Egy ideig elvoltam a Újpesten, de egy év után már idegesített kezdtem unni, ezért kerestem egy másik albérletet és találtam egy tök jót a Városliget közelében. Mivel a liget közel volt, minden este lejártam futni. Voltak rajtam kívül is sokan akik rendszeresen rótták a köröket és néhány hét elteltével már jó néhányukkal intettünk is egymásnak ha szembetalálkoztunk. Volt közöttük egy elég idős nő is, akit az én akkori 25 évemmel egy olyan nyugdíjas hölgynek láttam aki a nyugdíj után sem hagyja el magát. Később kiderült, hogy tényleg nyugdíjas és 58 éves. Messziről egy csinos harmincasnak is lehetett volna nézni, de közelről azért látszott a kora. Viszont adott magára. Copfba fogott őszes - szőke haj, csillogó kék szem, szoláriumbarna bőr, amin azért már itt - ott lehet látni, hogy ráncosodik. Mindig tiszta cipőben és melegítőben futott, a haját pánttal fogta le és egy kis törölköző lógott a nyakában. Az a fajta nő volt akire régebben azt mondták, hogy igazi kis nett nőci.
Egy idő után mindig rámosolyogtam és intettem neki ha összetalálkoztunk, ő visszamosolygott és aprót bólintott ahogy elfutottunk egymás mellett.
Egyik nap délután esett az eső és csupa sár volt a futókör. Gondolkoztam, hogy nem megyek le, de aztán úgy döntöttem, nem vagyok cukorból és nekiindultam.
Mindig a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sarkánál kezdtem, el a Közlekedési Múzeum felé, majd át a hídon a Jégpályánál és a felvonulási tér mellett vissza. Aznap csak a Múzeumig jutottam és azt láttam, hogy valaki próbál a földről feltápászkodni az egyik fa mellett. Mikor közelebb értem, rájöttem, hogy az idős futótársam az.
Megálltam és megkérdeztem miben segíthetek.
- Megcsúsztam a sáros talajon és nem bírok ráállni a lábamra - mondta.
Lassan felsegítettem, a karjával átkulcsolta a vállamat és elbicegtünk egy közeli padhoz.
Láttam, hogy a bal bokája kezd bedagadni és javasoltam neki, hogy talán vegye le a cipőt amíg még viszonylag könnyen le tudja venni. Megpróbálta, de fájdalmas grimaszait látva inkább leguggoltam elé és kifűztem, majd nagyon óvatosan lehúztam a lábáról.
- Hívjunk mentőt? - kérdeztem.
- Ugyan fiatalember! Egy kis ficam. Pihenek egy kicsit aztán hazasántikálok és majd otthon beborogatom. Nem kell ehhez mentő.
- Ha gondolja elkísérem.
- Azt megköszönném. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Szentesi Kornélia vagyok, de szólítson csak Liának - nyújtotta a kezét.
Én is bemutatkoztam, majd megkérdeztem hol lakik, merre induljunk. Szerencsére elég közel lakott az Abonyi utcában, így a segítségemmel hamar hazabicegett. Felkísértem a lakásáig és becsöngettünk a szomszédasszonyához.
- Innen már Ilike átvesz, de nagyon köszönöm a segítségét. Pár nap múlva szerintem rendbejövök és ha elfogadja majd meghívom valamire a ligetben.
Persze mondtam, hogy nem tartozik semmivel sem, de közölte, hogy aki neki segít annak ő nem marad adósa.
- Találja ki mit szeretne és pénteken 5 - kor találkozzunk ott ahol ma összeszedett. Futunk egyet aztán beülünk valahová. Rendben?
- Rendben - válaszoltam, majd rábíztam a szomszéd nőre én meg mentem vissza, lezavartam a köreimet aztán húztam haza.
Eltelt három nap, eljött a péntek és én totálisan elfelejtettem, mit beszéltünk meg Liával. 5 előtt pár perccel ugrott csak be és azt hiszem csúcsot javítva érkeztem meg a megbeszélt helyre, de pár percet így is késtem.
- Elnézést a késésért - lihegtem, de Lia leintett.
- No problem. Öt percen még belül van, ezt elnézem. Ahogy látom a bemelegítés megvolt, indulhatunk.
Lassan kezdtünk kocogni és Lia mondta, hogy a lába már jó, csak nem akarja még megerőltetni, ezért ha nem gond, nem növeljük a tempót. Ennek köszönhetően végig beszélgettünk közben és elég sok mindent megtudtam róla. Nyugdíjas zenetanár, két gyereke külföldön, ő fut, úszik, kirándul, színházba, koncertekre jár, szóval aktív nyugdíjas életet él.
Miután megvolt a kör, beültünk egy szabadtéri sörözőbe a ligetben és bárhogy is ellenkeztem, ragaszkodott hozzá, hogy ő hívjon meg. Sört kértem, ő kávét és annyira jól elbeszélgettünk, hogy három sör után 9 óra körül indultunk haza.
Megköszöntem a meghívást, amire ő azt mondta:
- Ez a legkevesebb azok után, hogy segített hazajutnom. Egyébként meg kellemes volt magával ez a sörözés és ha gondolja máskor is beülhetünk. Ritka a korosztályában az olyan ember akivel ennyire jól el tudok beszélgetni.
- Én is jó éreztem magam és ha gondolja nekem a péntek délutánjaim általában szabadok.
- Akkor ezt megbeszéltük. Nem kell ám, hogy hazáig kísérjen, most tudok menni - mondta nevetve ahogy a liget széléhez értünk.
- De én szívesen hazakísérem.
- Ahogy gondolja - mondta és belém karolt amíg átmentünk a zebrán, aztán egészen a házig úgy mentünk. Lehet, hogy csak a sör dolgozott bennem, de nagyon kellemes volt az érintése. A nadrágom kezdett szűk lenni.(...)
Különös történeteim 3. rész
A szavazáshoz VIP szükséges!
Átlag: 9.06 pont (72 szavazat)
