Kamasz tavasz 3. rész

Szorgos tűhegyek zizzentek vállaimon és homlokomba húzott kapucnim átnedvesedő csúcsán. Amint megtelt egy-egy vízgyűjtő óriáscsepp, gyorsuló irammal cipőm orrát bombázta kitartóan.
Kapucni? Ő úgy mondja, valamiféle murisan bűbájos nyelven: tutyi.
Minden fordulónál újra az arcomba martak a fenyegető, mikroszkopikus jégcsapok, mintha vissza akarnának tartani. Elképzeltem, ahogy a mélyszürke, mindent betakaró gomolyból nekierednek, és a sietős léptek kihalni készülő utcájában rábukkannak a lassan, tétova őrszemként fel-alá sétáló, kétes alakra... Messziről megcéloznak, és hangosan koppannak, vagy toccsannak, attól függően, mennyire sikerül ellensúlyozniuk a széllökéseket.
Gondolataim kényelmes limuzinba helyeztek, már-már pimaszul hátradöntött ülésbe süppedve, és a szélvédő lejtőjén figyelem a gyarapodást, az esztelen összecsapást és a duzzadt gördülést le, a sötét mélységbe. Gyerekkoromban, meleg szobám ablakán át órákig lestem az esőt, hallgattam a kopogást, ilyen lehet csodálni egy kocsi biztonságából is.
Limuzin – ahogy bármi más jármű – még csak álom lehetett számomra.
Az eső hidegre áztatott arcom után alulról is támadásba lendült: úgy éreztem, hogy cipőm melegségét kikezdve, hajszálréseken beosont, és télies leheletét felbocsátotta nadrágszáram tapadásának kiegyenesedett járatain át.
Tágítottam a 42 lépésnyi távon, mert rövididő alatt már harmadszor bámult be csuklyám alá ugyanaz a boltos, aki éjjeli nyitva tartásra készülődve, kapkodva elmaszatolta a bejáraton belüli nyomokat, és kiürítette a csikktartót.
Felnéztem a négyemeletnyi szürkeségre. Honnan tudjam, mikor alkalmas?
Az épület ridegen állta a tavaszi tél erőlködését. Üvegjei sötétek, a gyérülő forgalomra sem csillannak meg, nem várnak kései látogatót.
Megkerültem. A parkolóra tekintő, magasabb, keskeny ablakok is némák, feszültek, elutasítóak. Mosdók emeletenként. Valahol biztosan ijedten csöpög egy elhagyott zuhanyrózsa, és magányos pára tapad a csempére.
Megborzadtam.
Ide kell behatolnom.
Először! – helyesbítettem szájmozgás nélkül, megfeszített ajkakkal.
A kisméretű, keskeny ablakok között egyetlen nagyobb található minden szinten, a folyosó ott ér véget.