David és Daniel 22. rész - A legértékesebb játékosok

Szerencsére Daniel előkészítette és összecsomagolta azokat a ruhákat, amelyeket a banketten szeretett volna viselni, még mielőtt aznap reggel iskolába indult. Úgy döntöttünk, hogy a köztes időt a meccs és bankett között nálunk töltjük. A szüleim egy konferenciára mentek a hétvégén, a kishúgom pedig a barátjánál volt, mert úgy döntött, jobb, ha valaki más szülő felügyelete alatt áll és feladja a szabadságát, mint otthon maradva engedelmeskedjen a parancsaimnak.
Daniel segített kiválasztani egy ruhát estére, amit egy székre rakott le: egy jól illeszkedő, sötétkék farmert, amiről Daniel azt mondta, hogy elég jól néz ki a fenekem benne, egy fehér gombos inget és vékony fekete nyakkendőt, valamint egy szürke sportkabátot, amit néhány hete vásárolt nekem egy különösen élvezetes este után, amikor a lábujjai olyan erősen görbültek, hogy a lába egy teljes fél órára görcsben maradtak.
Elkalandozott az elmém.
Elterelt gondolataimnak biztos jele volt, hogy alig szenteltem figyelmet Danielre, aki hason feküdt az ágyamon fekete farmerjában és fekete öltönykabátjában. Természetes tökéletesség volt. Nehezen tudnám eldönteni, hogy szívesebben bámultam volna-e a fenekét, amikor farmerben volt, vagy pedig teljes meztelen pompájában.
Lapozgattam a kezemben lévő jegyzetkártyákat, és össze-vissza járkáltam szűk szobámban. Bárcsak Daniel nagyobb lakhelyét választottuk volna, hogy több mint két lépést tehessek meg, mielőtt az ellenkező irányba kell fordulnom.
– Rendben leszel, bébi  – mondta Daniel megnyugtatóan az ágyon fekve. – Mindig rendben vagy.  
– De ez az iskolaelsői beszéd! – nyögtem fel. – Rögzítik, és minden diáknak küldenek másolatot belőle érettségi után! Nem lehetek csak RENDBEN!  
Az idegeim kezdtek eluralkodni rajtam. Csak 24 órával korábban kaptam meg a hírt, hogy én lettem az iskolaelső, és hogy így néhány napon belül beszédet kell tartanom a ballagáson. Míg a kezdeti jókedv, amiért legyőztem riválisomat, Elizabethet, ami számomra a legmagasabb kitüntetés, nem halványult el teljesen, de jelenlegi helyzetem válsága kezdett teret nyerni.
Természetesen tagja voltam a vitacsapatnak, de nem kellett olyan emberek előtt beszélnem, akiket ISMEREK, akik ismernek ENGEM, és az elmúlt négy évet velem töltötték. Ez, mint mondják, egy más szint volt, más színű ló volt.