AUG.
13.
2018
Alig hajnalodott, amikor hirtelen felébredtem. Egy kellemesen hûs fuvallat mozgatta meg a függönyt és a beszûrõdõ halvány fényben végre alaposan meggyönyörködhettem a mellettem fekvõ csodálatos nõt. Hosszan csak figyeltem, ahogy lassú lélegzetvételei közben lágyan megemelkedik, majd lesüllyed mellkasa. Arca kisimult vonásaiban egy szûnni nem akaró, a boldogság, az elégedettség kirajzolta mosolyt véltem felfedezni. Kellemes, bágyadt szemlélõdéssel egyre csak fürkésztem a testét. Kimondottan kedvemre való volt, hogy teljesen zavartalanul megbámulhattam keblének halmait, a már-már mûvészien szép kontrasztot adó sötét bimbóudvarait, lapos hasát, szabályos formájú köldökét, no meg persze öle sötétbarnás bozontjának izgató háromszögét. Alaposan szemügyre vettem minden apró kis részletet, felfedezve így a fanszõrzetét összeragacsoló, rászáradt közös nedveink pöttyeit, a szabályszerûtlenül szétszórt anyajegyeit,
III. Kétségek - Férfi szemszög
Holdkórosként pillantottam körbe a hálószobában. Zafira még a mese elején egy bögre forró, fűszeres almabort nyomott a kezembe, amit az elmondandó történetre és a látható sokkra való tekintettel egy helyet két kupica whiskyvel ütött fel. Erre nagy szükségem is volt. Az ital aromás párája egy pillanatra kiűzte a fejemből az ott kavargó gondolatokat, a pillanatnyi komfort és békesség érzetével ajándékozott meg – de a démonok pillanatok alatt felébredtek körülöttem és baljósan settenkedve osontak vissza elmémbe.
Szégyelltem az előbbi hirtelen megrettenést, de nem erre a látványra számítottam ennek a kedves lánynak a budoárjában! Pedig – nyugtattam magamat – örülnöm kéne, hogy annyira megbízik bennem, hogy ezt az igen intim titkot megosztotta velem.
Olvasgattam múltkor ezeket a történeteket, és nagyon megtetszettek. Úgy döntöttem h én is leírom az egyik ilyen sztorimat.
A baráti társaságomból már volt jó pár barátom, de egyikőjükkel sem tartott túl sokáig, max. egy két hónapig. Ezek mind olyanok voltak h egy régi barátság alakult át "szerelemmé" , és ez nem volt az igazi. Volt egy idő mikor nem igen jártam be a barátaimmal a városba, vagy ahova épp mentek, nem volt túl sok időm. Eközben persze kerültek be mások is a társaságunkba, akiket én nem nagyon ismertem, csak látásból. Volt köztük egy srác, aki nem volt épp a legjobb pasi, de olyan aranyos arca volt. Öt sem ismertem csak csetről, ahol egyre többe beszéltünk egymással. Kezdtünk barátok lenni, majd egyre jobban bejött nekem Csaba (mert így hívták), és én is neki. Ezt úgy tudtuk is egymásról, legalábbis reméltük egymással kapcsolatban. Majd én is egyre többet jártam el a haverokkal, és így vele is.
Követtem őt, ahogy kiment a fürdőszobából. A kanapé felé tessékelt, a legtávolabbi sarkába ültem le. Ő az asztalnál babrált a televízió távirányítójával. Néztem, ahogy a fizetős csatornákra kapcsol, kiválasztva egy egész napos jegyet a pornófilmeknél. Ezután a kezembe nyomta a távirányítótt, hogy keressek magamnak olyat, ami tetszik. Meglepően sok film volt, én kiválasztottam egyet, amelynél azt írta, hogy amatőr és egyetemi buli. Csak később vettem észre, hogy egy gang-bang videót választottam.
- A feleséged tudja, hogy a pasik is érdekelnek? – kérdeztem, kicsit kínosnak érezve, hogy félmerev farokkal, meztelenül ülök egy kanapén egy idegennel.
- Számít ez? – kérdezett vissza, majd leült mellém a kanapéra. Amikor a kezét a combomra tette, megborzongtam. Nyugi, mondta, és benyúlt a lábaim közé. – Gyönyörű vagy és azt akarom, hogy igazán jól érezd magad.
Kriszti és Peti már jó ideje egy párt alkotnak, de most először töltik kettesben a karácsonyt a közös albérletben. Kriszti délután elárulta Petinek, hogy este lesz egy kis meglepetése. Nem mondott konkrétan semmit, csak kajánul mosolygott és csillogott a szeme. Peti csak rábólintott, hogy „Rendben!”.
Megvacsoráztak. Kriszti nem igazán tudott enni, izgatott volt az esti ötlete miatt. Vacsora után Peti levitte a kutyát sétálni, addig Kriszti elpakolt és elmosogatott, közben a fejében tervezgetett és az estére gondolt. Vajon milyen lesz? Tetszeni fog Petinek? Benne lesz? Fájni fog? Kicsit meg is torpant és kétségei lettek, de rászánta magát a dologra, kíváncsi volt. Alighogy befejezte a mosogatást, hallotta, hogy a kapucsengő megszólal, vagyis Peti vissza is ért a kutyával. Sietősre vette a készülődést, 2-3 percbe telt, hogy Peti felérjen.
A kis hétvégi ház mindentől távol esett. Ideális búvóhely volt a magamfajtának. Miután megszereztem a Csomagot, ami súlyos milliókat ér dollárban, ide tértem vissza. Pihennem kellett, a küldetés sokat kivett belőlem. Fiatal korom ellenére veterán tengerészgyalogos voltam, Haifában és Novoszibilszkben képeztek ki a fegyveres és pusztakezes harcra; mostanában félig szabadúszó zsoldosként tevékenykedtem. Búvóhelyem tegnap még kis hétvégi ház volt, ma már kipreparált halálcsapda.
A száz méterre lévő mozgásérzékelő jelzett. A körömnyi kamra homályos képe egy fegyverest mutatott, ahogy a ház felé lopózik. Nem szúrta ki a parányi riasztót. Egy pont nekem; hamarosan belátja, mekkora hiba volt a felületesség. Felkészülök: a szoba sötét, csak a laptop világít, előtte a fotelben a kabátom és a sapkám, az ajtóból nézve olyan, mintha háttal ülnék a monitorra meredve. Az ajtó felé fordítva a fényképező gépem, kezemben a távirányítója.
I. Zafira - Férfi szemszög
Hideg, kora decemberi nap volt. A klubban végre-valahára lezajlott a szokásos év végi maratoni szerepjáték verseny. Az egész napos játék után – úgy hiszem – valamennyi résztvevő feltöltődve, élményekkel gazdagon és felszabadultan távozott.
Azok számára, akik nem ismerik esetleg a szerepjátékos szubkultúrát... nos, ennek semmi köze nincs nővérkejelmezekhez, vagy bizarr fekete latex dolgokhoz korbáccsal. Inkább amolyan társasjáték, fura alakú kockákkal, ámde tábla nélkül, ahol a játékosok képzeletbeli karakterek szerepébe helyezkedve ismerkednek meg a szóban eléjük festett világgal és a megtestesített szereplők adottságaik szerint cselekszenek, élnek, boldogulnak, míg meg nem halnak. Olyasmi, mint a Gyűrűk Ura vagy a Star Wars, csak film nélkül, vagy a még ifjabb generációknak: Assassins Creed meg GTA konzol, vagy számítógép nélkül. Azt hiszem ebből világos, hogy ez miért szubkultúra, avagy rétegműfaj.
Az egyetemi évek egyik legjobb élménye volt a három hónapos külföldi vendégeskedés. A skandináv egyetemen lehetett pár órát hallgatni, de közel sem a hagyományos, itthoni elõadások voltak ezek. Az egyik ilyen, viszonylag interaktív elõadáson ismertem meg egy elsõ pillantásra is hiperaktív, vidám srácot. Német volt, de habitusát és vidámságát tekintve bármelyik mediterrán állam kedves bolondja lehetett volna. Az elõadás végeztével beszélgettünk kicsit, megkérdezte hol lakom, majd rohant is egy kosármeccsre. Pár napig nem láttam, aztán egyik délután összefutottunk a kollégium kertjében. Persze megörültem neki, szóba elegyedtünk és nem kellett sokáig gyõzködnie, hogy rábeszéljen, este menjek el hozzá, mert igen különleges italokat szerzett és nem szeretné egyedül kipróbálni õket. A cím, amit adott, nem akárhol volt, rögtön kiderült belõle, hogy enyhén szólva nem a legszegényebb családból származó srácról van szó.
