Az új digi-kamerám 2. rész

Másnap – vasárnap reggel – lassan felébredtem. Előző este rendszereztem és válogattam az anyámról készített képeket. Mindent elő akartam készíteni amikor jön és megnézi őket. Kis barátom tegnap este ismét megkeményedett a gondolattól. Meztelenül feküdtem az ágyamban és könnyedén játszottam a farkamon, visszaemlékezve a tegnap estére.
Nagyszerű volt amit megtapasztalhattam, és reméltem, hogy ez nem egyszeri eset lesz. De ebben azért nem voltam olyan biztos. Mindenesetre meglepett, hogy ilyen messzire hagyta magát elmenni. Hogyan reagál, ha a konyhában találkozunk? Nem tudtam megmondani.
Halk kopogtatás hallatszott az ajtón, és azt hittem anyám az, mert vasárnap mindig ő kel fel először. A biztonság kedvéért gyorsan betakartam magam, és a takaróra tettem a kezem. Petra nővérem volt az, aki besurrant a szobámba.
– Nos, öcsém? – teljesen meglepődtem mert általában ő ilyen korán még aludt. Most ott állt teljesen felöltözve, és levetette magát a kanapémra, ami az ágyam másik oldalán volt. De ami még ennél is jobban meglepett: szoknyát viselt, amit szinte soha, mert – sajnálatomra – fekete öves nadrág-fetisiszta.
– Mi az ami ilyen korán behajtott a szentélyembe? – kérdeztem tőle.
– Igen, tudod...
Habozott, nem tudta, hogyan kezdje. Biztosan újra kellene csinálnom vagy meg kell javítanom neki valamit.
– Mondd ki! Mi van? – kérdeztem egyenesen.
– Valójában semmit. Csak... – indult neki újra.
– Gyere, mondd el mi bánt téged – próbáltam segíteni neki.
– Húúúú... Amikor tegnap este hazaértem, észrevettem, hogy a nappaliban még mindig ég a lámpa és be akartam menni köszönni. De amikor az ajtó előtt álltam, meghallottam a hangodat és megdöbbentem amikor rájöttem, miről beszélsz – fakadt ki.
– A francba! – böktem ki. Ott állt az ajtó előtt és mindent hallott?! Vidám pillanat lehetett.
– Szeretsz lehallgatni másokat? Mit hallottál? – kérdeztem tőle.
– Nos, tulajdonképpen szinte mindent – mondta kissé félénken.
– Miért nem fedted fel magad, ahogy kellett volna?
– Nem akartalak zavarni, és nem akartam tönkretenni a pillanatot. Annyira klassznak tartottam, hogy anyánk így kitárulkozott. Egyébként én is menőnek találtam. Ha rátok rontok, anya biztosan meghátrál, és ez mindannyiunk számára kínos lett volna. Neked is – válaszolta.
– („Szóval tegnap este jól hallottam, és volt valaki a folyosón. ”)
– És most mit tehetek érted? Remélem nem mondod el senki másnak? –   kérdeztem tőle.