Különös történeteim 3. rész
Egy idő után mindig rámosolyogtam és intettem neki ha összetalálkoztunk, ő visszamosolygott és aprót bólintott ahogy elfutottunk egymás mellett.
Egyik nap délután esett az eső és csupa sár volt a futókör. Gondolkoztam, hogy nem megyek le, de aztán úgy döntöttem, nem vagyok cukorból és nekiindultam.
Mindig a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sarkánál kezdtem, el a Közlekedési Múzeum felé, majd át a hídon a Jégpályánál és a felvonulási tér mellett vissza. Aznap csak a Múzeumig jutottam és azt láttam, hogy valaki próbál a földről feltápászkodni az egyik fa mellett. Mikor közelebb értem, rájöttem, hogy az idős futótársam az.
Megálltam és megkérdeztem miben segíthetek.
- Megcsúsztam a sáros talajon és nem bírok ráállni a lábamra - mondta.
Lassan felsegítettem, a karjával átkulcsolta a vállamat és elbicegtünk egy közeli padhoz.
Láttam, hogy a bal bokája kezd bedagadni és javasoltam neki, hogy talán vegye le a cipőt amíg még viszonylag könnyen le tudja venni. Megpróbálta, de fájdalmas grimaszait látva inkább leguggoltam elé és kifűztem, majd nagyon óvatosan lehúztam a lábáról.
- Hívjunk mentőt? - kérdeztem.
- Ugyan fiatalember! Egy kis ficam. Pihenek egy kicsit aztán hazasántikálok és majd otthon beborogatom. Nem kell ehhez mentő.
- Ha gondolja elkísérem.
- Azt megköszönném. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Szentesi Kornélia vagyok, de szólítson csak Liának - nyújtotta a kezét.
Én is bemutatkoztam, majd megkérdeztem hol lakik, merre induljunk. Szerencsére elég közel lakott az Abonyi utcában, így a segítségemmel hamar hazabicegett. Felkísértem a lakásáig és becsöngettünk a szomszédasszonyához.
- Innen már Ilike átvesz, de nagyon köszönöm a segítségét. Pár nap múlva szerintem rendbejövök és ha elfogadja majd meghívom valamire a ligetben.
Persze mondtam, hogy nem tartozik semmivel sem, de közölte, hogy aki neki segít annak ő nem marad adósa.
- Találja ki mit szeretne és pénteken 5 - kor találkozzunk ott ahol ma összeszedett. Futunk egyet aztán beülünk valahová. Rendben?
- Rendben - válaszoltam, majd rábíztam a szomszéd nőre én meg mentem vissza, lezavartam a köreimet aztán húztam haza.
Eltelt három nap, eljött a péntek és én totálisan elfelejtettem, mit beszéltünk meg Liával. 5 előtt pár perccel ugrott csak be és azt hiszem csúcsot javítva érkeztem meg a megbeszélt helyre, de pár percet így is késtem.
- Elnézést a késésért - lihegtem, de Lia leintett.
- No problem. Öt percen még belül van, ezt elnézem. Ahogy látom a bemelegítés megvolt, indulhatunk.
Lassan kezdtünk kocogni és Lia mondta, hogy a lába már jó, csak nem akarja még megerőltetni, ezért ha nem gond, nem növeljük a tempót. Ennek köszönhetően végig beszélgettünk közben és elég sok mindent megtudtam róla. Nyugdíjas zenetanár, két gyereke külföldön, ő fut, úszik, kirándul, színházba, koncertekre jár, szóval aktív nyugdíjas életet él.
Miután megvolt a kör, beültünk egy szabadtéri sörözőbe a ligetben és bárhogy is ellenkeztem, ragaszkodott hozzá, hogy ő hívjon meg. Sört kértem, ő kávét és annyira jól elbeszélgettünk, hogy három sör után 9 óra körül indultunk haza.
Megköszöntem a meghívást, amire ő azt mondta:
- Ez a legkevesebb azok után, hogy segített hazajutnom. Egyébként meg kellemes volt magával ez a sörözés és ha gondolja máskor is beülhetünk. Ritka a korosztályában az olyan ember akivel ennyire jól el tudok beszélgetni.
- Én is jó éreztem magam és ha gondolja nekem a péntek délutánjaim általában szabadok.
- Akkor ezt megbeszéltük. Nem kell ám, hogy hazáig kísérjen, most tudok menni - mondta nevetve ahogy a liget széléhez értünk.
- De én szívesen hazakísérem.
- Ahogy gondolja - mondta és belém karolt amíg átmentünk a zebrán, aztán egészen a házig úgy mentünk. Lehet, hogy csak a sör dolgozott bennem, de nagyon kellemes volt az érintése. A nadrágom kezdett szűk lenni.(...)
A szavazáshoz VIP szükséges!
Átlag: 9.06 pont (72 szavazat)