A+ A-

Venezia 2. rész

A város főterén hatalmas tömeg verődött össze. Szinte még fel sem kelt a Nap, de a palota ablakán kinézve már alig lehetett látni valamit a régi kövekkel fedett térből. Több ezren gyűlhettek már össze, pedig az, amiért idejöttek még oly távolinak tűnt, mintha egy egész élet választaná őket el tőle. Gavrilo viszont másképp volt ezzel. Ott állt az egyik magaslati panorámaablak előtt és a háta mögött összekulcsolt kézzel figyelte a zsibongva gyülekező tömeget. Ő úgy érezte, mintha az idő fénysebességgel haladna előre. Mintha csak tegnap lett volna, amikor testvéreivel és unokatestvéreivel ígéretet tettek apjuknak, hogy dinasztiájuk még ezer évig uralkodni fog Veneziában, de most már csak ő maradt és Adriana. Hogy elszállt ez a néhány év. Tisztán előtte volt az a pillanat, amikor a trónra ülhetett. Amikor az állami szóvivő kijelentette, hogy ő, III. Gavrilo Gonzalvo Venezia új királya.
És most, alig egy évvel később, reszketve áll az ablak előtt és várja, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Testvérei és unokatestvérei már mind a hatalmas mauzóleumban nyugszanak és ő is hamarosan csatlakozni fog hozzájuk. Már szinte a nyakán érezte a hatalmas kard hideg pengéjét. Teste megremegett. Ám ahogy hátranézett csak Brianát látta maga mögött. Felesége egy szál köntösben állt mögötte és hideg kezeit a férfi vállán nyugtatta. Gavrilo megpróbált az arcára erőltetni egy mosolyt, de nem igazán sikerült neki. Viszont Brianán is látszott hogy alig bírja visszatartani könnyeit. Ő mindig is ilyen volt. Mindig nyugodt volt az ilyen nehéz időszakokban és csak az utolsó pillanatban kezdtek el mutatkozni rajta a gyengeség jelei. A nő már végignézte, ahogy férje családtagjait egytől-egyig kivégzik és akkor is csak akkor lett úrrá rajta a félelem és a szomorúság, amikor már csak néhány óra volt hátra. Gavrilo megfordult és gyengéden átölelte a nőt. Érezte, ahogy a nő karjai dereka köré fűződnek és gyengéden szorítják. Briana halkan zokogni kezdett.
- Csss! - csitította őt a férfi. - Ne félj! Nem lesz semmi baj.
Furcsa volt ezt a saját szájából hallania. Már hetek óta remegve mászkált föl-alá a kastélyban álmatlan éjszakáin és ettől a naptól rettegett és most, hogy eljött a retteget nap mindenfélelme elszállt és túlvilági nyugodtság lett úrrá rajta. A nő nem szólt semmit csak még hangosabban zokogott és még erősebben szorította magához férjét. Az ajtó ekkor halk nyikorgással kinyílt. Gavrilo felemelte a fejét és Adrianát pillantotta meg amint a kitárt ajtóban áll sötétkék ruhájában. Haja szétterítve omlott a vállára. Arcán a félelem és az aggodalom tükröződött, de nem szólt semmit. Ám könnytől csillogó szemei mindent elárultak.
- Rendben megyek. - mondta színtelen hangon Gavrilo. Gyengéden lefejtette magáról felesége karjait és kibújt az öleléséből.
- Ne félj! - mondta neki és szájon csókolta.
Ezután lassan elindult az ajtó felé. Megigazította vajszínű ruháját és megkerülte az ajtó előtt karnyújtásnyira álló Adrianát majd az ajtóban, még visszafordul és csak ennyit mondott:
- Legyetek derűsek! Én is az vagyok.
Ezután elmosolyodott és lassan elindult lefelé a lépcsőn. Briana és Adriana még néhány percig mozdulatlanul álltak a szobában. Fülükben még sokáig csengettek II. János Pál pápa szállóigévé vált szavai melyet a végső napon szinte mindegyik veneziai király elmondott szeretteinek. Miután magukhoz tértek kábulatukból lassan ők is elkezdtek készülődni.
Beatriz és bátyjai lent tülekedtek a palota előtti hatalmas téren. Akár több milliós tömegek is összeverődhettek itt. Nem csak velenceiek, hanem Venezia minden tájáról Triesztből, Veronából, Padova, Rovigo, Belluno, Vicenza, Treviso és Istria lakosai. Sőt még külföldről is ezrével jöttek az emberek a Brazil, a Kínai és a Japán Császárságból, a Török Birodalomból és a IV. Birodalomból, a Magyar Királyságból, a Horvát Hercegségből, Itália szinte minden apró államából, Angliából, Skóciából, a Québeci és a Kaliforniai Királyságból és még ezernyi más helyről. Még a pápa is küldött követeket. A teret ellepte az ezernyi színű tömeg. Beatriz és Fernando úgy kétszáz méterre állhattak a palota fő erkélye előtt. Mellettük kb. ugyanolyan messze ott lebegett III. Gavrilo Gonzalvo húsz méter magas hologramja. A szoborszerűen merev alak halványkék színben játszott. Mióta véget ért a majdnem száz évig tartó háborúskodás Itália területéért a magyarok, a németek, a franciák, a spanyolok és a törökök között Venezia uralkodói végre megengedhették maguknak, hogy hatalmuknak megfelelő hatalmas és díszes palotát építtessenek maguknak. Ekkor építették fel az akkor hatalmas technikai újításnak számító négy méteres átmérőjű holovetítőt a palota erkélye elé, amely mindig a trónon ülő uralkodó élethű, húsz méteresre nagyított mását mutatta. Beatriz ritkán járt Velencében, hiszen családjával folyamatosan úton voltak. A hazai piacot unokatestvérei igazgatták. Nem is emlékezett rá hogy mikor járt utoljára ezen a téren a királyváltási ünnepségeken kívül.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.09 pont (11 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 A57L 2014. 04. 26. szombat 07:28
Egész jó történet.
#2 zoy 2006. 11. 24. péntek 20:54
ez jó meg minden..de hol a "szexuális"töltet?????

a történet maga jó,de a töltet hiánya miatt 1 pont
#1 Törté-Net 2006. 11. 23. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?