A férjem fia 2. rész
Megjelenés: ma
Hossz: 41 926 karakter
Elolvasva: 54 alkalommal
…“És amikor Hajnalka fölébredt, és rám nézett, és elmosolyodott – én is elmosolyodtam.
– Jó volt – suttogtam.
– Tudom – válaszolta. – A nők mindig jobbak.
És végre – életemben először – elhittem.”
– Jó volt – suttogtam.
– Tudom – válaszolta. – A nők mindig jobbak.
És végre – életemben először – elhittem.”
(Minden résztvevő a képzelet szülötte (így nincs vérségi kapcsolat közöttük), a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.)
Tudtam, csak Sári a szakácsnő van. Felhívtam, hogy hétvégén nem kell, ha akar, menjen haza az idős szüleihez. Megörült, hálálkodott.
Mi pucéran mentünk a konyhába. Azt is tudtam, a reggeli tálcán a hűtőben lesz. Hajni bekapcsolta a kávégépet. Ettünk, nevettünk, de az estéről nem esett szó. Olyan természetes volt, mintha mindig is így lett volna: ketten, meztelenül, a konyhapulton a croissant-okkal és a friss kávéval.
Aztán átmentünk a nappaliba. A kandallóba tettem fát, addig Hajni a szüleivel és a fiával beszélgetett a kanapén ülve. A hangja lágy volt, anyás. Jánoskát kérdezgette, a nagymama meg valami süteményről mesélt.
Én a kandalló előtt álltam, a tűz melege simogatta a bőröm, és néztem Hajnit.
Sajnos – vagy nem sajnos – még mindig felsőbb rendűnek éreztem magam. Bármikor elvehettem azt, ami nekem kell. És most Hajni teste kellett. Hogy megérezzem, milyen adni egy nőnek – de a saját feltételeim szerint. A saját tempómban.
Letérdeltem a suba szőnyegre.
Hajni rám nézett a telefonbeszélgetés közben. A tekintetében ott volt a düh, az ellenállás. Tudta, mit akarok. És nem szólhatott – nem a telefon miatt, azért sem, ismert hogy felsőbbrendű vagyok. Ahogy a férjem is elvette tőlem és Hajnitól is azt, ami kellett neki, így most én az ő példáját követtem.
A kezem Hajni térdeire simult, széthúztam. A bőre forró volt, a tűz fénye aranyba öltöztette. A lábai között a dús, sötét szőrzet – vad, rendezetlen, természetes. Pont olyan, amilyen tegnap este láttam.
Hajni tovább beszélt a telefonba, de a hangja már bizonytalanabb volt. A lábai feszülése elernyedt, ahogy az ujjaim a szőrzetébe túrtam.
– Igen, anya... persze... – mondta remegő hangon, miközben én az ujjaimmal gyengéden megszorítottam a szőrzetét, és húztam. Óvatosan. A gyökereknél. Nem tépve, csak simogatva, érezve a sűrűséget, a vad természetességét.
Csak néztem.
A szőrzet sötétbarna volt, tele csillogó harmatcseppekkel – már nedves. A bőre alatt ott volt minden, amit tegnap este már érezhettem, de most nem siettem. Ismerkedtem vele. A szőr tapintása, a bőr hőmérséklete, az erek lüktetése, ahogy a combjai belsejében tapogattam.
Tetszett.
Mi pucéran mentünk a konyhába. Azt is tudtam, a reggeli tálcán a hűtőben lesz. Hajni bekapcsolta a kávégépet. Ettünk, nevettünk, de az estéről nem esett szó. Olyan természetes volt, mintha mindig is így lett volna: ketten, meztelenül, a konyhapulton a croissant-okkal és a friss kávéval.
Aztán átmentünk a nappaliba. A kandallóba tettem fát, addig Hajni a szüleivel és a fiával beszélgetett a kanapén ülve. A hangja lágy volt, anyás. Jánoskát kérdezgette, a nagymama meg valami süteményről mesélt.
Én a kandalló előtt álltam, a tűz melege simogatta a bőröm, és néztem Hajnit.
Sajnos – vagy nem sajnos – még mindig felsőbb rendűnek éreztem magam. Bármikor elvehettem azt, ami nekem kell. És most Hajni teste kellett. Hogy megérezzem, milyen adni egy nőnek – de a saját feltételeim szerint. A saját tempómban.
Letérdeltem a suba szőnyegre.
Hajni rám nézett a telefonbeszélgetés közben. A tekintetében ott volt a düh, az ellenállás. Tudta, mit akarok. És nem szólhatott – nem a telefon miatt, azért sem, ismert hogy felsőbbrendű vagyok. Ahogy a férjem is elvette tőlem és Hajnitól is azt, ami kellett neki, így most én az ő példáját követtem.
A kezem Hajni térdeire simult, széthúztam. A bőre forró volt, a tűz fénye aranyba öltöztette. A lábai között a dús, sötét szőrzet – vad, rendezetlen, természetes. Pont olyan, amilyen tegnap este láttam.
Hajni tovább beszélt a telefonba, de a hangja már bizonytalanabb volt. A lábai feszülése elernyedt, ahogy az ujjaim a szőrzetébe túrtam.
– Igen, anya... persze... – mondta remegő hangon, miközben én az ujjaimmal gyengéden megszorítottam a szőrzetét, és húztam. Óvatosan. A gyökereknél. Nem tépve, csak simogatva, érezve a sűrűséget, a vad természetességét.
Csak néztem.
A szőrzet sötétbarna volt, tele csillogó harmatcseppekkel – már nedves. A bőre alatt ott volt minden, amit tegnap este már érezhettem, de most nem siettem. Ismerkedtem vele. A szőr tapintása, a bőr hőmérséklete, az erek lüktetése, ahogy a combjai belsejében tapogattam.
Tetszett.
Ez csak a történet kezdete, még 20 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
T
Törté-Net
ma 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1