. 14. szombat 17:10
Nagyon jó, magas színvonalú.
#10 fekszipapa 2008. 08. 18. hétfő 14:20
Változatlanul jó.
#9 sihupapa 2008. 07. 21. hétfő 01:45
köszönöm.
#8 Anonymus 2008. 07. 13. vasárnap 20:05
jó lett nagyon
#7 Remete 2008. 07. 4. péntek 11:27
Köszönöm az elismerő szavakat!
Kedves Lemon Orange, Te figyelmesen olvastad, és már tudod a megfejtést, amit két hét múlva a vége szó előtt néhány mondatban én is elmagyarázok. Aki figyelmesen olvasta elejétől, az érteni is fogja. Te, már most érted.
Üdvözöllek Téged is, incifincit is, meg a többi hűséges olvasót, és azokat is, akik csak néha olvastak bele egy egy részbe.
#6 Lemon Orange 2008. 07. 4. péntek 11:24
gyuri0926: Talán azért, mert egyszer fent, egyszer lent, majd ismét kezdődik előről.

Tetszett. Nagyon. Emberi. Ha lehetne, papír alapon is olvasnám. És le sem tenném, amíg nincs vége történetnek. Itt meg arra vagyok kárhoztatva, hogy a Szerző cseppenkénti adagolását várjam napról napra. :)
#5 minimax 2008. 07. 3. csütörtök 16:05
Ez a rész is jó lett! Lehet, hogy én is Páternoszter függő lettem? Alig várom a következő részt!:)
#4 gyuri0926 2008. 07. 3. csütörtök 10:05
Miért az címe , hogy Páternoszter ?
#3 Olvasó 2008. 07. 3. csütörtök 08:57
Páternoszter függő lettem..:-)
#2 incifinci 2008. 07. 3. csütörtök 01:31
Fájdalmasan szép emberi történet ez. Az a baj, hogy - bár én is azok közé tartozom, akik megmaradván gyereknek, mindig boldog végkifejletre vágynak - alig várom a folytatásokat.
#1 Törté-Net 2008. 07. 3. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?