XY 3. rész

Anya meztelenül ül az asztalnál.

Én is pucéran csoszogok a pult felé, öntök magamnak kávét. A reggeli fény puhán szűrődik be az ablakon, a kávé illata betölti a konyhát. Egymással szemben ülünk az asztalnál, egy-egy csészével a kezünkben. A levegő még tele van az előző éjszaka maradék melegével.

Anya sokáig nem szólal meg. Csak nézi a gőzt felszállni a kávéból.

Aztán megszólal.

– Beszélnünk kell.

Tudtam, hogy ezt fogja mondani.

– Tudtam, hogy ezt fogod mondani.
– Hanna... ez nem volt jó ötlet.
– Vagy csak nem volt megszokott.
– Ne próbáld ezt így elintézni.
– Akkor mondd meg, mi a baj vele.

Rövid csend. Anya az ujjaival a csésze peremét simítja.

– Mert nem így kellene lennie.
– „Kellene"... kinek a szabályai szerint?
– Vannak határok.
– A határokat emberek húzzák meg. Ugyanazok az emberek, akik gond nélkül mérgezik magukat alkohollal, cigivel minden nap, és senki nem kérdőjelezi meg.
– Ez nem ugyanaz.
– De ugyanaz a logika. Ami megszokott, azt elfogadják. Ami nem, azt elítélik. Akkor is, ha nem árt senkinek.

Anya megfeszül. Az ujjai szorosabban záródnak a csészén.

– Ez nem arról szól, hogy mások mit fogadnak el.
– Akkor miről? Mert senki nem fogja megtudni. Senki nem is sejtené. Mindig is tudták, kik vagyunk egymásnak... anya-lánya... pont ezért fel sem merülne bennük semmi. Semmi, csak a szeretet, ami dicsérendő. Az összetartás, ami példamutató... és az, hogy mi zajlik a falak között, az csak a mi dolgunk.

Anya felnéz rám. A tekintete most már keményebb.

– Nem minden azért határ, mert mások látják.
– Akkor miért?
– Mert attól még, hogy el lehet rejteni... még nem lesz kevesebb a súlya.
– Vagy csak te adsz neki súlyt.

Hosszabb csend. Anya lesütött szemmel nézi a kávéját. Azt hiszem, látom, ahogy a gondolatai küzdenek valamivel.

– És ha igen? Akkor is az enyém.
– De miért ragaszkodsz hozzá ennyire? Miért fontosabb egy szabály, mint az, ami tényleg van? Van egy XY lányod, aki végre segítséget kap, aki végre nem csak magától kapja meg a gyönyört... ez neked súly?
– Mert nem minden szabály kívülről jön.

Hátradőlök. Figyelem anyát.

– Akkor mondd ki. Mitől félsz valójában?
– Attól, hogy ha ezt folytatjuk, nem lesz visszaút.