Venezia 1. rész

Venezia partjait a lemenő nap fénye ragyogta be. A parányi ország bár eltörpült szomszédai a németek uralta hatalmas IV. Birodalom, a Horvátországot és Szlovéniát is befolyása alatt tartó Magyar Királyság, a gazdag iparos Lombard Hercegség és a nem is olyan messze fekvő szintén gigantikus méretű területeket uraló Francia Királyság mellett, befolyásban mégis messze fölülmúlta őket. A III. világháború óta a Veneziai Királyság volt az egyetlen állam, amely úgy volt képes terjeszteni befolyását, hogy ennek érdekében egy csatát sem vívott. A parányi észak – itáliai királyság ez által Európa, sőt talán az egész világ kulturális fellegvára lett. A lemenő nap aranyos sugarai úgy verődtek vissza Velence üveg épületeiről, mintha azok ezernyi gigantikus csillogó gyémánt lettek volna. A kikötők felé sikló hajókról csodálattal nézték az éppen szabadidejüket töltő munkások a mennyei fényt. Bár a légi közlekedés éppúgy fénykorát élte, mint a világháború előtt az emberek inkább hajóval közlekedtek.

Mióta véget értek a kemény harcok az élet is lelassult. Nem volt miért sietni. Emberek szívesebben utaztak hatalmas tengerjáró hajókon, például Brazíliából a IV. Birodalomba, mint hogy egy lényegesen rövidebb, de összehasonlíthatatlanul zsúfoltabb útra begyömöszöljék magukat egy repülőgépbe. Így volt ezzel Beatriz is. Eddigi életét azzal töltötte, hogy folyamatosan utazott Venezia és a világ többi része között. Régi kereskedőcsaládból származott. Bár eredetileg Brazíliából származtak ősei már a királyság megalapításakor is jelentős szerepet játszottak, közel háromszáz éve. Bár nem voltak benne a hat vezető családban, sőt még a tizenkét előkelőben sem de ők mégis meglehetősen jómódban éltek.

Beatriz most, is mint minden alkalommal, amikor visszatért Velencébe kint állt a hajó orrában és bámulta a hatalmas metropolist. Ezt a modern de mégis hagyományőrző várost. Hosszú fekete hajába belekapott a szél. Hosszúkás, barna arca nedves volt a felcsapódó párától, amely úgy csillogott bronzbarna bőrén, mint ezernyi gyönyörű kristály. A közelben tébláboló matrózok és kereskedők mind őt bámulták és odaadták volna fél vagyonukat, azért hogy csak egyszer rájuk mosolyogjon. Ám a lány rájuk sem hederített. Csak könnyedén előredőlt és a korlátra támaszkodva bámulta a naplementében fürdő várost.
– Na elég a lébecolásból! – törte meg a romantikus idillt egy erős férfihang. – Mindenki vissza a munkához!