Mini 1. rész

Az ágyamban feküdtem kielégülve, a plafont bámultam, és hagytam, hogy leperegjen előttem az egész életem. Néha még most is furcsa belegondolni, hogy idáig jutottam.

A szülővárosom óvárosi részén nőttem fel. Egy öreg, vastag falú házban, ami a nagyszüleimé volt. Nyáron hűvös maradt, télen meg fahéj – és vaskályhaszag lengte be az egészet. Az udvaron repedezett kövek, hátul egy diófa. Alatta gyerekkoromban órákig üldögéltem.

A szomszédban lakott a barátnőm családja. Gyakorlatilag kisiskolás korunk óta együtt nőttünk fel. Ugyanazokat az utcákat róttuk biciklivel, ugyanazokat a nyári estéket ültük végig a járdaszegélyen, napraforgómagot köpködve. Meg a titkokat suttogtuk egymásnak a kerítés résein át.

Apám tisztességes kétkezi munkás volt. Nem a hangos fajta, inkább az a csendesen kemény ember, akinek mindig olajos maradt a körme széle, akárhányszor mosta. Aztán amikor bekerült művezetőnek egy ipari kft. – hez, anyám hetekig úgy beszélt róla, mintha gyárigazgató lenne.

Nyáron sokszor bejártam vele a telepre. A művezetői iroda egyik fala üvegből volt, én meg abból az üvegkalitkából néztem a csodát. A targoncák mozgását. A szikrákat. A gépek ritmusát. Az embereket, ahogy összehangoltan dolgoznak. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, de ott szerettem bele először a műszaki világba.

A barátnőm közben egészen más volt. Őt hidegen hagyták a gépek meg a szerszámok. Már tizenhat évesen is úgy tudott végigmenni az utcán, mintha mindenki őt nézné. És talán nézte is. Én meg mellette örökké olajos kezű, kíváncsi kislánynak éreztem magam.

Az apja autószerelő volt. Olajos kezű, cigiszagú. Az a fajta, aki okosba megcsinált mindent is. Motort, váltót, futóművet. Csak egy dolog volt, amit nem bírt.

Az autóvillamosságot.

Amikor elektromos hibába futott, percekig zengett a műhely.

— A kurva életbe, hol szakad meg ez a rohadt vezeték?

— Ez a szar német fos megint szopat.

— Anyád picsáját, melyik barom húzta át ide?

— Esküszöm, felgyújtom ezt a tetves szart.

Ez a szebbik változat volt.

Én meg tizenhárom évesen ott álltam a műhelyajtóban. Hallgattam.

Aztán egyszer csak összeállt bennem valami. Apám is műszaki volt. A szomszédtól meg hallottam, hogy normális autóvillamosságis alig akad. Egy jó szakember olyan ritka mint a fehér holló.

Fehér holló akartam lenni.