A+ A-

Venezia 1. rész

Venezia partjait a lemenő nap fénye ragyogta be. A parányi ország bár eltörpült szomszédai a németek uralta hatalmas IV. Birodalom, a Horvátországot és Szlovéniát is befolyása alatt tartó Magyar Királyság, a gazdag iparos Lombard Hercegség és a nem is olyan messze fekvő szintén gigantikus méretű területeket uraló Francia Királyság mellett, befolyásban mégis messze fölülmúlta őket. A III. világháború óta a Veneziai Királyság volt az egyetlen állam, amely úgy volt képes terjeszteni befolyását, hogy ennek érdekében egy csatát sem vívott. A parányi észak - itáliai királyság ez által Európa, sőt talán az egész világ kulturális fellegvára lett. A lemenő nap aranyos sugarai úgy verődtek vissza Velence üveg épületeiről, mintha azok ezernyi gigantikus csillogó gyémánt lettek volna. A kikötők felé sikló hajókról csodálattal nézték az éppen szabadidejüket töltő munkások a mennyei fényt. Bár a légi közlekedés éppúgy fénykorát élte, mint a világháború előtt az emberek inkább hajóval közlekedtek.
Mióta véget értek a kemény harcok az élet is lelassult. Nem volt miért sietni. Emberek szívesebben utaztak hatalmas tengerjáró hajókon, például Brazíliából a IV. Birodalomba, mint hogy egy lényegesen rövidebb, de összehasonlíthatatlanul zsúfoltabb útra begyömöszöljék magukat egy repülőgépbe. Így volt ezzel Beatriz is. Eddigi életét azzal töltötte, hogy folyamatosan utazott Venezia és a világ többi része között. Régi kereskedőcsaládból származott. Bár eredetileg Brazíliából származtak ősei már a királyság megalapításakor is jelentős szerepet játszottak, közel háromszáz éve. Bár nem voltak benne a hat vezető családban, sőt még a tizenkét előkelőben sem de ők mégis meglehetősen jómódban éltek.
Beatriz most, is mint minden alkalommal, amikor visszatért Velencébe kint állt a hajó orrában és bámulta a hatalmas metropolist. Ezt a modern de mégis hagyományőrző várost. Hosszú fekete hajába belekapott a szél. Hosszúkás, barna arca nedves volt a felcsapódó párától, amely úgy csillogott bronzbarna bőrén, mint ezernyi gyönyörű kristály. A közelben tébláboló matrózok és kereskedők mind őt bámulták és odaadták volna fél vagyonukat, azért hogy csak egyszer rájuk mosolyogjon. Ám a lány rájuk sem hederített. Csak könnyedén előredőlt és a korlátra támaszkodva bámulta a naplementében fürdő várost.
- Na elég a lébecolásból! - törte meg a romantikus idillt egy erős férfihang. - Mindenki vissza a munkához!
Beatriz hátranézett. Fernando lépett ki a hajó gyomrából. A határozott, marcona tekintetű, izmos férfi végigpillantott a legénységen mire azok egykettőre szétszéledtek és folytatták munkájukat.
- Mi újság hugi? - mosolyodott el most a férfi és odalépett Beatriz mellé.
- Semmi különös. - válaszolta a lány és visszafordult a tenger felé.
- A választás izgat ennyire? - könyökölt mellé bátyja.
- Á, dehogy... - legyintett a lány. - Biztos megint a Gonzalvo család valamelyik tagja ül a trónra, mint az elmúlt tizenhárom évben mindig.
- Meglehet. - motyogta az orra alá Fernando.
- Remélem ezek a suhancok nem környékeztek meg. - szólalt meg ismét pár perccel később a mögötte ismét gyülekezni kezdők felé bökve, akik erre ijedten széledtek szét ismét.
- Fernando! - nézett szúrós tekintettel bátyjára a lány.
- Jól van, na! - tartotta maga elé mentegetőzve a kezét a férfi. - Csak féltelek.
- Nem kell féltened. - válaszolta csípősen Beatriz.
- Csak már az eszemet sem tudom mióta nem láttalak együtt senkivel és gondoltam...
- Te csak ne gondolkozz ilyeneken! - szakította félbe a lány. - Attól még, hogy nem vagyok hajlandó összeállni egy bájgúnár kereskedőpalántával nem, fogok kikezdeni egy munkással sem! Mióta apa meghalt folyton csak azt lesed, hogy én mikor kivel vagyok együtt. Már Gustavonak és Bernardonak is elege van belőled!
- Azt a kettőt meg ne is említsd! - grimaszolt Fernando. - Azok azt hiszik, hogy egy lány csak arra való, hogy jól megtesz aztán kész.
- Miért... talán neked más a véleményed? - vágott vissza Beatriz. - Én persze megértelek titeket. Biztos jó lehet sorba felcsinálni az összes lányt, akivel találkoztok. Én is szívesen kipróbálnám.
- Na de hugi... ?! - nézett rá kidülledt szemekkel a férfi.
- Nyugi, csak vicceltem. - nevetett föl a lány és kaján vigyorral a szája szélén elindult a hajó vége felé.
Fernando szinte sóbálvánnyá dermedt és észre se vette hogy időközben beértek a kikötőbe.
A palota benn állt Velence szívében egy part menti kis szigeten, amelyet csupán egy három méteres folyó választott el a szárazföldtől. A hatalmas épület messze a többi fölé magasodott. Homlokzatát milliónyi gyöngyház és gyémánt berakású márványtömb díszítette hirdetve a király és az ország gazdagságát. Bár Venezia történelme alatt egy király sem uralkodott tovább egy évnél a hat vezető kereskedő család a néppel egyetértésben úgy gondolta, hogy attól még meg kell adni a tiszteletet az isteni uralkodónak.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.67 pont (15 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 A57L 2014. 04. 26. szombat 07:27
Jó írás.
#3 Bratyó 2006. 07. 11. kedd 16:19
Elég történetet olvastam,ami félbe maradt,de remélem erre nem kerül sor.
#2 banurr 2006. 07. 11. kedd 14:11
Remélem nem áll meg félpályánál
#1 Törté-Net 2006. 07. 11. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?