Marko - Életem kiterített (nem kártya) lapjai 4-5. rész

Evi másnap reggel vidámnak és gondtalannak tűnt, nyoma sem maradt a rossz hangulatának, jót tett neki az együtt eltöltött éjjel Erikkel. Valósággal ragyogott, a mosoly, amit kaptam tőle a legszebb volt, amit életemben csak láttam. A testvérem megszokott vidám kedélye pedig teljessé vált, mert a fiúja újra nálunk kezdett lébecolni, és úgy tett, mintha semmi nem történt volna közöttünk.
Csak vörösödtem a jelenlétében, míg az ő arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. Egy rohadt kőszobrot játszott!
Fájt, hogy ennyire semmibe vesz, de meg is nyugtatott a tudat, hogy nem kell magyarázkodnom, és nem fog számon kérni többször. Sok minden történt közöttünk, amit titkolnunk kellett.
Fesztelen beszélgetések többé nem zajlottak hármasban – a testvérem két meddő kísérlet után már nem is próbálkozott ilyesmivel –, viszont egészen tűrhető volt a kialakult állapot.
Ám ez, csak a látszat volt.
A felszín alatt veszélyesen kavarogtak az indulatok, robbanásra és katasztrófára várva, mintha tűzcsóvák cikáznának az égen, meteor darabkák hullnának alá sistergőn a föld felszínére.
Bevallom, minden lehetőséget kihasználtam arra, hogy nézhessem az ikertesóm fiúját, csendben, messziről vetettem rá a vágyakozó, vetkőztető pillantásaimat.
A lelkemnek sokkal rosszabb volt, mint azelőtt, kész belehalás a szerelembe. Ahogy Evi pajkosan mosolygó arca Erikre vetült, amikor láttam őket évődni, vagy csókolódzni az maga volt a pokol. A magányomat erősítette minden egyes pillanat, amikor ölelkezni láttam őket.
Az élet fintora, hogy az ikertestvéremmel ugyanabba a fiúba szerettünk bele! Olvastam egy ikrekről szóló kis tanulmányt, amelyben megemlítik az ehhez hasonló eseteket, az ikerpároknak gyakorta azonos az ízlésük, és előfordul sokszor, hogy ugyanattól a személytől dobban meg a szívük. Nem mintha vigasztalt volna az új ismeret!
A második házibulit nem tartottuk meg, Eviben mély nyomokat hagyott az összeveszésem a szerelmével. Viszont mindhármunkat meghívták Anették a saját bulijukra, amelyre megmondom őszintén nem akartam elmenni.
– Ne legyél már ilyen fafej! – szólt rám a testvérem, miközben, a konyha asztalnak támaszkodva festette a körmét egy fiataloknak való divatmagazin nézegetése közben.