Marko - Életem kiterített (nem kártya) lapjai 3. rész

Egészen rosszul lettem. Ha Evi kicsit később találkozik össze Erikkel talán megúsztam volna.
Esetleg.
Lihegve támaszkodtam a szobám bezárt ajtajának, áldottam a szerencsémet, hogy épp bőrrel átvészeltem az eltelt pár percet. A szívem kalapálását a dobhártyámban is hallani véltem, a levegőt vibrálónak láttam, sőt, egészen halvány színeket fedeztem fel benne! A megemelkedett adrenalinszint játéka volt, amit az izgalom, az átélt élmények okoztak.
Feljutni sem volt egyszerű, pedig siettem, majdnem rohanva közelítettem az emelet felé, persze kétszer is megállítottak útközben, van-e még bor, hol van a kávé – kezdetű kérdésekkel. A zaklatott állapotomat alig tudtam palástolni a többiek előtt, majdnem üvöltve válaszoltam, de szerencsére senkinek nem tűnt fel, hogy üldözöttként menekülök.
– Így elcseszni! – kiáltottam bele a szobám csendjébe, miközben ráztam a fejem, az öklömmel pedig vertem a falat, hadd fájjon! Mérhetetlen düh forrt bennem, az átkozott helyzet miatt, nem tudtam elképzelni, hogy lesz-e még holnap a számomra. Biztos voltam benne, hogy Erik utánam jön, feltépi az ajtót és kicsi cafatokra tép, vagy beleöklöz a padlóba. A remegő várakozás alatt a percek óráknak tűntek, de semmi mást nem hallatszott, csupán a fáradó buli zaja szűrődött fel a szobámba.
– Jön! Nem jön! Agyonver, életben maradok! – ezt ismételgettem egészen addig, amíg ki nem száradt a szám.
Végül lerúgtam magamról az átkozott körömcipőt, hogy a ledőljek egy kicsit az ágyra. Egy hisztis kis fruskának éreztem magam, ahogy a lábaimmal kalimpáltam, a kezeimmel ütöttem az ágyat, kiadva magamból minden utolsó csepp erőt. Pár pillanatra akartam csak behunyni a szemem, ám a fáradság, az egész napi izgalom győzedelmeskedett az akaratomon.
Nem tudom mennyit aludhattam, mert a nap sugarai melegítették a bőrömet ébredéskor. Kissé kába és másnapos voltam. Ám azonnal rájöttem, hogy sikerült az éjszakát élve átvészelnem! Megkönnyebbülten gondoltam arra, hogy talán Eriknek nem is olyan sürgős az a megfojtás...
A jelmez, a melltartó – ami hálóruhául szolgált –, mindenhol lenyomatot hagyott a bőrömön, fájt a hátam, a vállam, amibe belemartak a vékony pántok, a derekamon vöröslő árok keletkezett.
Hamar eszembe jutott az előző éjszaka főként, a fészer mögött történt dolog. A félelem mellett a vágy is birtokba vette a testemet. Erikre gondoltam, az arcára, a csókjának ízére, a férfiasságára, ami duzzadtan és forrón simult az este a markomba.