A belgyógyász 7. rész

A hálószoba levegője nehéz volt a kimondatlan szavaktól, a hagyományos erkölcsi normák – amelyeket éppen széttépni készültünk – szinte fojtogattak bennünket. Arjun a franciaágy szélén ült, selyemköntösben, a kezében egy pohár whiskey-vel, amit lassú, mértéktartó kortyokkal iszogatott. A pohárban a jégkockák halk koccanása volt az egyetlen zaj, ami megtörte a fojtogató csendet. András az ajtókeretnek dőlve állt, karba tett kézzel. Nem vett fel öltönyt. Egyszerű farmerben és pólóban jött, mintha csak az utcáról sétált volna be. Nem hordott álarcot, nem próbált diplomatának tűnni. A tekintete feszült és nyers volt, mint egy gyilkosé, aki tudja, hogy most nem ítéletet hirdetnek, hanem alkut kötnek.
Én középen álltam, a két világ között, a senki földjén (vagy mindenkién? ). A feszültség szinte tapintható volt, mint a vihar előtti csend.

– „Yeh bhayanak ajeeb hai... ” (Ez borzasztó furcsa... ) – szólalt meg Arjun halkan, a poharát forgatva.
– Nem furcsa, Arjun. Ez az alku – feleltem, és András felé nyújtottam a kezem.
András belépett a szobába. A léptei zajtalanok voltak a puha szőnyegen. Odalépett hozzám, de a szeme Arjunra szegeződött. Ez volt az első pillanat, amikor a két férfi egy légtérben, azonos céllal állt szemben egymással. Ez a cél én voltam. A levegőben vibrált a versengés: ki az erősebb, kié a nő, ki fog előbb meghátrálni.
Én középen álltam. Levetettem az otthonkámat, és hagytam, hogy a selyem a szőnyegre hulljon. Ebben a pillanatban én voltam a gyújtózsinór két puskaporos hordó között.

– „Aao... ” (Gyere... ) – suttogta Arjun. A hangja rekedt volt és mélyebb a szokásosnál.
De a szeme nem engem nézett, hanem Andrást. Kihívás volt ez. Egy vadász kihívása a másik vadásznak a saját felségterületén.
András lassan elindult. Minden lépése nehéz volt, mintha a gravitáció máshogy hatott volna rá ebben a szobában. Odalépett hozzám, és a keze a vállamra simult. Éreztem a tenyere érdességét – az ő keze nem volt puha, mint a férjemé. Arjun felállt. A köntöse szétnyílt, és ott állt előttünk a maga pőre valóságában a magabiztos, sötét bőrű diplomata, aki most először kényszerült rá, hogy megossza a kincseit.