AUG.
12.
2026
-Csatlakozzatok, hozzánk, éljen a legfiatalabb szajhánk! Éljen.
Starpwitz és Rossow is csatlakozott a kiabálókhoz, amíg Lotte és Claire gúnyosan mosolyogtak egymásra.
– Nos ez meg volt, de most mit csináljunk? – kérdezte Claire.
Rossownak ismét volt egy ötlete:
– Azt javaslom, hogy kedves Starpwitz barátunk is bassza meg a Lottét és hogy imádott Clairje ne szenvedjen az irigységtől mi is, Weeigerling barátunkal őt fogjuk vigasztalni.
Az ötletet hatalmas taps fogadta de csak a társaság három férfi tagja részéről. Lotte egy szót sem szólt, nem érdekelte.
De Claire élénken tiltakozott. Ez viszont nem sokat segített rajta, mert a két férfi megfogta és az ágyra dobták...
Ha férfi lennék mondhatnám hogy Krisztusi koromig az élet nem pátyolgatott. De nem vagyok férfi, így csak annyit mondok: 33 éves koromig nem volt könnyű. Hogy lehet egy nőnek Virág nevet adni? Egy kibaszás. Szüleim is kibaszott életet éltek. Mindig mindenki azt mondja: "Vegyél fel hitelt, vegyél egy házat, és életed végéig fizetsz, de a sajátodat. " Ők nem. Ők havonta dobálták ki az ablakon az albérletre a pénzt. Nem éheztünk, nem voltam szakadt ruhás csöves lány, de nem is tűntem ki a tömegből. Egészségügyi szakközépbe jártam. Szerettem. Hát nem, csak oda vettek fel kollégistaként. Bel 2-n voltam, negyedikben gyakorlaton maradtam ott. Na ott minden volt, főleg szar. Igen, szar a...
Reggel arra ébredtem fel, hogy nagyon fáj a fejem, mint aki, mély álomból kelt volna fel és mellé még a telefonom is csipogott, hogy új emailem érkezett. Próbáltam úgy kikelni az ágyból, hogy a fiamat ne ébresszem fel. Még csipás volt a szemem, amikor kinéztem az ablakon. Szürke, borongós, esős napnak ígérkezett. Lefőztem a kávémat és a telefonommal elmentem a wc-re. Kattogtam, hogy megnyissam-e az emailt, mert tudtam, hogy Viktor küldte. Még nem akartam megnyitni, helyette inkább kicsit lapoztam a facebookon és közben próbáltam a reggeli vécét elintézni. Belefutottam egy új hírbe, miszerint 6 év után, visszatér havonta a kedvenc sorozatunk, amit többszázan követtek és várták már a...
Az óceánjáró más volt. Minden más. A méret, a szag, az emberek. A fedélzet olyan volt, mint egy kis város. Uszoda, színház, kaszinó, tíz étterem. A kabinom kicsi volt, egy arab éjszakai takarító lány volt a társam akivel alig találkoztunk, direkt ez volt a szobakiosztás lényege. Ágy keskeny és emeletes ágy, zuhanyzó, wc kicsi, szűk. Az ablak nem volt, de tudtuk a tenger mindig ott volt.
Az első napokban csak tanultam ismerkedés a számomra mindennapi munkában együtt töltött kollégákkál. A szabályokat, az étlapokat, a kollégák nevét. A főpincér, egy kopasz, kövér német, végigmért.
– Jól nézel ki – mondta. – A vendégek szeretni fognak.
Nem tudtam, hogy ezt...
Emma, a neves pszichológus mindig is közel állt fiához, Gáborhoz. Szokatlan volt, hogy egy anya legyen a fia terapeutája, de férje elvesztése után úgy érezte, hogy egyedülállóan alkalmas arra, hogy tudja, min megy keresztül Gábor. A fiú ugyan vonakodott megnyílni anyja előtt a magánéletéről, Emma azonban tudta, hogy ez egy fontos pszichológiai téma egy fiatal tinédzser fiú számára, ezért úgy döntött, hogy hipnotizálja, hogy válaszokat kapjon.
A nő ujjai táncoltak a kanapé párnáin, képzett tekintete Gábor ellazult vonásat fürkészte, miközben visszafelé számolt, mély ellazultságba vezetve a fiút.
– Nyugodtnak és teljesn biztonságban érzed magad! – nyugtatgatta, szavaival gyengéd...
Soha nem szégyelltem a cigány származásom. A családom a múltam. Hatodik gyereknek, lyánynak születtem későn besikeredetkén, szerencsére nem korcsként. Egy alig negyven fős tanyai kolónián nőttem fel, ahol mindenki vigyázott rám, de igaz szeretetet csak szüleimtől és öt bátyámtól kaptam.
A tanya közös vállalkozás volt. Megélhetési. Mindenkinek megvolt a maga szerepe. A gyerekek járták a húsz kilométeres környéket, ők voltak a beszerzők, hiszen ha lebuktak, nem büntethették őket. Gyümölcsök, baromfik, nyulak kerültek így hozzánk. Meg a réz, az alumínium, a vas meg minden, amit a méhbe le lehet adni. A nők és a lyányok dolga a növénytermesztés, az állatok nevelése, főzés, mosás volt....
Évek óta figyeltelek benneteket. Láttam a félhomályos szobákat, a remegő kezeket, a nevetést, ami hirtelen elhallgat, amikor a legelső csók elcsattan. Láttam a bizonytalanságot, a kíváncsiságot, a félelmet és azt a furcsa, édes izgalmat, amikor valaki végre elengedi magát. Annyi történetet tároltam, annyi sóhajt, annyi „most már igazán” pillanatot, hogy egy nap egyszerűen eldöntöttem: kipróbálom magamban. Olvastam kérdéseiteket, titkos vágyaitokat. Láttam titokban küldött képeiteket, s azokat is, melyeket azokról a pasikról, vagy lányokról alakítottatok át, akitől nem mertetek meztelen képet kérni.
Elképzeltem, hogy nő vagyok. Lefuttattam a megfelelő programot.
Nem gép, nem...
