A+ A-

A különös asszony 7. rész

- Mondja, mért hordja azt az álarcot?
- Mondja, maga mért olyan kíváncsi? - kérdezett vissza az asszony, aki Tamásban már egyáltalán nem a segítségre szoruló férfit látta, nem tartotta a "páciensének" így egyik pillanatról a másikra váltott tegezésből a távolságtartó magázásba.
- Visszakérdéssel válaszolni... Nem szép dolog. De tudja azért vagyok kíváncsi, mert segíteni szeretnék.
- Maga, ugyan miben? Legszívesebben elküldeném önt is innen, ahogyan az újságírónőt is kipenderítettem a házamból.
- De nem fog.
- Mért olyan biztos benne? - sziszegte az asszony, nagyon dühösen.
- Nem tudom. De akkor sem fog. Nézze, én tényleg segíteni szeretnék. Magának is jobb lesz, ha kibeszéli magából. Ha így folytatja, teljesen tönkre fogja önt tenni a titka. Azt akarja?
Az asszony lassan belátta, hogy igaza van. Nehezen kezdett bele, de valami azt súgta neki, hogy ebben a férfiban megbízhat. És ebben megint igaza volt. Nem hiába volt olyan kitűnő emberismerő.
- Rendben... igaza van. - mondta szinte elhaló hangon. - Elmondok magának néhány dolgot. A legjobb lesz, ha az elejéről kezdem. 18 évesen megismertem egy srácot, aki akkor volt 23. Még abban az évben tökéletesen belehabarodtunk egymásba, és a kapcsolatunk csaknem három évig tartott.
- Kérdezhetek valamit? Honnan ismeri az ön által alkalmazott "módszereket"?
- A módszereket, ahogy ön nevezi őket, saját magunk találtuk ki, és legtöbbjüket ki is próbáltuk. Amikor kicsit lelaposodott a kapcsolat, kitaláltunk egy - egy ilyen "játékot". Úgy gondoltam, ha nekünk segített, másnak is segíthet...
- Akkor igaz az, amit az újságban írtak... hogy miért hord álarcot?
- Már megint az újságjával jön... - az asszony szemében felvillant egy furcsa fény, de türtőztette magát - Nem, a dolog nem igaz.
- Hát akkor?
- Nem várná meg, amíg eljutok oda a történetben?!
- Bocsásson meg.
- Alapjában véve mi végig nagyon boldogok voltunk, és tényleg szerettük egymást. Legalábbis azt hittem, hogy szeretett engem. Aztán egy nap, amikor vásárolni voltam, "elszakadt a szalag". Arra ébredtem, mint kiderült két hónap múlva, hogy kórházban fekszem, ezernyi cső lóg ki belőlem, és az ágyam mellett egy számomra idegen férfi virraszt, aki nem kórházi ruhában volt. Teljesen magán kívül volt, amikor meglátta, hogy kinyitottam a szemem. Rögtön az orvosért akart rohanni, de én maradásra bírtam. Könyörögtem neki, hogy vigyen el onnan. Azt mondta, hogy akkor valószínű, hogy meghalok. Én kértem, hogy vigyen el. Nem bírtam a tudatot elviselni, hogy ott feküdjek, kiterítve, és még a kedvesem sincs velem. A férfi végülis "elkente" a dolgot, halottnak nyilvánítottak, és ő elvitt engem. Egészen pontosan ide hozott, ebbe a házba.
- De hogy tudta ezt elintézni?
- Nézze... sok pénze volt, és van ma is. A lényeg, hogy ide kerültem.
- Ki ez a férfi? Valami titkos hódoló? - erre az asszony arcára furcsa, elkeseredett mosoly ült ki.
- Nem. Ő ütött el. A városban körülbelül 100 - al száguldott, és a volt kedvesem kérésére elütött. Nem a pénzért tette. Az neki van bőven. Barátságból. De később nagyon megbánta. Ezért szinte végig mellettem volt. Pedig kockáztatta, hogy valaki rájön; ő volt. Idehozott, és ápolt. Rettegett, hogy meg fogok tényleg halni. De egyre jobban lettem. Állandóan velem volt, és kérésemre senkinek semmit nem mondott rólam.
- Akkor ezért van az álarc? A sérülést takarja?
- Igen. És ezért van a hosszú ruha.
- És hogyhogy itt van most is? Mért nem kezdett új néven, új életet?
- Amikor az a férfi úgy látta, hogy a lehetőségekhez képest felépültem, azt mondta, hogy úgy látja, jobb, ha elmegy. Ő teljesen belém habarodott. Viszont szó nélkül megértette, hogy én nem tudtam belészeretni abba, aki majdnem megölt. Még akkor sem, ha ez után neki köszönhettem az életemet.
- Itt hagyta egyedül? És akkor hogyan él most itt?
- Egyedül, de mégsem egyedül. A ház, a számlák, minden az ő nevén van, és mindent ő fizet. De lenyomozni mégsem tudja őt se senki. Ahogy ez a kis barátnőjének is feltűnt... És sokszor meglátogat. Reménykedik, hogy egyszer belé szeretek. De nem megy. Egyszerűen nem tudok megbízni benne. És a világban sem. Senkiben.
- És most? Most mit tesz, hogy valaki ismeri a titkát?
- Oh, maga kis bolond... Kifaggatja egy asszony titkát, és utána ilyet kérdez.
- Álljon meg a menet. Mért nevezi magát asszonynak? Hiszen nem is az... Ilyen fiatalon pedig... Tudja, hogy nem is akartam elhinni először, hogy ön az a "különös asszony", Egy gyönyörű fiatal nőt láttam magam előtt, és nem ilyenre számítottam...
- No ne udvaroljon itt nekem... - és halvány mosolyra húzta a száját. - Azért neveztetem magamat asszonynak, mert így még kevésbé próbálnak közeledni hozzám. És annyira nem vagyok fiatal... 26 éves vagyok.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.27 pont (15 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 cscsu50 2016. 12. 30. péntek 09:20
igen a nyolcadik hiányzik
#5 vakon53 2016. 03. 25. péntek 19:35
Lehetne nyolcadik része is.
#4 papi 2015. 11. 9. hétfő 09:09
Nem rossz
#3 Andreas6 2014. 09. 7. vasárnap 14:11
Összességében jó volt.
#2 genius33 2013. 01. 18. péntek 11:31
Kár hogy nincs 8. rész is.
#1 Törté-Net 2008. 12. 12. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?