MÁJ.
8.
2026
Vasárnapi sütemény 1. rész
leszbi, hermafrodita/transznemű, MILF, néger, romantikus, CGI/számítógéppel generált, fordítás
A szájbabaszott élet tizenhat éves koromban kúrt belém rendesen.
Nem fokozatosan jött, nem lehetett felkészülni rá. Anyám börtönbe került. Végig abban a hitben éltem, hogy ártatlan – a rendszer, a koncepciós perek, a nem létező demokrácia áldozataként. Később kiderült, hogy nem csak azé.
Volt egy jól menő külkereskedelmi cégük. Apámmal fele-fele arányban voltak vezetők és tulajdonosok. Aztán jött a közérdekű vagyon hűtlen kezelése, sikkasztás – tíz év letöltendő. Anyám váltig állította, hogy nem ő volt az, aki az európai uniós vissza nem térítendő támogatást kiszedte a cégből. Nekem akkor elég volt annyi, hogy ő ezt mondja.
Apámmal maradtam. Ő lett a gyámom, és...
Nem sokan tudják rólam, hogy előbb ültem versenyautóban, mint hogy legálisan vezethettem volna az utcán. Tizenhét voltam, amikor először rajthoz álltam egy kisebb rally futamon. Jogsim még nem volt, de a kormány mögött valahogy mindig pontosabban tudtam, mit kell tenni, mint az élet más területein.
Aztán jött a valóság. Anyám egy mondattal tette helyre a dolgokat: versenyezni lehet, de legyen egy rendes szakmád is. Így kerültem az esti képzésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Nappal munka járőrként és edzés, hétvégén verseny, este előadás. Nem volt könnyű, de élveztem azt a furcsa egyensúlyt, hogy nappal a határokat keresem, este meg szabályokat tanulok.
Ott kezdett el...
„Egy anyának és 18 éves fiának meg kell osztania az ágyat, egy váratlan megállás során egy úton. A fiúnak gondjai vannak az alvással, és az anya a sajátjába veszi a dolgokat... nos, tudod. ”
Cindy és a fia, Michael beléptek a hotelszobába, az ajtó bezárult mögöttük. Az út hosszú volt, és az útépítés miatti váratlan kitérő miatt ide kerültek éjszakára. Michael bedobta a táskáját, kinyújtotta a karját, miközben körül pillantott. Cindy az ágy felé mozdult, a szeme elkerekedett, amikor meglátta – csak egy nagyméretű ágy van a szobában, fehér lapokkal.
– Ó, nem – mondta Cindy, a kezét a szája elé téve. – Csak egy ágy van. Biztos összekeverték a szobát.
Michael a válla fölött...
Nem akartam hallgatózni. Esküszöm, nem akartam.
Lementem volna az alagsorba, de a lépcsőn eszembe jutott, hogy a gyógyszeres doboz a nappaliban maradt. Katalin kérte, hogy adjam be Jani bácsinak estefelé a vérnyomáscsökkentőt. Visszafordultam.
A folyosóról már hallottam a hangokat. Jani bácsi szobájából jöttek. Csendesen, lopva akartam bemenni a nappaliba – de ahogy a résnyire nyitott ajtóhoz értem, megtorpantam.
Karcsi bent volt. Jani bácsi beszélt. A hangja olyan volt, amilyet még soha nem hallottam. Nem a beteg ember fáradt, nyögdelő hangja. Hanem egy erős, akaratos, szinte parancsoló férfi hangja. A halál küszöbéről.
Ott álltam a résnél. Nem bírtam...
A szobában csend volt. A kis Rita már aludt a szomszédban, a ház többi része is elcsendesedett. Zsófi a mellkasomon feküdt, a feje a vállamon, a keze a szívem fölött. Azt hittem, már alszik. A lélegzete egyenletes volt, a teste ellazult.
De nem aludt.
– Nem alszol? – kérdeztem halkan.
– Nem.
A hangja más volt. Nem a szokásos esti fáradtság. Valami mélyebb. Valami, amit eddig tartogatott.
– Mi az? – kérdeztem.
Zsófi sokáig nem válaszolt. A levegőben ott lógott a kimondatlan szó. Aztán, csendben, alig hallhatóan, megszólalt.
– Ritával délután elszundítottam... Rita jelent meg az álmomban.
A testem megfeszült alatta. Nem...
Ott az ajtó, Colleen. Nyújtsd ki a kezed, nyisd ki, lépj bele az áramlatba, és nézd meg, hová visz.
Egy utolsó pillantás a tükörbe, kiveszem a kitűzőt a dobozából, szárnyat bontok, és megteszem az első lépést az életem hátralévő része felé. Na, hogy állok eddig, Mr. Yeats?
***
– Csukd be a szemed, Collie! – Parancsolja a húgom a folyosó végéről, én pedig engedelmeskedem. – Becsukta, anya?
– Be – morgom. – Az ég szerelmére, mi ez a nagy titkolózás? Bálba viszlek, nem az oltár elé!
– Colleen, viselkedj! – Mondja anya, de a hangján hallani, hogy túl izgatott ahhoz, hogy igazán fegyelmezzen. – Sokat dolgozott rajta.
– Én is, mégsem...
– Pszt – sziszegi apa....
Ez egy anya és egy fiú története, de egy történet a történetben is és ez is egy anyáról és egy fiúról szól. Az évek során megpróbáltam megérteni és összeegyeztetni a hitemet a történtekkel. Tudom, hogy a társadalom egésze és a keresztények kifejezetten több indokot találnak arra, hogy becsméreljenek minket és a tetteinket, de végül is csak szeretet volt megosztva és nem látom, hogy valódi rossz történt volna. A végén ott volt az igazság, a szeretet és a hit és ezek együtt alkotnak valami varázslatosat és különlegeset... vagy hangosan ki merem mondani, ezt – - mi teremtettünk valami szentet.
Sok helyen elkezdhetném a mesémet – - ahogy már mondtam, ez egy történet a történetben. Azt...
Hiába volt már gyógyszer, hiába voltam védett a nem kívánt terhességtől... én nem voltam készen rá. Beszélgetni sokat beszélgettünk, főleg Zolival a suliban, de a szó és tett az nálam külön oldalon volt még mindig.
Elképzeltük a hármast. Sokat. Hármasban. Meg bennem a fasz, na meg a dilemma. Zoli vékony farka lehet jobb lenne, de Tibi már volt nővel, nem bénázik. A döntésem végül Tibi lett. Zoli megkönnyebbült – ő jobban félt, mint én. Még egy dolog volt: hogy Tibi határozottságából adódó rámenőssége nehogy durva legyen számomra. Megígérte, hogy nem és figyel.
Már csak a nyugodt alkalom kellett. Persze ilyenkor, mikor annyira akarja az ember, soha nem jön.
Aztán...