A+ A-

A nagyvárosban 2. rész

A nap égette a bőrömet, ahogy besütött az ablakon. Résnyire nyitottam a szemem, fájt az erős fénytől. Távolabbról autók zúgását hallottam, a konyha felől pedig edénycsörömpölést. Kinyújtóztam: rémülten vettem észre, hogy meztelen a testem és tiszta festék. Észbe kaptam, hogy hol vagyok, mi is történt. Viszketni kezdtem, gondoltam, jót tenne egy zuhany. Magamra tekertem a lepedőt, ami szintén festékes volt, így gondoltam, nagy kárt már nem tehetek benne. Elindultam a zaj forrása felé. Ő utcai ruhába öltözve éppen kiflit vajazott. Valószínűleg meghallotta a lépteimet, mert mosolyogva fordult hátra. Amikor meglátott, kócosan, álmosan és festékesen, elfogta a nevetés. Röhejesnek éreztem magam.
- Szeretnék lezuhanyozni. - mondtam.
- Rád is fér! - kacagott, majd törülközőt adott és bekísért a zuhanyzóba. A fülke kicsi volt, de tiszta, a csempe kékre festett és apró avantgárd halak díszítették. Az jutott eszembe, hogy ilyet egy lánylakásban sokkal inkább el tudok képzelni, mint nála, de a tegnapi nap után már semmin nem lepődtem meg.
A zuhany után kicsit felébredve tértem vissza a szobába, ahol addigra már teljes rend fogadott. A kis dohányzóasztalon egy tálca feküdt megpakolva minden jóval: kifli, kakaó, kávé, narancs. Ő a rajzait rendezgette, én pedig nekiálltam enni. Nagyon éhes voltam már.
- Megmutatod őket? - böktem a lapok felé. Kicsit húzódozott, de végül odaadta őket. Mind engem ábrázolt, alvás közben. Szép voltam a képeken, nagyon eleven és nőies. Elmosolyodtam.
- Azt hiszem, új témát találtam. - mondta. - Amúgy nem nagyon érünk rá, indulni kell dolgozni!
- Szombaton? - kérdeztem meglepődve. - Mi a munkád?
- Gyere és meglátod!
Ahhoz képest, hogy még csak március vége volt, nagyon meleg lett az idő. Nehéznek éreztem már a pulóvert is, úgyhogy a derekamra kötve sétáltam a Duna-parton. Néztem a vizet: mindig is szerettem a folyót. Ő épp egy kicsit csúnya vörös hajú és elálló fülű kislányt rajzolt, nagy odafigyeléssel. A homlokát összeráncolta, a lábait folyamatosan rázta, épp hogy csak a nyelvét nem dugta ki "alkotás" közben. Elnevettem magam és visszaindultam hozzá. Lefeküdtem a betonpárkányra és élveztem, ahogy a napfény simogatja az arcomat. A város sokkal barátságosabb volt ezen a délelőttön, mint előző nap: családok sétáltak a korán jött nyárban, gyerekek kergették a galambokat, az egész olyan idillikus volt. Nekem pedig olyan jó kedvem lett a napsütéstől, hogy az sem érdekelt, hogy ő ma még hozzám sem ért. Amikor déltájban kicsit lecsitult a tömeg, és jutott egy kis ideje, engem rajzolt, ahogy napozok a párkányon. Szeretett engem rajzolni, még nevettünk is azon, hogy egy nap alatt hány kép készült rólam. Szerettem múzsa szerepben tetszelegni, különlegesnek éreztem magam, pedig pont az tetszett neki bennem, hogy nem voltam különleges.
Már úgy öt óra lehetett, amikor összeszedte a cókmókját, bepakolta az egyik ismerős kávézó raktárjába és hazaindultunk. Furcsa volt, mert egyáltalán nem került szóba, hogy ezt az éjszakát is nála töltöm-e, vagy hogy mi ez az egész, de természetes volt, hogy vele tartok. A villamosra szállva aztán kitaláltuk, hogy ne menjünk még haza, hanem utazgassuk be a várost. Mindenféle környéket bejártunk, láttam lerobbant kerületeket és villanegyedeket is. Elriasztott ez a kettősség: mintha Bécsből Bukarestbe értem volna, aztán hirtelen vissza. Amikor látta rajtam, hogy kedvtelen vagyok, leszálltunk a villamosról és a Vár alatti parkba mentünk. Az egyik padra leülve én az ölébe hajtottam a fejem, ő pedig a hajamat simogatta. Mindenféle világmegváltó elvekről beszélgettünk, úgy éreztem magam, mint 16 évesen, amikor még nagy álmaim voltak. Már hideg volt és sötét, amikor a lakására értünk.
- Maradsz ma éjszakára is? - kérdezte. Leültem, elmosolyodtam:
- Kéne még pár kép, mi?
Lehajtotta a fejét, úgy felelt:
- Szeretkezni szeretnék veled.
Soha nem tudtam azt jól csinálni egy kapcsolatban, amit előre elterveztem. Ezért féltem attól, hogy mi lesz azon az éjszakán. Kötelező szeretkezés - micsoda marhaság! Nem mintha nem kívántam volna, de nem mertem közeledni hozzá, olyan zavarban voltam. Inkább csak zenét hallgattunk, verseket olvastam fel neki, amelyeket véleményezett és kritizált.
- Semmit sem tudok rólad. - mondta az egyik versem után. - Mégis, többet tudok az érzéseidről, azaz végeredményben rólad, mint mások, akik tudják mi a neved és mit csinálsz.
- Nem akarom, hogy tudd ezeket a dolgokat. Őrültség, amit teszünk, de így kerek.
- Szeretném tudni a nevedet! - mondta, és megfogta a kezemet.
- Nem árulom el! - kezdtem a játékot. -Nevezz el te valahogy!
- Nem hiszem, hogy egy ilyen lánynak hagyományos tucat neve van, mint mondjuk Katalin vagy Ágnes. Azt sem hiszem, hogy idegen nevet adtak neked a szüleid, mert biztos értelmiségi a családod, és azokra nem jellemző. Ezért nem vagy Mercédesz vagy Brigitta sem. Szerintem valami ritka, de magyar nevet kaptál, mondjuk Sára.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.36 pont (11 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 deajk2008 2016. 10. 24. hétfő 09:40
a nagyvárosban annyiféle szex rejlik...
#3 A57L 2014. 05. 18. vasárnap 08:11
Ez is jó lett.
#2 listike 2013. 08. 10. szombat 17:48
Szép volt.
#1 Törté-Net 2004. 05. 29. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?