Többes 3. rész

Az egy óra hosszú volt és komor, a folyosón lecsapódó csend nyomásával. Aztán a telefon csippant, és a belső e-mail címemről érkezett az üzenet:

"Bébike. Imádlak. Ne várj, későn megyek haza. "

Nem volt szokatlan ez a fajta közvetlenség köztünk. Ahogy a francia főnök mondta: „L'écrit reste, la parole s'envole” – az írás megmarad, a szó elszáll. Ez az üzenet is csak egy ígéret volt, egy láthatatlan kötelék megerősítése.

Este nyolckor a kapumonitor hangosan csippant, megzavarva a feszült várakozásomat. Kisgatyában mentem ajtót nyitni, nem számítva a látványra, amit a lift kinyíló ajtaja elénk tárt.

Míra és Rita szállt ki a liftből, mindketten egy-egy bőröndöt húzva maguk után. Megálltak, és a tekintetük – egy pillanatnyi meglepődéstől megfeszülve – az én kisgatya-viselő alakomon akadt meg. Bámultam őket, ők pedig engem, egyértelműen értetlenül. A helyzet abszurd volt: én nem értettem semmit, ők meg – látva, hogy szinte meztelen vagyok – talán azt sem, hogy minek öltöztem fel ennyire.

Azt sejtettem, mi történhetett, de azt nem, hogy mi a faszt keres itt Rita. Ők viszont nem tűntek zavartnak. Hiszen mindketten láttak már eleget – nemcsak kisgatyában, hanem anélkül is –, sőt, mindketten éreztek is eleget. A zavar az enyém volt, egyedül.

Míra, mintha csak egy szállítmányt vinnénk fel, megragadta Rita bőröndjét is, és együtt lépett be. Bent a folyosón megállt, és tőle hidegebben, mégis tényként közölte, mintha csak a következő fordítási határidőt adná át:

– Pár napig itt alszik Rita, és velünk jön dolgozni, és velünk jön haza. – Egy rövid, éles szünetet tartott, és a szemembe nézett. – Nem,... nem akarod tudni az okát.

Aztán mindkét bőrönd fogantyúját a kezembe nyomta, mint valami boynak. A gesztus annyira természetes volt tőle, hogy meg se rezzent.

– Gyere, drágám, rendezzük el a vendégszobát.

És már el is mentek, ott hagytak a folyosón, a két nehéz bőrönddel és a rengeteg megválaszolatlan kérdéssel.

Zuhany után Míra meztelen maradt. Én felvettem egy pizsama alsót, és Rita is meztelenül jött ki a nappaliba. A látvány megállította a lélegzetem. Nem volt szégyenlősség, csak egy furcsa, feszült természetesség. Míra végignézett rajtam.
– Babykém – kezdte Míra, a hangja rekedtes volt, de a gúnyos kedvesség megmaradt –, még anyámnál is pucér vagy. Most meg az exed előtt rejtegeted a kincsed?