Lassan épülő kapcsolat

Huszonhárom éves vagyok. László, de mindenkinek csak Laci. Agrártudományi Egyetemet végzem Gödöllőn. Apa egyengetné a pályafutásom, mert édesanyám két éve, hosszan tartó betegségben hagyott itt minket.

Engem nagyon megviselt az az egy év kínlódás, amiből az utolsó hetek már mélyaltatásban teltek neki. A halántékomnál szinte megőszültem. Amúgy is – apai nagyanyám szerint, akit nagyon nem szerettem – kora vén fejem volt már gyerekként is.

Kössz szépen, nagyi.

Anyai nagyszüleim Marosvásárhely mellett, egy tanyán éldegélnek. Évente egyszer apával elmegyünk hozzájuk. Még jó, hogy él anya nővére, és ők pátyolgatják.

Az egyetem előírt egy hónap gyakorlatot. Oké, de hol? Ahol megvannak a feltételek, és még fogadnak is. Egy egyetemista az nyűg, és csak viszi a pénzt is. Törtem a fejem, de végül kénytelen voltam apa segítségét kérni, hátha az üzleti partnereinek ismeretségében lenne egy.

Apa tán fél percet gondolkodott.

– Na, fiam, két legyet ütünk egy csapásra, ha ez a telefonom célba ér. – már nézte is a noteszét, és tárcsázott.

Kihangosítva beszélt.

– Szeva, Norbi.
– Na, hali. Rég hallottam felőled.
– Ja, szégyen-szemre most is csak segítség kellene.
– Mond, cimbi.
– A fiam Gödöllőre jár, gyakorlati hely kellene. Te is ilyesmiben utazol... remélem.
– Hát... én vagyok a főagronómus.
– Még mindig ott?
– Ja.
– Van esély?
– Hát, tesó, ha nincsenek igények – hallgattam, ezért folytatta –, a legminimálisabb juttatás. Kaja, meg egy kis költőpénz.
– Az már éppen sok.
– Akkor kereslek.

Apa vigyorgott, amikor letette. Úgy nézett rám, mint aki most nyert meg egy csatát.

– Ez akkor pipa.
– És hol van?
– A szülőfalum mellett.
– Apa, körülbelül hány kilométer?
– Nagyiék...
– Ne.

Elhallgatott. Gondolkozott. Aztán már nyomta is a következő számot.

– Várj... Szia, hugi!
– Szia, Áron.
– Hogy vagy?
– Köszönöm, megvagyok. És te?

A kötelező körök – kinek hogy megy, mi újság –, aztán apa elmondta, miről van szó. Hallgattam a kihangosított telefonban az ő hangját. Ibiét. Nem változott sokat tizenkét év alatt.

– Elég szűkösen vagyok – mondta Ibi –, de a kisszobát, a jelenlegi lomos szobát fel tudom szabadítani.
– Ha összejön, hétvégén lemegyünk.
– Rendben.

Letették. Apa rám nézett.

– Másik pipa.