NOV.
12.
2025
Réka vagyok, huszonöt éves, a pszichiátriai intézet piszoktól szürke falai között feküdtem már harmadik napja. És csak a plafont bámultam. Nem igazi zárt osztály volt az, félig önként vonultam be, vagyis, valahol félúton a kényszer és a saját döntés között.
A szobatársam egy furcsa, kinézetre jó negyvenes nő volt. Kocka típus. Rövid, fiús hajat viselt és mindig a kelleténél három számmal nagyobb fekete pólókat hordott. Egész nap a telefonját nyomkodta, mintha abban lenne a valóság, nem körülötte. Még nem is köszöntünk egymásnak, pedig már napok óta együtt aludtunk a négy fal között. Egy pszihónk volt, egy negyven feletti karakán nő, így nem sokat voltunk közösen a szobában a vizsgálatok...
Szandra vagyok 21 éves lány.
Mindig is érdekelt az ingatlan szakma, szerettem volna ingatlanokkal foglalkozni.
A középiskola elvégzése után dolgozni kezdtem, minden voltam ami lehetséges, közben elmentem egy ingatlan becsüs tanfolyamra, hogy közelebb kerüljek az álmomhoz.
Miután sikeresen elvégeztem, beadtam minden ingatlan irodába a fényképes önéletrajzomat nem sok sikerrel.
Izgatott várakozással teltek a napok, hetek mire megcsörrent a telefonom egy nő volt a vonal túlsó végén aki állás interjúra hívott az egyik nagy és neves ingatlanügynökséghez, a nevét nem szeretném elárulni érthető okok miatt.
Másnap be is mentem az irodájukba ahol többen is dolgoztak, leültem a...
Nem szeretném húzni senki idejét.
Hédi vagyok, negyven éves, gyári munkás.
A műszak zaja még a fülemben zúg, mikor este hazaérek. A lakásban sörszag és csend fogad. A férjem, Zoli, 56 éves a kocsmában van, esetleg már általában alszik, vagy legalábbis annak tűnik, a tévé előtt, üres üvegek közt.
Húsz éve szerettem bele. Akkor még jó vágású tűzoltó volt, széles vállal, erős karokkal és volt egy fél éves kisfia, Karcsika. Tudtam, hogy nekem születésem óta tudva nem lehet gyerekem, mégis, amikor rám bízta a fiát, valahogy úgy éreztem, az élet mégis adott nekem egy esélyt. Anya lettem, még ha csak mostoha is. Később haver, majd igazi barát.
Az évek teltek. A férjem egyre...
Ország-világ előtt titkoltuk a kapcsolatunkat. Senkinek nem beszéltünk róla, még a legközelebbi rokonoknak sem, hiszen a tragédia után túl korainak, túl kényesnek tűnt volna. Julika lánya azonban... ő érezte, hogy valami megváltozott, de nem beszéltünk róla.
Az irodában forró, állott levegő terjengett. A klíma ugyan halkan zümmögött, de inkább csak zajt csinált, mintsem hűtött volna. Az asztalomnál ültem, mikor Julika beviharzott egy vaskos paksamétával a kezében.
– Nesze, Bébike... – csapta le elém a lezárt adásvételi szerződést, majd szinte teátrálisan mutogatott az asztallapra. Kerek szemekkel néztem rá, mire ő, mintha csak egy színházi darabban játszanánk, lassan formálva a...
A rendelő folyosóján tompán visszhangzott a lépteim zaja. A neonlámpák néha pislákoltak, a linóleum padlón régi kávéfoltok és cipőnyomok árulkodtak az egész napos jövés-menésről. A falakon kifakult plakátok hirdették: „A munka becsület és dicsőség dolga! ” „Adj vért, életet adsz! ”, de valahogy mégis mindenki fáradtnak tűnt, amikor délután hat után jöttem.
Veronika azt mondta, menjek be érte munka után, együtt megyünk haza. Az ajtón kis tábla: „Rendelő”. Kopogtam. Belülről halk zörgés, majd női hang:
– Igen? Tessék?
Az ajtó kinyílt, és nem Veronika állt ott.
Egy alacsony, teltkarcsú asszony nézett rám, olyan negyvenesnek gondoltam volna, de a szeme körül finom ráncok és az...
Sziasztok, ez egy megtörtént esemény, de a helyszín és a nevek át lettek írva a szereplők érdekében.
Nem tudom mikor kezdődött nálam az a szokásom, hogy szerettem másokat meglesni, amikor nem figyelnek.
Párommal élek nagyon rég óta mostanában, mint minden kapcsolatban eljött az a pont mikor kicsit eltávolodtunk ezzel semmi baj nincs nem fogunk szakítani csak a hálószoba nem a régi.
Elkezdtek bekúszni a fejembe a régi emlékek milyen izgi is volt látni ezt vagy azt a dolgot. Ez egész addig járt a fejembe még egy hirtelen elhatározással regisztráltam egy társkeresőre. Meglepő nem azzal a szándékkal, hogy szeretőt találjak. Mi lenne, ha itt keresnék a leskelődésemhez hölgyeket annyi...
Négyéves voltam, amikor meghalt az anyukám. Az apámmal kettesben maradtunk, és a kamaszkorom végéig szimbióziusban éltünk. Egymásra voltunk teljesen utalva, a nagyszülők hétvégeken jelentek meg csak az életünkben, ők is fokozatosan csökkenő létszámban. Tettek ugyan egy tétova kezdeményezést, ahogy Aputól hallottam, hogy magukhoz vesznek, ha szükséges, de legalábbis elvisznek magukkal a hétvégeken (felváltva hol az egyik, hol a másik...
Barátnőmmel, Lizával legutóbb a Balatonra mentünk nyaralni. A fárasztó, szürke hétköznapok után már nagyon vártuk hogy kicsit kikapcsolódjunk és végre több időnk is legyen egymásra. Az északi parton egy domboldalon lévő, parthoz közeli kis apartmant foglaltunk le, ami a kettőnk igényeinek tökéletesen megfelelt és még egy kis kilátás is volt a vízre.
A nyaralás úgy telt ahogy azt elterveztük, a nap nagy részét a strandon töltöttük, este felé...
A férfi, miután kijelentkezett a gépről, lecsukta a laptopot és nagy sóhajjal indult hazafelé. Már eltervezte, hogy egy békés, nyugodt estét fog eltölteni otthon, egyedül, békében, nyugalomban, mikor berobbantak a szobába a munkatársai. Ekkor már tudta, hogy vége a békéjének, mert eszébe jutott a legénybúcsú, amire hívták.
Azt hitte, hogy sikerül észrevétlenül elmennie, aztán majd másnap, mikor a többiek arról mesélnek, hogy hol ájultak...
A főiskola furcsa hely. Hirtelen a gimi már csak távoli emléknek tűnik, és a korábban normálisnak tűnő dolgok teljesen a fejük tetejére állnak. Életedben először egyedül vagy. Olyan emberekkel barátkozol, akikkel normális esetben szóba sem állnál, ráadásul egy kis szobába zsúfolnak egy vadidegennel, és elvárják, hogy boldogulj.
Nem mondhatom, hogy ez volt a legkönnyebb átmenet számomra. Félénk tizennyolc éves voltam, akinek a szociális...
