Unokatesóm 18. rész

... Már az ágyneműt cserélünk, mikor Éva elgondolkodtatóan mondta szinte magának:
– Hmmmm, van ettől lejjebb? – kérdezte néztem rá, mire folytatta. – erkölcsi csőd lettünk, a társadalom alja... – vágtam közbe.
– Most állj meg ezzel a gondolkodásoddal. Kezdetekkor emlékszel Siófokra? Ugyan ez volt bennünk és megegyeztünk ami a négy fal között marad az csak ránk tartozik, most már a jelenlévőkre is tartozik. Én szinte az első pillanattól szerelmes vagyok beléd, mégis pont tegnap és ma két olyan emberrel élvezetem, akik bár közel állnak hozzám mégis, mint az ezüst rúdra amivel megdugtalak, csak mint egy segédeszközökre gondolok testi örömeinkkor. Semmi több! – Éva nyitotta száját – Ja és ne feledd szavad – intettem le ujjammal – ha lesz egy ismételt lehetőségem, ha új kerül utamba eldöntöttem, elég öreg vagyok már, hogy legyen újabb esélyem. Elég időt pazaroltam férjem pamacsolására.
– Na azé ne írd le Istvánkát, a vén kecske is jól nyalja a... sót. – nevette el magát, majd témát lezártnak tekintvén kiment a szobából.
Este kupaktanács volt, nem a történtek miatt amire én csak azt mondtam a beszélgetés elején:
– Részemről köszönöm a pár órával előttieket, nincs azon mit túlbeszélni csak azt kérem ez maradjon a szűkes környezetünkben. – erre mindenki egyetértően bólogatott. Majd Éva vette át a szót:
– Anikóval kezdenünk kell valamit. Beszéltem Jozeffel beleegyezett Ildi irodájába fog dolgozni, mint mindenes kiszolgáló, olyan hostess forma. Ruhád van édesem csini – Anikó felé fordulva folytatta – egy erdélyi rokon lány vagy, nincs múltad csak jövőd. Ne félj őrzött helyen leszel, én Ildiben maximálisan megbízom. – könnycsepp gördült végig Anikó arcán és úgy mondta egy szipogás után:
– Köszönök nektek mindent, bizalmatokat nagyon köszönöm, nem visszaélni fogok vele hanem meghálálni a magam módján. – lépet előbb Évához akit megölelt, majd hozzám. Közben Álmos mormogta az orra alatt:
– Szerencsére ez is megoldódott, a hálában nem kételkedek...
– Fiam!!! – szólt rá Éva erélyesen.
– Bocsika. Szóval akkor rám már nincs is itt szükség, ki is vagyok dobva – nevette el magát – legalább dolgozni tudok, de sűrűn feljövünk hozzád Ancsi – aki már az ölében ült Álmosnak.
Ezt lezártnak vettük es aludni mentünk ha tudtunk volna, hisz a fiatalok nem fogták vissza magukat, szinte ténykedésüktől zengett a ház. Mi öleltük egymást, csókolóztunk és hallgattuk a sikolyokat, nyögéseket. Így aludtam el én.