JÚN.
12.
2026
Az ágyamban feküdtem kielégülve, a plafont bámultam, és hagytam, hogy leperegjen előttem az egész életem. Néha még most is furcsa belegondolni, hogy idáig jutottam.
A szülővárosom óvárosi részén nőttem fel. Egy öreg, vastag falú házban, ami a nagyszüleimé volt. Nyáron hűvös maradt, télen meg fahéj – és vaskályhaszag lengte be az egészet. Az udvaron repedezett kövek, hátul egy diófa. Alatta gyerekkoromban órákig üldögéltem.
A szomszédban lakott a barátnőm családja. Gyakorlatilag kisiskolás korunk óta együtt nőttünk fel. Ugyanazokat az utcákat róttuk biciklivel, ugyanazokat a nyári estéket ültük végig a járdaszegélyen, napraforgómagot köpködve. Meg a titkokat suttogtuk...
De abban a pillanatban már tudtam, hogy semmi sem lesz másképp. Mert minden ugyanaz marad. A bűnök. A kegyelmek. Az emberek.
Csak mi változunk. És néha, nagyon néha, a változás éppen ott kezdődik, ahol a paprikáskrumpli meg a száraz bor összetalálkozik az éjfélben.
Négy nap telt el a paprikáskrumplis este óta.
Nem beszéltünk róla. Nem is kellett. Laci reggelente a konyhában hagyott egy csésze teát a tűzhely mellett, én meg otthon voltam, amire ő hazajött. A találkozásaink rövidek voltak, szinte szótlanok. Mintha attól féltünk volna, hogy ha újra beszélgetni kezdünk, valami olyan történik, amit nem lehet visszacsinálni.
De a testem nem felejtett.
Én még a konyhában ültem a...
Apám soha nem hitt bennem. Igazából a nővéremben sem. Szerinte mindketten ostobák voltunk. Gyerekkorunkban gyakran hallottuk tőle:
– Jó, ha egyáltalán végigjárjátok az iskolát, majd semmire sem viszitek az életben.
Nem voltunk életrevalók – legalábbis az ő szemében.
Anyám ezzel szemben csendesen biztatott. Soha nem vitatkozott apámmal nyíltan, de amikor magunkra maradtunk, mindig azt mondta:
– Többre vagytok képesek annál, mint amit mások gondolnak rólatok.
Tizenhárom éves koromig valóban nem sokat mutattam. A számítógép előtt ültem egész nap. Sápadt, túlsúlyos, ügyetlen. A fociban legfeljebb kapusnak állítottak – a testem legalább kitöltötte a...
Csörgött a telefon. A kijelzőn egy ismeretlen szám villant. Nem a fiam, nem a barátnőm, nem volt munkatárs... Zsuzsi.
– Szia, Erzsi! Be tudnátok jönni? – hangzott a túlról a fiatal nő határozott, mégis barátságos hangja.
Sanyi a kanapén ült, a tévét bámulta, de nem nézte. Az utóbbi hetekben ilyen volt. A forgatás óta – a forgatás óta valami megváltozott közöttünk. De nem rossz értelemben. Inkább... feszültebben. Mint amikor a levegő tele van villámmal, de még nem csapott le.
– Sanyi, Zsuzsi hív. Mennénk?
Sanyi rám nézett. A szeme – az a bizonyos tekintet, amit a forgatás óta viselt – most ellenállást mutatott.
– Nem akarok – mondta halkan.
...
Luca észrevette az anyján a változást, boldog volt, és csak úgy ragyogott. Éjszakánként furcsa zajokat hallott, amelyek felkeltették a kíváncsiságát. Úgy döntött végére jár a dolgoknak, a következő este nagyapja hálószobájához lopódzott, és bekukucskált a kulcslyukon. Megdöbbentette a látvány, anyja vadul lovagolt a nagyapja farkán. Befogta a száját, nehogy elárulja magát, ám a kíváncsisága tovább hajtotta. Halkan résnyire kinyitotta az ajtót, és így már páholyból szemlélhette az üzekedő párt. Gábor a hálószobai nagy tükörben pont az ajtóra látott, észrevette, hogy valami mozgás van az ajtó előtt. Amikor kicsit kinyílt az ajtó, és egy csillogó szempárt látott, biztos volt abban, hogy az...
A forgatás már két hete zajlott, és a stáb elégedett volt az eddigi munkával. A történet egy fiatal párról szólt, akik rengeteg nehézség után végre egymásra találnak. A holnapi nap volt a legintimebb: az első szexjelenetük, ahol meztelenül, szenvedélyesen kellett szeretkezniük a kamera előtt.
Este a rendező félrevonta Lilit és Mátét.
– Pihenjetek sokat. Relaxáljatok. Az ilyen jelenetek sokkal nehezebbek, mint amilyennek tűnnek.
Miután Lili elment, a sráchoz fordult:
– Ha kell, Máté, verd ki nyugodtan ahányszor csak bírod ma este, hogy holnap ne legyél túl feszült és ne legyen kínos merevedésed a stáb előtt. Akár többször is. Ha akarod, szerzek neked egy lányt a stábból, de...
– Jól vagy, drágám? – kérdezte Szandra, amikor leparkoltak a házuk előtt.
– Egy ideje nem kapcsolt be. Szóval, ja – felelte Gréti rezignáltan.
Kipakoltak a kocsiból, Gréti pedig kinyitotta az ajtót Szandra előtt. Ahogy a konyhába ment, hogy letegye a kosarat, a Lush hirtelen életre kelt.
– Basszus! – Nyögött fel Gréti.
A konyhapultra támaszkodott. Hogy a fenébe indulhatott be? Hiszen visszavették az irányítást! A vibrálás alábbhagyott annyira, hogy Gréti összeszedje magát. Egy hatalmasat sóhajtott. Létezik, hogy egyszerre ketten is tudják használni a távirányítót? Visszasétált a nappaliba és megdöbbenten látta, hogy Szandra a kanapén hevert, kissé szétterpesztett...
