A+ A-

Venezia 9. rész

Venezia a világ legtöbb embere számára nem jelentett többet, mint pusztán Velence hatalmas megalopoliszát, mely lassan már akkorára nő, mint London, Párizs, Róma, Berlin, vagy akár New York, Tokió és Bombay. Akárhol szóba került a kis állam, mindenkinek a hatalmas üveg épületek, a fényűző paloták, a gondolák százai és a tengerek teljhatalmú ura jutott eszébe. Azonban ez nem volt minden. Venezia ennél jóval nagyobb volt. Nagyobb és több. A gigantikus város mellett, mely már régen túlnőtte és bekebelezte azokat a városokat, amelyekkel a reneszánsz idején kíméletlen háborút folytatott, nagy kiterjedésű érintetlen természet is elterült a kis ország területén. Venezia nem szimplán egy város volt. Magába foglalta annak a területnek majdnem az egészét, amely egykoron Veneto néven Olaszország tartománya volt. Sőt, túl is nyúlt annak határain. Így bár teljes területét nem foglalta magába, talán még nagyobb is volt, mint az egykori tartomány.
A város forgatagától messze, az Alpok előláncainak oldalában sűrű erdő terült el. A kanyargós szerpentinről, amely felkanyargott a hegyek oldalán, alig lehetett néha látni a tengert, vagy az annak partján elterülő fővárost. A fák mindig eltakarták. A hintó lassan baktatott a simára döngölt földúton. A betont már javarészt elfelejtették. Csak azokat az utakat aszfaltozták le, ahol a hatalmasságok jártak drága automobiljaikkal egyik városból a másikba. A lovaknak tökéletesen megfelelt a földút is. Sőt, talán még jobb is volt, mint a kemény, rugalmatlan aszfalt.
Az ütemes patadobogás beszűrődött a kocsi belsejébe is. Bernardo zavartan csavargatta kabátja szélét. Ritkán vett fel ilyen drága ruhát. Többnyire a kopott farmert és a pólót részesítette előnyben. De ilyen öltözetben mégsem állhat egy főúr lánya elé. Izabelle a méretes ballonkabát alatt, amit valószínűleg az apja szekrényéből emelt el, díszes lovagló ruhát viselt. Ez az öltözet már önmagában többet érhetett, mint amennyi a Sonza család teljes vagyona volt. Hogy mutatna e-mellett ő egy szakadt farmerban és egy rongyos pólóban? De szerencsére jár bizonyos előnyökkel az, ha az ember nővére Venezia királynője. Például az, hogy bármit megvehet a kincstár költségére. Ez szinte kimeríthetetlen forrásokat jelentett számára. Bármit megtehet, amiről egész életében álmodott, anélkül hogy a kincstárban feltűnne a hiány. Ez nekik csak annyi mintha egy tehetős kereskedő egy pénz érmét dobna egy koldusnak. Semmi. Elhanyagolható. Ez az összeg az adókból, vámokból és minden más bevételből szinte pillanatok alatt kipótlódik. De akkor is kényelmetlenül érezte magát. Sebtében nem tudott honnan máshonnan szerezni magának elegáns ruhát, mint hogy megvette az újonnan varratott katonai díszegyenruhák egyikét. A veneziai hadsereg gyalogsága olyan jelentéktelen volt, hogy lényegében össz tevékenysége az ünnepeken való felvonulás és válságosabb esetekben a rendfenntartás volt. Így lényegében nagyobb szükségük volt egy díszes, milliókat érő díszegyenruhára, mint egy kényelmes zubbonyra, amiben kimehetnek a frontra.
A bársonyos kék anyagból készült kabát kissé lötyögött rajta. Az a katona biztos valamivel termetesebb nála, akinek a ruha eredetileg készült, de még ez közelítette meg a legjobban a méretét. És különben is. Inkább nagy legyen, mint kicsi! Bernardot idegesítették a mélykék kabátról fityegő aranyozott díszek. Piperkőcnek érezte magát. Egy elkényeztetett arisztokrata ficsúrnak, aki minden idejét kártyázással, szivarozással és előkelő nők hajkurászásával tölti. Bár lényegében az ő élete is ezzel telt, már amikor nem voltak épp úton valahova, rozoga kereskedő hajójukkal, de azért ez mégis más. Izabelle sokkal visszafogottabbnak tűnt mellette. Bár a lány ruhája is becsületére vált volna minden úri hölgynek, de mégis praktikus, visszafogottan elegáns volt, míg ő ormótlan és korlátolt ebben a csupa dísz hacukában.
A lányt azonban a jelek szerint ez egyáltalán nem zavarta. Arcán szelíd mosollyal figyelte Bernardo szorongását. Magában biztos jót nevetett rajta. A fiú még komolyan vette ezeket a dolgokat. Valószínűleg nem viselkedne így, ha egy vele egy rangú családból való lánnyal lenne. Nincs ez másképp az arisztokratáknál sem. Csak a pökhendi férfiak akarják ezt mutatni az alacsonyabb osztályok felé.
- Na és? - szólalt még végül csilingelő hangon -Hova viszel?
Bernardo felemelte lesütött szemeit és tekintete találkozott a lányéval.
- Meglepetés - mondta és egy mosolyt erőltetett az arcára.
Izabelle felkacagott. Tetszett neki a fiú határozatlansága. Egyszerűen lerendezhetné az egészet, ha egyértelműen a tudtára adná, hogy nem kell úgy viselkednie amilyennek a nemeseket elképzeli, de akkor odaveszne a dolog varázsa.
Szótlanul ültek tovább egymás mellett, míg a kocsi végül felért a hegy csúcsára. Ott végül zötykölődve megállt. Izabelle érdeklődve kandikált ki az ablakon, de nem látott semmit, csak egy apró irtást maguk körül.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.03 pont (34 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 papi 2014. 05. 19. hétfő 10:54
Egész jó
#2 A57L 2014. 04. 26. szombat 07:27
Jó lett a vége.
#1 Törté-Net 2011. 02. 16. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?