A nagyvárosban 1. rész

Szavazás átlaga: 6.09 pont (22 szavazat)
Megjelenés: 2004. március 28.
Hossz: 12 610 karakter
Elolvasva: 1 427 alkalommal
Nem szeretem a magyarázkodó előszót, de most szükségét érzem én is, hogy írjak egyet. A bevezető elég hosszú, de szerintem mindenképpen fontos, ezért kénytelen voltam a történetet két részre osztani. Remélem nem lesz zavaró. A megértést előre is köszönöm: Zora

Utálom Pestet, mert elveszettnek érzem magam. Akkor is, ahogy leszálltam a vonatról és elindultam az aluljáró felé, szinte sodort magával a tömeg. Gépiesen mozogtunk együtt a metró felé, az arcok kifejezéstelenek, érzéketlenek voltak. A szerelvényben leültem, az utasok tekintetét kémleltem. Szürkeség, monotonitás. A többiek csak egymás lábát bámulták, volt, aki újságot olvasott, volt, aki csak bámul ki az ablakon. Nem tudom, mi a fenét nézhetett az alagút falán, de már nem is érdekelt. Én is beolvadtam közéjük, próbáltam játszani a pestit, igyekeztem gondolataimat nem kirakni az arcomra. Amikor kiszálltunk, a tömeg szinte rohanva indult a mozgólépcső felé: mivel mindenki sietett, én is kénytelen voltam gyorsan kapkodni a lábam, különben elsodornak. A szürke arcok itt sem néztek egymásra, nem láttam ismerősöket beszélgetni, szerelmeseket összebújni.

Az egész olyan volt, mint egy futószalag: ember formájú robotok teszik meg minden nap ugyanazt az utat. Otthon – munka – otthon. A vidéki város, ahol élek, egészen más, emberibb. Ott, ha kimegyek az utcára, mindig találkozom egy baráttal, ismerőssel. Ha nem is beszélgetünk, de mosolyogva köszönünk egymásra. Az utcán sétálók nem sietnek sehova, egymás szemébe néznek, ha elmennek a másik mellett. Persze, sokkal kevésbé toleránsak, de nem azért, mert bigottak, hanem mert törődnek a közösséggel.

Az aluljáróba érve véletlenül elejtettem a pénzem. Nehéz volt a táskával lehajolni, de senkinek nem tűnt fel. Szedegettem össze az aprót, előrehajolva, a hátizsák már szinte a fejemen lógott. Egy aktatáskás, szürke öltönyös középkorú férfi majdnem fellökött, de nehezére esett egy bocsánatkérést kipréselni a száján. Egyre dühösebb voltam. Fáradt lettem a hosszú úttól, fájt a fejem a szmogtól, szédültem a tömegtől. Ekkor furcsa érzés kerített hatalmába: valaki figyel. Körülnéztek, csak a szokásos emberáradat, velem nem törődik a se. Elindultam a napfény felé, hogy végre lerakhassam a cuccomat a barátnőmnél, akihez jöttem. A furcsa érzés nem csökkent, de hiába tekergettem a nyakam, nem láttam senkit. Belépve a gangos bérházba, megcsapott a dohos, régi csempeszag.

Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes, 6 oldalas történet? És a több, mint tízezer másik?
VIP-tagsági váltásához válassz az alábbi csomagok közül!
Próbaidős
40 nap
960 Ft
Ezt választom!
telefonhívással
Kezdő
120 nap
2000 Ft */5.2€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
1 hónap
Haladó
180 nap
2760 Ft */7.2€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
2 hónap
A legjobb ár/érték arány!
Profi
365 nap
5380 Ft */14€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
4+ hónap
* 384 EUR/HUF árfolyammal számolva
A szavazáshoz VIP-tagsági szükséges!
Szavazás átlaga: 6.09 pont (22 szavazat)
Rakd a kedvenceid közé!
Oszd meg másokkal is! Facebook Twitter

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
én55
2021. szeptember 2. 08:24
#6
Jó a kezdés.
1
z
zoltan611230
2019. július 6. 05:42
#5
Jól kezdődik.
1
deajk2008
2016. október 24. 09:41
#4
egészen jól megírt egy kis történet...
1
f
feherfabia
2015. szeptember 18. 07:12
#3
Közepes!
1
a
A57L
2014. május 18. 08:11
#2
Egész jó történet.
1
T
Törté-Net
2004. március 28. 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1