A+ A-

Páternoszter 5. fejezet - Gyermekek - 7-8. rész

- 7 -
Megint eltelt a harminc nap, és újra a Mártával szemben ültem. Ő törökülésben megint, a piros dzsoggingruha feszült rajta, és azon kaptam magam, hogy vágyakozva nézem a hasára feszülő nadrágot. Gyorsan elkaptam a pillantásomat, mielőtt leleplez, de időnként azért megkockáztattam egy kósza pillantást.
Feleszméltem, hogy a konyha helyett, megint a szobában ültünk le.
- Saci? Dolgozik?
Bólintott, aztán megköszörülte a torkát, és úgy mondta: - Igen. Dolgozik. - aztán beharapta az alsó ajkát, mint aki a sírásával küzd.
Nézte a papírt, amit az imént a kezébe vett, és azt vettem észre, hogy még soha ilyen hosszan nem tanulmányozott, egy teljesen hétköznapi számlát.
Gyanítottam, hogy valami nincs rendben.
- Márta! - szólítottam, de még mindig a papírosra szegezte a tekintetét.
Mellé ülve szóltam hozzá.
- Márta! Baj van?
Lassan letette a számlámat, és továbbra sem nézett rám.
- Márta! - megfogtam a két vállát, és magam felé fordítottam, de csak a testét sikerült egy kicsit kimozdítani a helyéből, a fejét továbbra is félre fordította. - Majdnem tizenöt éve, hogy azt mondtam neked egyszer, hogy a barátod maradok, és ha bajod van, szólj, ha tudok, segíttek rajtad. Azóta történt egy és más, mindkettőnkkel, de ha most segítségre szorulsz, mondd el, és segítek. Mi a baj?
- Hogyan segíthetnél? - kérdezte legörbülő ajkakkal. - Elment a rohadék. Itt hagyott.
Ezzel tényleg nem nagyon tudok mit kezdeni. - gondoltam.
Barátian megöleltem, és megtámasztottam a fejét a vállammal. Most már rázkódva zokogott. Végig simítottam a haján, és csitítgattam.
- Visszajöhet. - mondtam, bár semmit sem tudtam arról, hogy milyen módon távozott.
Márta csak zokogott.
- Nem jön vissza. - nyögte ki sírás közben. - A rohadt dög elment egy másik lánnyal, és azt mondta, soha sem akar látni.
Groteszk dolog volt. Egyszer láttam az egy csepp méz című színdarabot, ott volt valami ehhez hasonló konfliktus, de a részletekre nem emlékeztem. Szerettem volna segíteni rajta, mert élt bennem az emléke annak a Szilveszter éjszakának, meg a pár hónappal későbbi mozi látogatásnak, amikor még egyáltalán nem volt elutasító az erősebbik nemmel szemben, és meg sem fordult a fejemben, hogy valamikor azért fogom vigasztalni, mert elhagyta a szeretője, egy nő, ráadásul egy agresszív, rosszindulatú, élősködő nő.
Fogtam rázkódó vállát, mellei, amelyeket másfél évtizeddel ezelőtt, már megérinthettem egy rövid pillanatra, most nekinyomódtak az én mellkasomnak, de gondolni sem mertem rá, mert nem akartam visszaélni a bánatával, és azzal, hogy most én vagyok az, aki talán baráti vigaszt nyújthat neki.
- Egy gazdag spinét nézett ki magának, és most azzal van.
Nem véletlenül utáltam én a Sacit.
- Nem is érdemelt meg téged. - mondtam. - Várj egy kicsit, aztán elmúlik a fájdalom, és helyre jössz, aztán a dolgok is elrendeződnek. - tanácsoltam, és magamra gondoltam, de közben ott motoszkált az agyam rejtett tekervényeimben a gondolat, hogy teljesen, még most sem jöttek helyre a dolgok körülöttem sem.
- Gyere! - mondtam, hogy megtörjem a sírás egyhangúságát. - Főzünk egy teát a konyhában, és elmondod az egészet. Az talán segít.
Lemászott a heverőről, ki jött a konyhában, és nekilátott a teafőzésnek, aztán némán kekszet, meg aprósüteményt vett elő a kamrából. Leszűrte az italt, és csészékbe töltötte.
Mire az asztalon gőzölgött a tea, abbamaradt a hüppögés, csak a száraz bánat ült az arcán.
- Igazán jól esik, hogy legalább egy régi barátom maradt, aki szán rám néhány percet, de gondolj csak bele, miben is tudnál segíteni? Bemutatsz majd egy nőnek, aki velem marad? Elgázolod a Saci új barátnőjét, hogy kénytelen legyen visszajönni hozzám? Csupa értelmetlenség.
- Az nem segítség, hogy most itt vagyok?
- Persze, hogy segítség, de neked megvan a saját életed, nem maradhatsz velem örökké.
Beláttam, hogy ez minden, amit nyújthatok. Beszélgettem még vele egy órát, aztán, mikor már biztos voltam benne, hogy megnyugodott, magára hagytam. Később azon gondolkodtam, hogy a múltkor látott kék folt az arcán, nem a Sacival szembeni konfliktusainak eredménye volt-e.
Másnap csak délutánra kellet bemennem, estig voltam szolgálatban, és ilyenkor délelőtt pihenni szoktam. Most is heverésztem, és a Prímát hallgattam. Az öreg muzsikus keverte a zenét, egy régi dalt játszott. Figyeltem a szöveget, és felismertem a címet. A taste of honey forgott. Önkéntelenül is lefordítottam a címet, ami magyarul úgy hangzott, Egy csepp méz. Erről azonnal eszembe jutott a Márta, meg az, hogy most rettenetesen egyedül maradt, és talán valami őrültségre is képes lehet.
Törtem a fejem mit tegyek. A baráti társaság, amely tíz, tizenkét évvel ezelőtt még egy nagy csapat volt, mára széthullott. Mindenki a párjával, és más, új barátaival törődik.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.3 pont (93 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#12 A57L 2016. 10. 29. szombat 05:17
Magas színvonalú.
#11 Bikmakkocska 2013. 09. 14. szombat 17:33
Nagyon jó, olyan, amit a Remeténél szokásos. Finoman megírt történet.
#10 fekszipapa 2008. 08. 19. kedd 11:15
Nagyon jó
#9 sihupapa 2008. 07. 21. hétfő 02:32
köszi Remete.
#8 pitta 2008. 07. 13. vasárnap 17:35
Remélem hogy tényleg viszatér Zsofi Zsolthoz és élik tovább boldog életüket ezért várom a többi részt
Amedig nem olvastam az eddigi részeket csak ez a regény járt az agyamban, hogy mikor mi történik.
#7 Northop 2008. 07. 12. szombat 22:40
Tisztelt Remete!

Nagy igazság van abban, amit leírtál. Lehet, hogy az ember elvárná, hogy minden tökéletesen alakul, de mint köztudott, sose sikeredik úgy minden. Az apró örömök viszont megmaradnak, évek múlva visszaemlékezve meg tudják szépíteni a múltat, még akkor is, ha nem valósult meg minden álmunk.

Köszönöm az engedélyed, és várom a végét, illetve a következő írásodat.
#6 Remete 2008. 07. 12. szombat 18:00
Kedves Northop!
Megtisztelsz vele, ha egyben is megőrzöd a regényemet. Jó olvasást!
Kedves Captain!
Visszanézve a megélt évtizedekra, nekem úgy rémlik, hogy a várva várt hepiendek, utólag mindig megkeseredtek, pedig eleinte igazán boldognak láttuk őket.
Mostanra már megtanltam, hogy jobban járok, ha csak olyan so-so elégedett vagyok egy életciklus végén, de az a korlátozott elégedettség, legalább velem marad.
Üdvözöllek Benneteket.
#5 Captain 2008. 07. 12. szombat 13:36
Remete!

Ha még mindig az agyadban van Zsolt, Zsófi és a többiek, akkor azt tanácsolom, ne hagyd abba! Bár Veled ellentétben én még nem ismerem az utolsó rész tartalmát, de ha még mindig ottvannak, akkor bizony ez azt jelenti, hogy még nem mondtál el róluk mindent, és még "élni" akarnak. A magam részéről szivesen olvasnám további kalandjaikat is... Mindenesetre gratulálok a regényhez, az első betűtől az utolsóig elolvastam mindent.
Üdvözöllek!
Ui. Remélem, a vége happy-end lesz, és visszatalál valahogy Zsófi Zsolthoz...;)
#4 Northop 2008. 07. 9. szerda 16:36
Keserédes a történet. Szívesen olvasnám más írásaidat is. Apropó, A5-ös könyv méretben tudod hány oldalnyi eddig az írásod? Több mint 300 oldal. És az első oldalától az utolsóig rengeteg emberi érték van benne. Ha tudod tartani ezt a színvonalat a későbbiekben is, akkor egy törzsolvasód már biztos van. Engedelmeddel az utolsó rész után az írásodat lementeném, és beraknám az e-könyveim közé. Szerintem megérdemli, hogy a többi könyv közé bekerüljön.
#3 Remete 2008. 07. 8. kedd 21:24
Bizony kedves Olvasó!
Nekem is szokatlan volt az üres monitort nézni azok után, hogy leírtam a vége szót a történet alá.
Talán még írok ezt-azt, bár vannak, akik szeretnék, ha nem tenném, de a döntő szó majd a szerkesztőké lesz.
Ehhez persze ki kell, hogy költözzenek az agyamból Zsófi, Zsolt, meg Márta és a többiek, aztán új szereplőket is kell találnom, és hagyni kell megelevenedni őket. Nem olyan egyszerű.
Egyelőre még van egy folytatás hátra, aztán a jövő héten búcsúzunk.
Addig is üdvözöllek téged, és minden olvasót.
#2 Olvasó 2008. 07. 8. kedd 20:38
Tekereg-kanyarog a történet,és már most sajnálom,hogy hamarosan vége lesz.
#1 Törté-Net 2008. 07. 8. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?